'Lefejezné' a BKV-t az MDF

Az MDF szerint a sorozatos BKV-botrányok miatt távoznia kell a közlekedési vállalat igazgatóságának és a teljes felügyelőbizottságának - jelentette ki Herényi Károly MDF-es országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Meg kell akadályozni, hogy a BKV vezető testületei "egyes politikai pártok kifizető helyeként" működjenek - közölte Herényi Károly. Úgy fogalmazott: "Nem a BKV vezérigazgatója az, aki igazán hibás a történetben, hanem az a két testület, amelyik hagyta, hogy nemcsak a mostani, de az előző vezérigazgatók is hozzanak olyan döntéseket (...) amelyek szakmailag nem voltak helytállóak". Az MDF ezért azt javasolja, hogy az BKV igazgatósága és a felügyelőbizottság tagjai is mondjanak le - tette hozzá.

Herényi Károly szerint a sorozatos BKV-botrányok miatt távoznia kell a közlekedési vállalat igazgatóságának
Herényi a hetilap közlése szerint az ügyről szólva elmondta: "nem tagadja a történteket, ám szerinte ez csak mellékszál".

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a felügyelőbizottságnak kötelessége azonnal értesíteni az igazgatóságot, ha törvénysértő dolgot tapasztal.

Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kiemelte: a gazdasági társaságokról szóló törvény egyértelművé teszi, hogy a közlekedési vállalat döntéseiért kik felelnek. Mint mondta, a BKV az igazgatósága döntései alapján működik, a felügyelőbizottságnak pedig tudomása van minden szerződésről, szerződésbontásról. Lengyel Zoltán szerint az embereket jogosan irritálják a magas végkielégítések a BKV-nál, akkor, amikor - mint mondta - gond van többi között a metróbejárat beléptetőrendszerével és a buszok állapotával.

Az MTI kérdésére a független országgyűlési képviselő közölte: az MDF szerint a BKV igazgatóságába és felügyelőbizottságába is szakembereket, közlekedési, illetve pénzügyi szakembereket kellene ültetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.