laci_54 | 2009. november 8. | 15:08:28
"Répássy szerint Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak azonnal választ kell adniuk az embereknek arra: miért és miről tárgyalnak titokban, a nyilvánosságot megkerülve, órákon át, és milyen gyakran rendeli magához Gyurcsány Ferenc "az Apró-villába bábját", hogy ellássa utasításokkal"
Ki ez a jött-ment Répási?
Hogy meri utasítani a miniszterelnököt?
Előbb söpörjön a saját szemétdombján, majd ha ott rend lesz, akkor NORMÁLIS hangnemben kérjen. Ne utasítgasson,, ahogy őt otthon a felesége:)
zsoszta | 2009. november 8. | 14:16:26
"zsoszta: Egyébként pedig ha a következő hónapokban is azzal fogtok "kampányolni", hogy a Fidesz mit ígért 2006-ban (amit ugye nem tudott bizonyítani, mert nem ők kaptak lehetőséget a kormányzásra)"
Te a mi nyelvünket, a magyar nyelvet se érted, a választási igéretek, hazugságok dokumentálva vannak.
Nézz szét néhány ezzel foglakozó non-profit oldalon.
Bár egy Fideszdroid úgy sem tud olvasni, csak végrehajtja a beletáplált programot.
A szocik meg nem nekem hiányoznak, hanem a Fidesznek, a pártodnak, a megélhetési politikus csavargóknak, mert álellenzék nékül nyíltan látszana a kapitalista diktatúra.
Úgy kell nektek Gyurcsány, mint egy falat kenyér, hisz halvány lila fingotok sincs arról, hogy mit is csináljatok a pofátlan, gátlástalan hazudozáson, rabláson kívűl.
Össze vagytok nőve, mint a sziámi ikrek.
zsoszta | 2009. november 8. | 14:06:00
"Valamilyen képletet vártam, különböző jól meghatározott értékekkel, erre te a liberális bulvárból bemásolod az egykor aktuális szemetet. :) "
Cimbi, az a liberális bulvárújság az elvtársnőd, a Fidesz egyik tőkepénzes milliárdosának a tulajdona.
Schmidt Mária lapját hazugozod, nem lennék a helyedben, mert hamarost levisznek a Szentkirályi ucca kazamatáiba, egy kis elvtársi elbeszélgetésre.
Tudod azt a Mari nénit, aki milliárdokat fektetett be a kedvenc hazátlan csavargókból álló pártodba.
Úgyhogy ezt beszéld meg vele egy párttaggyűlés vagy egy Foxi-Maxi továbbképzés keretében :D)))
Matematikatudásoddal dicsekedtél, aztán összeadni, de még olvasni se tudsz.
Ps: A Fidesz most is azzal kampányol telefonon, hogy a szocik elvették a 13. havi nyugdíjat, de majd ők visszaadják.
Szilikon Vali | 2009. november 8. | 13:38:20
Mit gondolhat egy párt a szavazókról, ha ilyen elképesztő figurákra viteti a szavát, mint Répássy, Szíjjártó és Cser-Palkó. Volt egy régi választási plakát az 1960-as Kennedy-kampányban, Nixont ábrázolta, alatta a kérdés: "Vennél ettől az embertől autót?" Én feltenném Répássyt, és aláírnám: "Rábíznád erre az emberre a gyerekedet?"
kovacslajos | 2009. november 8. | 07:14:40
Na csak azért, hogy a cikkre is reagáljak!
Színjátszókört alapít a Fidesz-frakció
2009.11.07. 15:00
Az október 10-i, Kossuth téren megrendezett tüntetés Lúdas Matyi-jelenetének sikerén felbuzdulva amatőr színjátszókör megalapítására szánta el magát a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának számos tagja.
Pósán László a Parlament büféjében elmondta: sajtótájékoztatóik politikai üzeneteit ezentúl drámai formában szeretnék előadni, ahol a szerepeket a színjátszókör tagjai alakítanák. "Navracsics nyilatkozatát, miszerint még mindig Gyurcsány kormányoz, a jövő héten adjuk elő a Batthyány-örökmécsesnél. Annyit mondhatok, hogy alapvetően egy Hamlet-átdolgozás lesz, és egy igazi nagyágyút, Szamócát sikerült megnyernünk a premierre" - tette hozzá Pósán. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy "míg Bajnai Gordon kormányfő szerepelt a nyilvánosság előtt, valójában a háttérben eddig is Gyurcsány Ferenc szelleme, eszméi irányították a kormányzati politikát".
Telefonon értem el Eperjes Károly színművészt, aki Hamlet dán királyfi elhunyt atyjának szellemét alakítja majd. "Azt kell, hogy mondjam, hogy rendkívül nehéz szerep az enyém, mivel egyszerre kell az elhunyt dán király és a hazug, hibbant Böszme-Nero jellemvonásait megjelenítenem az általam megformált karakterben. De maguk csak ne féltsenek engem, sokkal nagyobb jellemeket is eljátszottam már, és ezzel sem lesz gond, ha megsegít a Jézus Krisztus, Szűz Mária és a Mindenható Úristen." - mondta Eperjes Károly.
