'Politikai felelősségrevonás nem lesz a kormányváltás után'

A fideszes Balsai István szerint viszont a lopásokért, csalásokért felelniük kell a politikai döntéshozóknak. A kormányváltás után ismét lehet önálló Belügyminisztérium.

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója azt mondta, a párt által megfogalmazott öt nemzeti cél egyike a közrend és közbiztonság helyreállítása. Az elmúlt nyolc évben - tette hozzá - megrendült a büntetőügyekért felelős állami szervekbe vetett bizalom, ezt kívánják helyreállítani. Önálló belügyminisztériumot hoznak létre, és szakmai törvények módosításával segítik az igazságszolgáltatás gyorsítását - mondta Balsai István.

A legsürgősebben vizsgálandó ügyként a 2006. október 23-án történteket említette, hiszen a felelősök máig nincsenek megnevezve.

Mint mondta, az elsők között fogják vizsgálni a székházügyeket, így az MTV-, a Posta- és a MÁV-székház, valamint a kormányzati negyed kapcsán elúszott milliárdok ügyét; a titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználását, a földügyeket, a tanácsadói és a kommunikációs szerződéseket. Kiemelte, hogy ezek nem politikai felelősségre vonások lesznek, hiszen itt "lopásokról, sikkasztásokról és átverésekről van szó".

Hozzáfűzte, hogy szigorítani kell a büntető törvénykönyvet, és be kell vezetni azt, hogy az életellenes cselekmények visszaeső elkövetőit minden esetben életfogytig tartó büntetéssel lehessen sújtani.

Horváth István, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szekszárd polgármestere azt mondta, hogy kötelességük az elszámoltatás, mert "érezheti úgy a társadalom, hogy ez következmények nélküli ország". Meg kell erősíteni az ügyészségeket - tette hozzá -, mert tarthatatlan, hogy évekig nem tudják az ügyeket lezárni, mert nincs elég kapacitás.

Balsai korábban egy lapunknak adott interjúban kijelentette: már rögzítették azokat az ügyeket, amelyek a Fidesz szerint alapját képezhetik az elszámoltatásnak, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy "volt miniszterelnökök" álljanak bíróság előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.