'Nevezett a kövön üldögélést elismerte'

„Nevezett ellen a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága (...) feljelentést tett, mert 2011. szeptember 30. napján 8 óra 00 perckor Budapest, VIII. ker. Keleti Pu. illetékességi területén több társával együtt a kövön üldögélt. Az intézkedő rendőröknek elmondta, hogy 9 éve életvitelszerűen közterületen lakik, idejének nagy részét a pályaudvar környékén éli.” Részlet az egyik határozatból, amelyet a józsefvárosi önkormányzat szeptember végén indított közrendvédelmi akciójának keretében hoztak. A határozatban szerepel még, hogy a szabálysértési ügyintéző enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy nevezett a tettét – azaz a kövön üldögélést – elismerte. Ezért is úszta meg olcsón, csak figyelmeztették.

Egy másik határozatban pedig ez áll: „A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság tett feljelentést nevezett ellen, mert 2011. 10. 2. 11.40 órakor látták, hogy a Budapest, VIII. ker. II. János Pál Pápa tér parkosított részén lévő padon ülve a kezében tartott csikket eldobta. Nevezett a cselekmény elkövetését a helyszínen elismerte.”

Az ilyen esetek miatt tiltakozik a Város Mindenkié hajléktalan-érdekvédő csoport. Szerintük az elmúlt napokban a józsefvárosi hajléktalanellenes razzia során tömegesen állítottak elő köztéren élő embereket, hogy így szorítsák ki őket a kerületből. A Város Mindenkié csoport úgy értesült, hogy a hatóságok képviselői 24 órában járják Józsefváros utcáit, és a közterületen tartózkodó hajléktalanokat beviszik a rendőrőrsre vagy az önkormányzat épületébe.

– Felháborító, hogy azért zaklatnak embereket, mert nincs lakásuk, nincs hová menniük – mondja Némediné Hajdu Gabriella, a csoport munkatársa.

A Város Mindenkié állításait erősíti a hajléktalanellátóknak szóló Diszpécserportál cikke és videója is, amely szerint „az elmúlt héten számos ellátottunk és kollégánk jelezte, hogy a VIII. kerületben akciószerűen­ minden hajléktalant előállítottak a kerületi rendőrkapitányságon”. A videóban egy hajléktalan férfi beszámol róla, hogy órákat töltött társaival a rendőrségen, ahol elmondták nekik, hogy a VIII. kerületben nem lehet közterületen tartózkodni, menjenek szállóra. „Mondtam nekik, hogy ha bemegyek egy szállóra, azonnal kirabolnak”, tette hozzá.

A Város Mindenkié információi­ szerint a fővárosi állományból ötven rendőrt vezényeltek a kerületbe, hogy hatékonyabbá tegyék a hajléktalanok kiszorítását. Ezenkívül a polgármester 24 órás ügyeletet rendelt el, és minden olyan önkormányzati dolgozót rendkívüli szolgálatba állított, akinek van jogi képzettsége. Erre azért van szükség, hogy a nagy számban előállított emberek ügyében gyorsított eljárásban tudjanak határozatot hozni, emiatt a rendes ügyfélszolgálat ellátására nincs kapacitás.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A Város Mindenkié közleményben emlékeztet arra, hogy Kocsis Máté fideszes polgármester mindezt annak ellenére teszi, hogy a szeptember ­25-i, hajléktalanokkal kapcsolatos helyi népszavazáson a választásra jogosultak alig több mint 15 százaléka szavazott. Ez szerintük azt jelzi, hogy a kerületiek nem mutatnak különösebb érdeklődést az utcai hajléktalanság okozta „kellemetlenségek” rendészeti megoldása iránt.

A polgármester a csekély érdeklődés mellett lezajlott népszavazás után sem vonta vissza kukázást tiltó rendeletét, az életvitelszerű közterületen tartózkodás fővárosi tilalmának pedig nagy erőkkel szeretne érvényt szerezni. Ezért indult a rendőrség és a közterület-felügyelet együttműködésével a közrendvédelmi akció.

A józsefvárosi önkormányzat nem reagál a Város Mindenkié csoport vádjaira. Közölték ugyanakkor, hogy még októberben leülnek tárgyalni a főváros illetékeseivel a „kerület hajléktalanokkal kapcsolatos tehermentesítése érdekében”. Szabó Gábor, a kerület városüzemeltetési szolgálatának megbízott vezetője viszont reagált a Facebookon a Város Mindenkié állításaira. Közölte, hogy nem visznek be minden hajléktalant, csak azokat, akik a rendeleteket sértik. Nem vezényeltek a fővárosból ötven rendőrt a kerületbe, „saját erejükből dolgoznak”. Azt is leírta, hogy az ügyfélszolgálat pontosan akkora kapacitással dolgozik, mint eddig, semmiféle fennakadás nincs. Hozzátette: határidő nincs, az akció, „addig folytatódik, ameddig szükséges”.

Spontán demonstráció

Kedd este civilek spontán demonstrációt tartottak a józsefvárosi önkormányzat épülete előtt, tiltakozva a kerület hajléktalanpolitikája ellen. A rendezvényen többször elhangzott, hogy a lakás nélkül élő emberek szociális problémáira nem lehet megoldás ezen emberek zaklatása, elkergetése a kerületből. – A szomszéd kerületben lakom, mitől lesz jobb, ha átküldik őket hozzánk? Aztán a mi kerületünkből is elküldik, és végül egész Budapestről ki lesznek tiltva. A hajléktalan embernek ettől még nem lesz lakása. Az a cél, hogy börtönbe zárjunk mindenkit? – mondta az egyik felszólaló.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.