A tudomásomra jutott kulisszatitkok szerint a Fidesz aktualizált Hamletjében nem Yorick, hanem Kádár koponyája fölött mereng majd a főhős, a dráma pedig egy további, a Fidesz biztosra vett győzelmét előrevetítő felvonással is kiegészül, melyben Fortinbrast felelősségre vonják és eltiltják a közügyek gyakorlásától, nyugdíját 60 ezer forintban maximálják, a lézengő rittereket leépítik az államigazgatásból, a sírásó tendert pedig egy jobboldali alvállalkozó nyeri.
A Fidesz színjátszókörének további előadásai a következők:
2009. nov. 13. Politikai üzenet: "az új költségvetés a gazdagoké". Cselekmény: A kis gyufaárus lány befizeti a horribilis mértékű jövedelemadót, miután sikerült eladnia egy karton gyufát egy jómódú polgárnak, ám cipőcskére és ruhácskára már nem marad pénze, így csonttá fagy az MSZP Jókai utcai székházának tövében. Főszerepben: Pelczné Gáll Ildikó. Az előadás helyszíne: Budapest, VI. kerület, Jókai utca.
2009. nov. 21. Politikai üzenet: "a kormány intézkedéseinek semmi közük a vasút korszerűsítéséhez". Cselekmény: Anna Arkagyevna Karenina, megszédülve a koszos MÁV-szerelvényből áradó ótvarszagtól, a vonat alá esik és meghal. Alexej Alexandrovics bánatában öngyilkos akar lenni az Orgovány - Páhi - Kiskőrös vonalon, de időközben a kormány bezáratja a szárnyvonalat. Főszerepben: Wittner Mária (Anna Karenina), Répássy Róbert (Alexej Alexandrovics Karenin). Helyszín: Nyugati pályaudvar.
2009. nov. 24. Politikai üzenet: "a kormány felelős a vakcina körüli pánikért". Cselekmény: Weisz egy vakcinát kínál eladásra az öreg Nemecseknek, de az addig hezitál fia beoltatásán, amíg Ernő meghal új influenzában. A Radikális Párt a krákogó Janó kitoloncolását követeli. Főszerepben: Deutsch Tamás (Weisz), Pozsgay Imre (id. Nemecsek), Cser-Palkovics András (Nemecsek).
2009. dec. 2. Politikai üzenet: "a magyar mezőgazdaságot érdekcsoportok teszik tönkre". Cselekmény: A szegény tiszántúli településre furcsa idegen érkezik Csicsikov Béla személyében. Csicsikov megismeri Pljuskin gazdát, akinek 2002 után tönkrement családi gazdasága, és jó áron felvásárol tőle néhány értéktelen holt telket. A dráma végén kiderül, hogy a hatályos jogszabályok alapján Csicsikov öt évre visszamenőleg jogosult lesz uniós földtámogatásokat kérni a telkek után. Csicsikov céges BMW-jével tovább folytatja útját az Alföldön. Plujskin szerepében Jakab István. Helyszín: Tiszaroff, Művelődési Ház
kovacslajos | 2009. november 8. | 07:05:30
A nemzetközi közösséghez fordul az MSZP!
2009.11.08
A szocialisták a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén mutatták be bizonyítékaikat a Fidesz atomprogramjáról, amelyről rövid értesítést küldtek az IAEA számára is. Sajtóértesülések szerint a bemutatott bizonyítékok között szerepel többek között a felcsúti Puskás Akadémia nukleáris telephellyé alakíthatóságát vizsgáló szakértői vélemény, valamint számos rossz minőségű fekete-fehér fényképfelvétel a csabai kolbászfesztiválról, amelyeken egy testalkatában Orbán Viktort idéző személy alumínium vájlingban uránizotópokat választ el.
Lendvai Ildikó nyilatkozatában elmondta: "Habár tudtam, hogy a Fidesz számára minden elképzelhető, ezt én sem vártam volna tőlük." A képviselő asszony számára mindig is gyanúsak voltak a Fidesz megalomán tervei, de mindeddig reménykedett benne, hogy a jobboldal toposzai csupán a tömegeket mozgósító választási ígéretek: "Eddig azt hittük, hogy Orbán Viktor csak vizet gereblyéz. Most már tudjuk, hogy nehézvizet."
A Balsors nevű, független baloldali tudósokból álló kutatócsoport szintén a héten tette közzé kutatási eredményeit, mely szerint a Fidesz 2010-es győzelme után megjósolhatatlan lesz Magyarország további sorsa. Dr. Weinheimer Attila katasztrófakutató szerint az események azonban nem az 1930-as éveket, hanem egyenesen a hatvanötmillió évvel ezelőtti tömeges kihalások korszakát idézik. Weinheimer szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy a dinoszauruszok kipusztulása nem külső hatásnak, hanem a fasizmus terjedésének köszönhető: a paleontológusok legfrissebb kutatásai szerint a késő-kréta tömeges fajpusztulása szakaszosan következett be, ahogy Weinheimer fogalmazott, "a fasizmus nem csak a békeszerető őshüllőket pusztította el, de idővel saját gyermekei ellen fordult". A Balsors tanulmánykötetében azonban nem a katasztrófakutató cikke az egyetlen, amely természettudományosan közelít a Fidesz-problémához. Dr. Lanter Péter egyes mitokondriális nukleoidok hatását vizsgálja a pártszimpátiára, kutatási beszámolója szerint "alig 7 hónap és 560 millió forint" választja el egy oltásban beadható retrovírus kifejlesztésétől, amely végleges gyógyírt jelentene a Fidesz-járványra.
