LMP: A föld nem az uraké

A magyar földekre vonatkozó, öt pontból álló követelést ragasztott ki vasárnap az LMP a Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épületére.

Az ellenzéki párt a kis- és közepes gazdálkodók helyzetbe hozását, a vegyszerezés visszaszorítását kéri, vízmegtartó gazdálkodást, aszály elleni "radikális" politikát sürget.

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a követelés első pontjára utalva (a föld nem az uraké) azt mondta, a föld olyan természeti erőforrás, amelyen az életünk múlik, ezért felszólítják a kormányt: ne a saját klientúrájukat építsék a földpályázatokon keresztül. Az LMP-s képviselő szerint az új "földesurakat" akarják feltőkésíteni, ahelyett, hogy a kis- és közepes gazdálkodókat erősítenék meg.

Csiba Katalin, a párt szóvivője egy ENSZ-jelentésre hivatkozva azt mondta, hogy a világ termőföldjeinek egynegyede kritikus állapotban van, Magyarországon pedig "moratórium-spekulánsok" várnak arra, hogy 2014-ben a most olcsón megvásárolt földeket nagy haszonnal el tudják adni.

Az LMP álláspontja szerint a föld nem profittermelő eszköz és nem a rövidtávú haszonszerzés eszköze, ezért fogalmazták meg követeléseiket. A szóvivő kiemelte, hogy a vízmegtartó gazdálkodás azért lenne fontos, mert csak az árvíztől akarják megvédeni az országot, holott a tápanyagban lefolyó víz serkenthetné a mezőgazdaságot.

A párt szerint a kormány nem foglalkozik kellő hangsúllyal a klímaváltozás miatti aszályosodással, noha azzal szemben Magyarországnak hatékony stratégiát kellene kidolgoznia. A szóvivő közölte továbbá: vegyszermentes gazdálkodást, egészséges táplálékot szeretnének, illetve a vegyszerezést nem igénylő tájfajták védelmét követelik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.