'Jó pártkatona', büntetésből igazgatói széket kapott

Politikai vihart kavart Debrecenben, hogy egy önkormányzati érdekeltségű cég élére szeptember 14-ei hatállyal azt a Virág Lászlót nevezték ki, akit két évvel ezelőtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

Virág László fideszes politikusként követte el az említett bűncselekményt: a szóban forgó időszakban – 1998 és 2002 között – a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat alelnöke volt. A jogerős ítélet – egy év hat hónapi felfüggesztett börtönbüntetés – kihirdetésekor, 2007-ben Virág László már a városi tulajdonban lévő Debrecen Airport Kft. vezetőjeként tevékenykedett, e tisztségéről a másodfokú ítélet után lemondott.

A napokban Virág Lászlót az önkormányzati érdekeltségű AKSD Kft. ügyvezetői posztjára a cég taggyűlése egyhangú szavazással nevezte ki, a jelölés jogával a debreceni önkormányzati cégeket tömörítő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (DV Zrt.) élt. Megbízatása 2013-ig szól. Az AKSD Kft.-ben Debrecen városa kisebbségi tulajdonos.

Az ügyről az MSZP önkormányzati képviselői, Zsiros Zsolt és Virág Zoltán hétfői sajtótájékoztatójukon azt mondták: külön bája a történetnek, hogy Sásdi Andrásnak, a DV Zrt. elnökének – a Fidesz volt városi frakcióvezetőjének – is meggyűlt már a baja az igazságszolgáltatással, hiszen pár évvel ezelőtt csalás bűntettében találták bűnösnek.

A két politikus úgy fogalmazott: egyetlen ésszerű magyarázat van Virág László ismételt megjelenésére a "városi húsosfazék" közelében, mégpedig az, hogy Debrecenben egy bűncselekményt elkövető, Fideszhez hű pártkatona "büntetésképpen" igazgatói széket és több milliós fizetést kaphat.

Az ügyről Mészáros József, a DV Zrt. általános és stratégiai igazgatója közleményt adott ki, amelyben azt írja: a büntetlen előéletű Virág László a feladatkör betöltéséhez szükséges erkölcsi bizonyítvánnyal, valamint megfelelő szakmai képesítéssel és tapasztalattal rendelkezik. (Miután a Virág Lászlóra kiszabott jogerős bírósági ítéletet két évre felfüggesztették, így büntetlen előéletű maradt, s kaphat erkölcsi bizonyítványt. – A szerk.)

Hozzátette: Virág László a DV Zrt.-nél már bizonyította szakmai alkalmasságát, rátermettségét, ezért az igazgatóság az ő személyét javasolta a taggyűlésnek elfogadásra. A közleményben az is olvasható: a taggyűlés reménye szerint Virág László hozzá tud járulni a cég gazdálkodásának további sikeréhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.