Az MSZP szerint a természeti mellett a nemzetközi politikai következmények is beláthatatlanok lennének. A szocialisták szakértői szerint az IMF és az EU is azonnal megtagadná a további hitelezést, illetve az eddig átutalt pénzek azonnali visszafizetését követelné egycentes érmékben. Intő jel, hogy Kuba, Belarusz és Burma közös nyilatkozatban fejezték ki aggodalmukat a fasizmus előretörésének kockázatáról a következő évi magyar választásokon. Moszkvában a Nagy Honvédő Háború tizenkétezer veteránja vett részt egy szolidaritástüntetésen, a tüntetést szervező Iván Vlagyimirovics Leontyjev nyugállományú őrnagy beszédében könnyeivel küszködve megígérte, nem hagyják még egyszer elsorvadni a magyar népi demokrácia törékeny szegfűjét a fasiszta bakancsok alatt. Barack Obama amerikai elnök is világossá tette, hogy a gazdasági problémákkal küszködő USA számára jelentős megtakarítást jelentene, ha a soktagú Orbán-család helyett csak a diplomáciai protokoll szerint lényegében egyedülállónak minősülő Bajnai Gordon miniszterelnököt kellene vendégül látniuk legközelebb is.
Értesüléseink szerint Szekeres Imre a pozsonyi NATO-csúcsot követő informális borozgatás során felvetette a szövetség égisze alatt történő békemisszió ötletét is, amennyiben a Fidesz előretörése szükségállapot bevezetését indokolná 2010-ben. Anders Fogh Rasmussen főtitkár ugyan határozottan elutasította a románok és szlovákok támogatta felvetést, de nem zárta ki, hogy a magyar választási rendszer átszabásához afganisztáni demokrácia-szakértőket kölcsönözzön a szövetség. Hamid Karzai támogatásáról biztosította Szekerest: az afgán elnök "népünk nagy tanítójának" nevezte Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, akinek "az igazság nem azon múlik, hogy ma vagy holnap kinek van többsége" szállóigéje az idei afgán választások népszerű nemhivatalos mottója lett.
zsoszta | 2009. november 8. | 01:32:43
"A képletet megoszthatnád velünk, hogyan jött ki ez az eredmény, matekban jó vagyok, imádom. :)"
Nesze vazze, matekoljál:
http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/igeretek/igeretek/
Fidesz 2006os választási igéretek - Összesen 3797-3868 milliárd forint
Ígéret Költség Hány embert érinthet?
TB-járulék csökkentése 29-ről 19 százalékra 671 milliárd forint 3,9 millió
14. havi nyugdíj 166 milliárd forint 3,3 millió
Lakástámogatások visszaállítása 185 milliárd forint 2,3 millió
Autópályadíjak csökkentése 6 milliárd forint 7,2 millió
Támogatás a vidékről autóval munkába járáshoz 4,4 milliárd forint 440 ezer
Államháztartási hitelesség helyreállítása - 10 millió
Tőkejuttatás a kkv-knak 100-120 milliárd forint 500-600 ezer vállalkozás
Állami tulajdonban maradó MÁV, nemzeti vasútprogram 90-130 milliárd 4,7 millió
Egészségügyre a GDP 7 százaléka 521 milliárd forint 10 millió
Ingyen gyógyszer gyerekes családoknak és időseknek 8-9 milliárd forint 2,3 millió
4 nagy kórház 48 milliárd forint 3 millió
Szja-kulcsok csökkentése 213 milliárd forint 4,4 millió
Családi adókedvezmény visszaállítása 52 milliárd forint 2,9 millió
Családi adózás 13 milliárd forint 100-200 ezer
Alkotmányba venni, hogy az állam támogatja a gyereknevelést - 3,3 millió
Új Nemzedék Kártya 19 milliárd forint 3,8 millió
Áram árának tíz százalékos csökkentése 65 milliárd forint 10 millió
Távhő árának 8-12 százalékos csökkentése 10-14 milliárd forint 1,9 millió
Lakásépítés áfájának csökkentése 10-14 milliárd forint 3,3 millió
Új Széchenyi-terv 500 milliárd forint* 500-600 ezer vállalkozás
Új Budapest-terv 970 milliárd forint* 2,3 millió
Családi gépkocsiprogram** 44 milliárd forint 3 millió
Ingyentankönyv mindenkinek 7 milliárd forint 700 ezer
Kedvezőbb diákhitel-feltételek - 600 ezer
Diplomás fiatalok foglalkoztatása két évig tb-járulék fizetése nélkül 7 milliárd forint 60 ezer
"Agyvisszaszívó" ösztöndíj 9 milliárd forint 30 ezer
Akadálymentesítési támogatás önkormányzatoknak 4 milliárd forint n. a.
