"Hazugság és rosszindulat" - így reagált a kekszgyár vezetője

Orosz származású vagyok, harmincöt éve élek Magyarországon. Ennyi hazugsággal és rosszindulattal még nem találkoztam – reagált Pavlova Olga, a Halmajugrán működő kekszgyár ügyvezető igazgatója a helybéli romák tiltakozó akciójára. És bírósághoz fordul.

A Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet a közelmúltban tüntetéseket szervezett a halmajugrai gyár bejáratánál. A tiltakozók szerint a Heves megyei cég – egy kivételtől eltekintve – nem hajlandó helybéli cigányokat alkalmazni. A gyár közel 20 millió forintos támogatást kapott az Európai Uniótól 35 munkahely létrehozására, a munkásokat mégis buszokkal hordják máshonnan, akár száz kilométerre lévő falvakból is.

A tüntetők faji diszkriminációra, cigányellenességre gyanakodnak. Egyik képviselőjük, Schmitt Magdolna elmondása szerint a gyár vezetője kijelentette: ha a megrendelők megtudják, hogy cigányok kezén ment keresztül a keksz, nem fogják megvenni a terméket.

Mivel Pavlova Olga, a Detki Keksz Kft. ügyvezető igazgatója a tüntetések idején külföldön volt szabadságon, a cég eddig nem reagált. Első munkanapján az igazgató kérdésünkre kijelentette: gyakorlatilag semmi nem igaz abból, amit a tiltakozók állítanak. Soha nem mondott olyasmit, amivel Schmitt Magdolna vádolja, ezért „egész biztosan” feljelentést tesz a bíróságon.

Az igazgató nem érti, miért éppen a kekszgyárat „pécézték ki”, hisz a környéken több multi is található, ahol jóval több embert foglalkoztatnak. A halmajugrai gyárban valóban dolgoznak más falvakból érkező munkások, de ők nem száz kilométeres távolságból jönnek, hanem közeli településekről. Pavlova Olga szerint a mostani válságos gazdasági helyzetben nem tudnak új embereket felvenni, annak örülnek, ha senkit nem kell elbocsátaniuk: „azért harcolunk, hogy a jelenlegi létszám megmaradjon”.

Az uniós támogatással kapcsolatban a tiltakozók valamit nagyon félreértettek – hangsúlyozta Pavlova Olga. Amikor külföldön értesült a hírről, először nem is tudta, mire gondolnak. Aztán kiderült: arra a 19,2 millió forintra, amit a „vállalati irányítási rendszer kiépítésére” nyertek el. A pályázatban szerepel a „35 felhasználói hely” kifejezés, ami azonban nem új munkahelyek létrehozását jelenti, hanem azt, hogy a rendszert ennyi meglévő munkahely esetében alkalmazzák.

„Értse meg mindenki, a cégnél nincs felvétel” – ismételte meg Pavlova Olga, és visszautasította a rasszizmus vádját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.