"Minél rosszabb az országnak, annál jobb Gyurcsány Ferencnek"

A kiskunlacházi gyilkosság rávilágít a közbiztonság tarthatatlan helyzetére. A kormány azonban nem oldja meg a problémákat, mert nekik az a jó, ha minél rosszabb az országnak - ez a véleménye Kövér Lászlónak.

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke egy sajtótájékoztatón visszautasította, hogy a bűnözés egyre súlyosbodó problémájába erőnek erejével etnikai motívumokat keverjenek.

A Fidesz szerint származására, bőrszínére, szociális helyzetére, pártállására, vallási hovatartozására tekintet nélkül mindenkinek joga van a védelemhez, ugyanakkor - bőrszínére, származására,  pártállására, szociális vagy felekezeti hovatartozására való  tekintet nélkül - senkinek sincsen joga ahhoz, hogy büntetlen maradjon, ha bűncselekményt követ el - mondta Kövér László.

A fideszes politikus jellemzőnek nevezte, hogy a kiskunlacházi  szerencsétlen kislány temetésének napján, amikor a kormányból is az együttérzés, a megrendülés és a közrend helyreállításának szándéka kellett volna, hogy megszólaljon, az MSZP-s Mesterházy Attila "rettegő romákról" beszélt, akiket a rendőrségnek meg kell védenie.

A kiskunlacházi katolikus temetőben hétfőn kísérték utolsó útjára azt a 14 éves kislányt, akit november 23-án hajnalban  gyilkoltak meg a település művelődési háza közelében lévő ligetben.
Kövér László leszögezte: Teleki László volt romaügyi  államtitkár, szocialista parlamenti képviselő "azon fantáziál", hogy  a romákat ért erőszakos támadásoknak, gyilkosságoknak etnikai motívumuk van. - Az ő képességével érthető, miért nem tudta megmagyarázni, ezt hogyan is gondolja - jegyezte meg Kövér László.

A választmányi elnök úgy fogalmazott: a nyilatkozatokkal kibújik a szög a zsákból. A Gyurcsány-kormány miatt kialakult válságban a kormánynak és a miniszterelnöknek személyesen az a jó, ha az emberek különböző csoportjai nem a válság okozóiban keresik a felelősöket életük  megnyomorításáért, hanem egymással fordulnak szembe, egymásban keresik és lelik meg a bűnbakot.

"Minél rosszabb az országnak, annál jobb Gyurcsány Ferencnek" - fogalmazott Kövér László.
A választmányi elnök kifejtette: régi MSZP-SZDSZ  belügyminiszteri gyakorlatként ezért mentegetik a megélhetési  bűnözés kategóriájának a legyártásával azokat, akiket nem mentegetni  kellene, hanem elfogni, felelősségre vonni és börtönbe zárni, megvédve a tisztességes magyar állampolgárok életét, biztonságát és  testi épségét.

Kövér László kikérte magának, visszautasította, embertelennek és cinikusnak nevezte azt az eljárást, hogy a bűnözés egyre súlyosbodó problémájába erőnek erejével etnikai motívumokat akarnak keverni. Szerinte ez a szándék a magyar társadalom további megosztásához vezet.

Arra kérdésre, mi a véleménye arról, hogy a nagycsécsi, pécsi romákat ért gyilkosság esetében a rendőrség nyomravezetői díjat  tűzött ki, a kiskunlacházi gyilkosság esetében viszont nem, Kövér  László azt mondta, elfogadja azokat a szakértői véleményeket, amelyek szerint ez azt jelzi: a rendőrségnek vannak potenciális gyanúsítottjai.

Kövér László szerint tarthatatlan állapotok alakultak ki, a  rendőrség nem képes teljesíteni legfontosabb feladatát, az emberek védelmét, az állam pedig nemhogy erőt nem tud felmutatni a  bűnözéssel szemben, hanem a nagy bajban tovább gyengíti, demoralizálja a rendőrséget. Mint mondta, úgy tűnik, az MSZP-ben  nincs szándék a probléma megoldására, hiszen a szocialista frakció  és vele együtt az MDF is leszavazta azt a fideszes költségvetési módosító indítványt, ami 3 milliárd forintot javasolt új rendőrőrsök létrehozására és a meglévők felújítására.

A rendőrség jelenlegi állapotáért a választmányi elnök az állandó anyagi problémákat, a létszámhiányt és az idő előtt nyugdíjba vonult tapasztalt rendőrök hiányát kárhoztatta. Mint  mondta, jövőre is 20 milliárdos elvonás sújtja a rendőrséget, ahol összességében háromezerrel kevesebb, csak a fővárosban pedig ezerrel  kevesebb rendőr teljesít szolgálatot, mint ami törvény szerint  lehetne.

Kövér László "agyament, ostoba, nemzetáruló döntésnek" nevezte  Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter rendelkezését, ami miatt  szerinte tavaly január 1-je óta 5 ezer rendőr ment idő előtt nyugdíjba, mert így nagyobb juttatást kapott, mint ha a szolgálati  idő végén tette volna ezt. A rendőrség szakmai értelemben is  "kivéreztetett állapotban" van - jegyezte meg.

Az ellenzéki képviselő a rendőrség lezüllesztését, demoralizálását célzó eszköznek nevezte, hogy a rendőrséget az MSZP-SZDSZ kormány hivatalba lépése óta folyamatosan, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége óta pedig "brutálisan, szinte a napi gyakorlat szintjén vonják politikai befolyás alá.

Kövér László szerint politikai változás nélkül nem oldódnak meg a problémák, és ettől a kormánytól, kormányfőtől, rendőrfőkapitánytól és rendőrségtől sokkal többet nem várhatunk.

Kövér László
Kövér László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.