Lakások akadálymentesítési támogatásának növelése 2,7 milliárd forint 300 ezer
Mozgássérültek gépjárműbeszerzési támogatásának növelése 4,2 milliárd forint 30 ezer
Látássérült fiatalok támogatása 7 milliárd forint 40-50 ezer
Támogatás a fogyatékosok ápolóinak 10 milliárd forint 100 ezer
Diákhitel plusz - 240 ezer
Húszezer új óvodai férőhely 9,4 milliárd forint 20 ezer
Ingyenes első diákigazolvány n. a. 200 ezer
Ingyen internethasználat halláskárosultaknak 24 milliárd forint 800 ezer
Euró 2010-ben - 10 millió
Örökösödési illeték eltörlése 12 milliárd forint 10 millió
Új közbeszerzési törvény - 10 millió
Vállalkozók, vállalkozások adminisztrációs terheinek felére csökkentése - 800 ezer vállalkozás
Gazdahitelezési program bankhálózattal és hitel-átütemezéssel 18-20 milliárd forint 80-100 ezer gazdálkodó
Élelmiszer-biztonsági és Eredetvédelmi Hivatal létrehozása 0,4 milliárd forint 80-100 ezer gazdálkodó
Ötezer fős kongresszusi központ építése Budapesten 9 milliárd forint -
Falusi kisposták újranyitása 0,6 milliárd 625 település
A Büntető törvénykönyv szigorítása - 10 millió
A rendőrség eladósodásának csökkentése, létszámának növelése, vasúti rendőrség létrehozása 17 milliárd forint 10 millió
Nemzeti Családtámogatási Program megalkotása*** 14 milliárd forint 10 millió
Modern Magyar Művészeti Múzeum létrehozása n. a. 10 millió
Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Program megindítása n. a. 10 millió
Önálló építésügyi hatóság létrehozása n. a. 10 millió * Az ígéret 1500 milliárd forintról szól, ám 1000 milliárdot az uniós támogatásokból fordítanának erre a célra. Ezt éppúgy nem vettük számításba, mint Gyurcsánynak az MSZP kongresszusán, szintén az unió számlájára tett 10 000 milliárd forintos vállalását.
** Orbán Viktor korábban már ígéretet tett az autópálya-díjak csökkentésére és az autóval munkába járás támogatására, a családi gépkocsiprogram részben lefedi azt, de az átfedés költségei nem számolhatók pontosan.
*** Részei a korábban vállalt családtámogatási és családi adókedvezménnyel kapcsolatos tervek, emellett beletartozik többek között az időseknek és nagycsaládosoknak szánt élelmiszerutalvány, a 3 évesnél fiatalabb gyerekkel utazáshoz valamelyik szülőnek járó ingyenes tömegközlekedés.
zsoszta | 2009. november 8. | 01:28:56
freehckr0 | 2009. november 8. | 00:17:55
Cimbora!
Mennyien NEM szavaznak a Fideszre?
A választókorúak 60%a?
Tudod ha ilyen lesz a választási hajlam, mint amilyennek most kinéz, akkor a Fidesz ha 100%al nyer, akkor is ILLEGITIM kormányt tud csak alakítani!
Evvan cimbora, elqrtátok, diktatúrátok lesz csak, nem a nép többsége által legitimált kormányotok.
Ugyanolyan szemét kissebségi elnyomó diktatúra, mint a Bajnai rezsim, amit azért szépen suttyomban támogattok!
Oszt akkor mehettek a fasorba!
Mert mint mondám a nép nem hülye, csak a gátlástalan politikusok, a hazaáruló elit, köztük a Fideszes csavargók nézik annak!
"Az nem, igazad van... egyszer meg lehet őket vezetni, de a "népítélet" utána automatikusan jön. :) Majd figyelj. :)"
Én figyelek cimbora, és nagyokat röhögök már most a szerencsétlenkedéseiteken, mert Gyurcsány elvtársatok már ellőtte az esélyeteket, nincs még egy alkalom, az átqrásunkra!
Mentek a levesbe, szoci elvtársaitok mellé, irány a VILLANYVASÚT!
zsoszta | 2009. november 8. | 00:14:35
Ja, és még csak annyit, hogy Horvát István belügyminisztersége alatt cirka 300 embert lőttek le egy általa újramegerősített tűzparancs alapján a zöldhatáron. Még a 89es hataárnyitást megelőző éjszaka is volt halálos áldozat!
Horvát István még él, lehet bíróság elé állítani emberiség ellen elkövetett bűnökért!
Oszt utána lehet komcsizni, börtönnel fenyegetőzni!
Addig viszont hamisak ezek a hangok!
