'Hoffmann Rózsa megbukott'

Az Együtt-PM véleménye szerint a 2012-es Pisa-felmérés eredményei úgy foglalhatók össze: a magyar gyerekek "jegyei" romlottak, de Hoffmann Rózsa bukott meg - írta közleményében Szelényi Zsuzsanna.

A választási szövetség szakpolitikusa arra reagált, hogy a 2012 tavaszán készült mérések alkalmával a diákok teljesítménye szövegértés, matematika és természettudományok területén is alacsonyabb lett az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD átlagánál. Az "Orbán-rezsim" nem tekinti stratégiai területnek az oktatást, a gyerekek jövőjét: "Orbánék magukra hagyták a gyerekeinket" - jelenti ki.

A kormányzat felmondta az évtizedes konszenzust az iskolák világában, feleslegesen és károsan alakította át az intézmények irányítását és életét és hatalmas összegeket vont ki az oktatás területéről, amivel elbizonytalanította az iskolákat és a pedagógusokat is - folytatja. Hozzáteszi: ez a folyamat szemben áll az európai fejlődési iránnyal is, amely a tudás megszerzését stratégiai kérdésként kezeli, és az oktatásra egyre nagyobb összeget szán.

Szelényi Zsuzsa úgy fogalmaz, hogy az alapkészségek rovására bevezették a kötelező hit- és erkölcsoktatást és testnevelést. Ezzel párhuzamosan elsorvasztották az integrációs és felzárkóztató programokat, amelyek a hátrányok leküzdését célozták - írja.

Az Együtt-PM Szövetség kormányra kerülése esetén megszünteti az iskolák államosítását, visszaadja a tulajdonosi jogokat a helyi önkormányzatoknak - ismerteti elképzeléseiket. Emellett ösztöndíjprogrammal és bértámogatással segítik majd a pályakezdő pedagógusokat - sorolja ígéreteiket.

Arra is kitér, hogy hatékonyabbá szeretnék tenni az általános iskolai képzést, mert elképzeléseik szerint az alapkészségek fejlesztésére, szövegértésre, matematikára, természettudományos ismeretekre, digitális kompetenciák fejlesztésére és angolnyelv-tudásra helyeznék a hangsúlyt, miközben visszaállítanák a 18. életévig tartó tankötelezettséget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.