'Hagyó és köre ezt igényli'

Még a szerződés megkötésének napján elkészített tanulmányért hárommillió forintot fizetett a BKV Zrt. - derült ki azokból az iratokból, amelyeket a Kecskeméti Törvényszéken a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán ismertettek.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a BKV Zrt. és négy gazdasági társaság közötti szerződéseket ismertette.

A Pont EZ Kft.-vel 2007. november 14-én létrejött szerződés értelmében november 15-ig kellett elkészíteni egy A BKV Zrt. a közösségi közlekedés javításáért - A pozitív imázs kialakításának lehetőségei, eszközei a sajtóban című 30 oldalas tanulmányt.

A vádirat szerint a cég november 15-én már be is nyújtotta a bruttó hárommillió forintról kiállított számlát és a teljesítésigazolást, amely szerint a 40 oldalas tanulmányt 2007. november 14-én - a szerződéskötés napján - bemutatták és elfogadták.

Egy korábbi tárgyalási napon elhangzott: a közlekedési vállalat 2007 elején felmondta a Pont EZ Kft.-vel korábban megkötött szerződést, ezután az ötödrendű vádlott, a Hagyó Miklós kabinetjében dolgozó L. Ottó közölte a nyolcadrendű vádlottal, R. Miklóssal, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatójával, hogy a Pont EZ Kft.-vel szerződést kell kötni, mert "Hagyó és köre ezt igényli".

A szerződést ezután megkötötték, sőt további szerződéseket is kötöttek a Pont EZ Kft.-vel, amely a Hócipő kétheti szatirikus lappal állt kapcsolatban.

Az ismertetett szerződések szerint a BKV Zrt. 2006. január 1. és 2010. március 8. között 155,4 millió forintot utalt át a Well Reklám Kft.-nek több szerződés ellenértékeként. A Well Kft. ebben az időszakban L. Ottó ötödrendű vádlottnak 11,2 millió forintot utalt.

A Well Kft. L. Ottó 2007. április 18-án határozatlan időtartamra létesített munkaviszonyát 2008. november 24-én rendes felmondással megszüntette.

A felolvasott szerződés szerint a Well Kft. már 2007 februárjában megbízásos jogviszony keretében foglalkoztatta L. Ottót, három hónapos próbaidőben állapodtak meg. L. Ottót üzletfejlesztési menedzserként alkalmazta a Well Kft., havi bruttó alapbére 1 millió 45 ezer forint volt.

A vádlottak egybehangzó reagálása szerint a szerződések elérték a meghatározott célt, még akkor is, ha némelyik "negatív reklámot" jelentett a közlekedési vállalatnak.

Az ügyész hangsúlyozta: nem talált egyetlen olyan újságcikket sem, amely az adott időszakban folytatott reklámkampányt kedvezően értékelte volna.

Az az észrevétel, hogy a negatív kampány is kampány, ellentétes azzal a vádlottak által eddig képviselt állásponttal, amely szerint a BKV Zrt. pozitív imázsának kialakításáért kötöttek kommunikációs szerződéseket külső cégekkel - mondta az ügyész.

R. Miklós nyolcadrendű vádlott kérte, hogy vele szemben az ügyészség módosítsa a vádat, mert a BKV Zrt. és az egyik külsős cég 2008 decemberében kötött szerződését a vádirat szerint ő terjesztette elő, holott csak 2008. szeptember végéig állt alkalmazásban a közlekedési vállalatnál.

A per december 11-én a tizenkettedrendű vádlott kihallgatásával folytatódik.

A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.