(Az "Emberiseég elleni bűnök" nem évülnek el!)
zsoszta | 2009. november 8. | 00:02:42
freehckr0 | 2009. november 7. | 23:44:05
"Ha már mindenképpen ezen a hozzád illő infantilis szinten kell választ találnunk erre a kérdésre. :)"
Kár, hogy sokan emlékszünk még arra, hogy a Fidesz cirka 1500milliárddal többet hazudott a jónépnek.
És ne félj, arra is sokan fogunk emlékezni, hogy hogyan haknizta körbe az országot a Fideszes ingyenélő csavargók hada azt igérve úton-útféálen, hogy kormányváltás és adócsökkentés kell, és itt a Kánaán!
Tudod feehér ember nem felejt, és a magyar ember nem olyan idióta, mint amilyennek a hazátlan mocsok any@baszóFidesznyikek gondolják!
zsoszta | 2009. november 7. | 23:57:33
"Jobbat mondok: jövő ilyenkor a hozzád hasonlók túlnyomó többsége már úgy fog visszaemlékezni, hogy mindig is a Fideszre szavazott."
Eb ura fakó, ugocsa non koronat!
"Kár lenne azért a gyönyörű épületért, most sem tehet róla, hogy tele van köztörvényes szocialista bűnözőkkel..."
Ne féltsd te, a mi pénzünk van benne, nem a magadfajtáé!
Mi a nép dolgozunk, mi a nép tartjuk el ezt az országot, nem a gátlástalan mocsok politikusok, akik az édesamnyjukat is kiállítanák a placcra a hatalomért!
A bal-jobboldal valódi értelméről meg talán kérdezd meg Horvát István kommunista belügyminiszter vejkóját, a milliárdos tolvajgazember Stumpf István elvtársadat, zárt körben talán elmeséli neked, és talán azt is, hogy a Bajnai rezsimnél jobboldalibb kormány nemigen volt Magyarországont a hazaáruló, nemzetvesztő, az országot az osztrákoknak kiszolgáltató, az országot a trianoni csonkolásba kergető Tisza kormánya óta!
zsoszta | 2009. november 7. | 23:43:34
És remélem, hogy egyszer előkerülnek Kövér 1980as évek elejei egyetemi lapokban publikált írásai, amelyekben a lenygelországi Szolidaritás szakszervezet által irányított ellenállás fegyveres leverését és a Szovjet csapatok azonnali bevonulását követeli!
Ja, és még csak annyit, hogy MSZMP párttagkönnyvel alapított Fideszt, sőt, kicsin múlt, hogy Nem Magyar Szocialista Ifjúsági Szövetség lett 1988ban a Fidesz neve! :D))))
Lehet komcsizni, otthon a Szentkirályi utcai bolsevik pártközpontban:D)))
zsoszta | 2009. november 7. | 23:38:00
freehckr0 | 2009. november 7. | 23:27:57
Nem, neki a családja terrorista!
Kövér Lajos Kun Béla páncélvonatának volt a parancsnoka!
zsoszta | 2009. november 7. | 23:36:14
Droidka!
A Fidesz 2006ban jóval többet hazudott mint a szoci elvtársaitok!
A 2002es mozgósításra, a fenyegetőzéseitekre, szemétkedéseitekre, moocskos kommunista ÁVHs módszereitekre is nagyon jól emlékszem!
Lehet hazudni, de csak magadnak!
Építs csak ki egy virtuális világot, maztán próbálj meg járni a gyakorlatban a vizen!
Majd 2010 byarától kíváncsian várjuk a prodkciót!
Én a magam részéről már alíg várom, hogy Orbán Takaroggyott ordítsak a Kossuth téren és hogy az ottani lámpavasakon olvassam a Fideszes patkányok nevét!
Remélem, hogy a sz@ros parlamenti kupolda is rátok lesz gyújtva, és a nép így megoldja magának a parlamenti kupiba ülő élősködők létszámának a csökkentését!
Úgyhogy készülj, mert nagyon kíváncsian várjuk hogy jár a felcsúti plasztikmessiás a vizen!
zsoszta | 2009. november 7. | 23:17:08
freehckr0 | 2009. november 7. | 23:12:10
"azt nem tudom, miért nem rohad börtönben az egész család, ha volt itt egy "rendszerváltás"..."
Talán érdeklődj ez ügyben a szochazás Kövér elvtársadnál és az MSZMP seggéből kibújt , Horvát István kommunista belügyminiszter által kitenyésztett hazátlan mocsok Fideszes vezérkarnál!
zsoszta | 2009. november 7. | 23:13:36
"Biztos vagyok benne, hogy órákat tudnál róla beszélni (mint minden retardált baloldali a semmiről), de ha rákérdeznék, hogy melyik fideszes "dumából" vetted ezeket, és megkérnélek hogy egy-két parlamenti felszólalást, riportot, interjú részletet idézz be amelyekből ez mind világosan megállapítható, akkor lennél csak bajban... :)"
Ti tényleg ennyire hülyének néztek mindenkit?
Vazze, 2002ben is ezért rúgott benneteket seggbe a nép, mert hülyének néztetek bennünket és lehazudtátok még a csillagokat is az égről!
No meg amiatt a gyáva, sunyi, gerinctelen kettősbeszéd miatt, ami a patkánylelkű Fidesznyikek tipikus beszédstílusa...
zsoszta | 2009. november 7. | 23:07:06
Ez a RépaRobi már nagyon hiányzott, legalább olyan jókat lehet ezen a tenyészidiótán röhögni, mint a diszkretén Szíjjártón!
Ezeket úgy tenyészthetik a Fideszben, úgy Micsurinozhatták ki őket ilyen csúcsdegeneráltra :D))))
Emlékszik még valaki arra, amikor pár éve a Gyurcsány felesége elől megfutamodott a két szájhős díszkertén?
Úgy látszik mostanáig büntiben, klozetsúrolásra volt vezényelve RépaRómeó a Szentkirályi uccába, és most reaktiválták.
bakonyi gyuri | 2009. november 7. | 22:22:07
freehckr0 | 2009. november 7. | 21:49:26
Valószínűleg te már a rendszerváltás után szocializálódtál, mert nem vagy tisztában a fogalmakkal.
Rosszul használod azt a fogalmat, hogy "bolsevik". Szerinted ez mit jelent? Jelenleg nincs bolsevik párt vagy bolsevikok ebben az országban. Viszont van bolsevik típusú párt, ezt a pártot úgy hívják, hogy fidesz.
Miért bolsevik típusú?
1. Erősen hierarhizált szervezet egységes központi irányítással.
2. Vasfegyelem a központi döntések végrehajtásában.
3. Az elfogadott döntésekről nincs vita.
4. Karizmatikus, megkérdőjelezhetetlen vagy egyszerűen erős akaratú, erőszakos célracionális vezető, akivel 100% azonosulnak a párttagok. 5. „Aki nincs velünk, az ellenünk van” elv alkalmazása.
És itt még nem is beszéltem a fideszes populista antikapitalista dumáról. Az is bolsevik csak már nem típusú, hanem ideológiájú.
Tanulni, tanulni, tanulni... (Lenin, bolsevizmus alapítója 1903-ban)
bakonyi gyuri | 2009. november 7. | 20:35:03
Répássy mocsoktól én meg arra várom a választ, mit mondott, ill. mivel fenyegette meg anno Áder János a Magyar Köztársaság független Főügyészét,
hogy felálljon és átadja a helyet a mocsok fideszes Poltnak, aki annyira lezüllesztette az ügyészséget, hogy kész legyen szükség esetén az akkor még készülődőben lévő szabadrablásból eredő esetleges gondok elhárítására.
Polt teljesítette. És most börtön helyett egyetemen tanít. Mit tanít ez a rohadék? Hogyan kell demokráciából fideszes bohózatot csinálni?
Gyerekek mi lesz itt, ha ezek visszajönnek? Visszasírjuk még a kádári szabadságot.
nagypapa | 2009. november 7. | 20:01:57
bánáti? | 2009. november 7. | 19:11:51
Tisztelt bánáti ! Nem vagyok közgadász, így csak kérdezek. kb. 124 milliárd forint van a jövő évi költs.vet. tervezetben tartalékként megcimkézve. A jelenlegi kormány ( elnöke sem ) nem tervez csak kb. májusig. Mi a garancia arra, hogy a tartalékból egy fillér is marad a válsztási kampány utolsó napján - látva ezt az eszevezett rablást minden téren ?
krtek2 | 2009. november 7. | 19:34:39
Nem tudom, mi a gagyibb: az, h a Fidesz ilyen idióta dolgokat művel és beszél, az, h bármely sajtóorgánum ezzel foglalkozik, vagy az, hogy mszp/kormányoldalról erre még reagálnak is.
Egymás alulmúlása megy itt gőzerővel. A mi pénzünkön. Kiváló.
aaron | 2009. november 7. | 19:22:03
Moderálási alapelvek- komment törölve -
bánáti? | 2009. november 7. | 19:11:51
Most látom, hogy kaptam választ itt.
Csupán annyit még, hogy néha közgazdasági elemzéseket is kellene olvasni!!!
Pl. a Bank of Amerika Merill Lynch X. végén közzétett elemezését. E pénzintézet közép- és kelet-európai közgazdásza,Radoslaw Bodys szerint 2011-ben feltehetőleg Magyarország lesz az az ország, mely lazíthat költségvetésén, miközben az egész világ szorítani fog.
Néhány nappal ezelőtt pedig az EBRD jelentése szintén kedvező színben tüntette fel a magyar gazdaságot, illetve a gazdaságpolitikát. A bank szerint (London) 29 kelet- és közép ázsiai ország közül Magyarország Észtországgal holtversenyben továbbra is vezeti a mezőnyt.
Továbbá szinte minden területen a legjobb osztályzatot kapta országunk - a versenypolitika kivételével.
Akkor most vajon ki a hülye, vagy ki a hozzá nem értő? A Ny.európai elemzőknek mi érdekük fűződhetne, hogy felülértékelje a magyar kormány teljesítményét?
Néha ilyeneket is kellene ám olvasni, akkor láthatná mindenki, hogy mégis csak jó, hogy közgazdászaink (kormányon) jól kezelik a válságot.
levaizoltanattila | 2009. november 7. | 17:44:55
Igazad adok freehckrnek, MINDENBEN. Lehet nácizni:)))))))))
grepfruits | 2009. november 7. | 17:02:37
Hölgyeim és Uraim!
Íme spartacus a porondon.:-)
Olvassák bohócunkat nyugodtan, ez a Spartacus Muppet-Show.:-)
spartacus | 2009. november 7. | 16:57:15
freehckr0 | 2009. november 7. | 16:47:52
Naci barom.
spartacus | 2009. november 7. | 16:52:59
freehckr0 | 2009. november 7. | 16:47:52
Hat, egy ilyen betanitott majommal, akinel a szjan omlik a sz!r kifele, nem lehet vitatkozni. Egyetlen ADATOT, ERVET nem latok toled, csak a boduletes marhasagokat. Talan elolvasnad a harom linket, amit bemaosltam neked. (A kedvedert van benne magyarnyelvu is.) Demagog, muveletlen, vitakeptelen barom.
1948pG | 2009. november 7. | 16:41:12
spartacus:csodálom,hogy nem adod föl,pedig láthatod nap mint nap,hogy
itt érvekkel semmire se mész.
Ugye | 2009. november 7. | 16:39:55
Gyurcsány tönkre verte az országot. Egy vigasz, hogy a baloldal össszeomlott. Dehát itt egyes rajongók, ahogy az 50-es években is, kitartanak a szocializmus mellett, akkor is ha nekik is rosszabb lesz. Ha az elvtársak is beismerik hogy nincsen tervük, nincsennek embereik (emlékezzünk miniszterelnök-válogatás), ha szétlopják a BKV-tól Sukoróig az országot. Nem baj fiúk. Veres János felvesz lakhatási támogatást (120e-t). Nem baj. asszony is felvesz ugyanennyit? Nem baj. Hogy közben szolgálati lakásban lakik? Ugyan! Hunvaldot a fővárosi mandátumáról lemondatják, a kerületi polgármesteri címről nem. Miért is? Közben béke időben ennyit nem züllött az ország, mint az elmúlt 6 év alatt. Gyurcsány megbukik, már a pártja is felkeni a falra, de a haverján keresztül irányít. Abszurdisztán. Ja és közben fasisztázik, mint Marosán György annó... Ez a velünk élő szocializmus...
ceterum censeo: A szoci szavazók em vakok, csak stokholm szindrómában szenvednek! :)
1948pG | 2009. november 7. | 16:34:24
Bajnai MEDGYESSYvel egyeztet?Ezzel a tehetségtelen,ostoba,tutyimutyi
tökfejjel?Hát mostmárakkor szerintem is itt a vég.
spartacus | 2009. november 7. | 16:31:43
freehckr0 | 2009. november 7. | 16:09:30
bánáti?: "mert 2 jó közgazdász,akik igyekeznek a válság leküzdését szakember módjára megbeszélni, és tenni is"
Tegyük hozzá: nem sok sikerrel. :) "
Neha a Demokratan meg a kurucinfernon kivul mast is olvasni kellene. A vilag vezeto kozgaszdaszai szerint a tersegbol Magyarorszag oldotta meg a legprofibban a gazdasagi vilagvalsag okozta problemakat. ELhiszem, hogy a FideSS papapgajkommandotol nem ezt hallottad, de attol meg igy van.
http://www.egominfo.hu/node/1317
http://www.wieninternational.at/en/node/9483?SESS88d3916a5a538ac67daaf1cded7e82f4=373d352f6100b2720e7248227df819cf
http://www.streetdirectory.com/travel_guide/66507/europe_properties/the_hungarian_economy.html
helyettem | 2009. november 7. | 16:26:18
Borszívóügynök | 2009. november 7. | 15:57:19
Jogos, emlékszünk Demeter, Kövér dumáira.
Ugye | 2009. november 7. | 16:21:28
bánáti!
jó közgazdász? te neked az se számít ha ő vallja be hogy elkúrta? szánalmas vagy. hányszor tegyék még tönkre az országot, hogy neked a "jó közgadász" ne medgyessy, bokros, békesi, gyurcsány, bajnai legyen?
mikor a te féléteket olvasom, mindig elszomorodom és elfogadom, hogy kelet európa ilyen szánalmas hely...
spartacus | 2009. november 7. | 16:17:13
Matyi bácsi | 2009. november 7. | 16:13:24
freehckrü-nek. De nagy marha vagy."
Hat, azert ezen vitatkoznek veled. De nem tudok, igazat kell adjak.
:-)
Ezt en igy probaltam megertetni az uriemberrel:
freehckr0
Gondoltam, reagaalok a marhasagaidra, de vegig olvasva azokat, ra kellett jonnom, annyira szinvonaltalan, rosszindulatuan ostoba es elfogultan aljas vagy, hogy az osszes reagalasomat egyetlen mondatba suritettem:
mindenkinek jobb lett volna, ha hosszu evekkel ezelott lefolytal volna a mamad terden.
Ne erts felre, ez nem harag, csak tenymegallapitas.
Matyi bácsi | 2009. november 7. | 16:13:24
freehckrü-nek. De nagy marha vagy.
bánáti? | 2009. november 7. | 16:00:37
Szerintem azért tárgyalnak egymással, mert 2 jó közgazdász,akik igyekeznek a válság leküzdését szakember módjára megbeszélni, és tenni is. Nem úgy mint az egyetemen is lógó, és onnan kikerülő, soha munkát nem végző kis jogi diplomával, (de még szakvizsgával sem) rendelkező, semmihez nem értő (illetve az ország megosztásához)fidesznyikek és vezírük.
freehckro "00"-nak meg felesleges itt kommentelni, van elég neki való színvonalú fórum. Ámen.
spartacus | 2009. november 7. | 16:00:37
orinoco | 2009. november 7. | 15:53:54
Kommnented nagyobbik reszevel egyet kell ertenem, de elkovettel egy jovatehetetlen hibat:
idiota Magyarok
Jobb korokben igy irjak. Rovasirasos melymagyar Hazaffyaink ezert meg fognak kovezni.
P.S: en maskepp szoktam megoldani az ekezet problemat:
.,;.,..:::::.,..,.,,.,:::::,,,....'"'''".....";:.;..;;.,........
.,;.,..:::::.,..,.,,.,:::::,,,....'"'''".....";:.;..;;.,........
.,;.,..:::::.,..,.,,.,:::::,,,....'"'''".....";:.;..;;.,........
.,;.,..:::::.,..,.,,.,:::::,,,....'"'''".....";:.;..;;.,........
.,;.,..:::::.,..,.,,.,:::::,,,....'"'''".....";:.;..;;.,........
.,;.,..:::::.,..,.,,.,:::::,,,....'"'''".....";:.;..;;.,........
Kedves szaktarsak, ez a novemberi adagom, keem mindenki ossza be okosan.
Borszívóügynök | 2009. november 7. | 15:57:19
Nekem erről az egész kérdésről, mármint arról, hogy ezek szerint Bajnainak minden lépését követik, számontartják, hol tölti az estéit - nos szóval erről nekem valahogy az UD Zrt. ügy jut az eszembe...
Hogy miért? Rejtély...
orinoco | 2009. november 7. | 15:53:54
idiota magyarok....
A ket ember mar regota ismeri egymast, 8 eve kanasztaznak hetvegen, mikor hogy... neha bogracsos is van, meg bor, neha be is nyalnak
Ja, hogy egyeztetnek...hat, Istenem.. En is egyeztetek a (legjobb, legbizalmasabb) haverommal, mi itt a gond?
idiota magyarok.... muszaly ezt mondanom, mert mar abbo is politikat csinaltok, hogy kihez repul be a No.132578412645121589546426546879 -ik legy a vilagon. Az biztos jobbikos, de a mamaja a Horn Gyulat csipte... ccccc... nevetsegesek vagytok
Az ekezeteket tegyetek ki kedvetek szerint... jobbosok a jobb oldalra dolot, a balosok a baloldalra dolot.. van olyan karakterkeszlet a Windows -ban (vagy akarmelyik OS -ben)
spartacus | 2009. november 7. | 15:50:51
szvori | 2009. november 7. | 15:24:44
KIbogarasztam a kommented, el nem tudom kepzelni, miert torolt a szoftver. Velem is elofordult, hogy nem tudtam valaszolni az egyik kommentelonek, mert a p.i.s.t.a.ba. nicknev kicsapta a biztositekot. :-(
Lehet, ..... neve miatt torolt? Meg tudnam errteni, o maga is eleg a moderalashoz. :-)
Na, p.bacsira meg mindig erzekeny a jelek szerint
spartacus | 2009. november 7. | 15:49:54
Moderálási alapelvek- moderált komment -
szvr | 2009. nvmbr 7. | 15:24:44
Kbgrsztm kmmntd, l nm tdm kpzln, mrt trlt szftvr. Vlm s lfrdlt, hgy nm tdtm vlszln z gyk kmmntlnk, mrt pstb. ncknv kcspt bztstkt. :-(
Lht, frchk nv mtt trlt? Mg tdnm rrtn, mg s lg mdrlshz. :-)
Borszívóügynök | 2009. november 7. | 15:46:26
szerotomi | 2009. november 7. | 14:15:46
"Remélem, a Fidesz az elkövetkező évei alatt eltakarítsa ezt a bagázst..."
Rossz a hejesirrásod! Hejessen: eltakariccsa!!!
Ugye | 2009. november 7. | 15:45:43
Ez a Bajnai Gyurcsány váltás, klasszikus proli vakítás volt. Minden józan ember tudja, hogy ezek barátok, biznisz(lopás)társak. Kötelékben repülnek. Csak amikor már az utcsó kisnyugdíjastól is el kellett venni 7,5% nyudíjat, azelőtt gyorsan le kellett venni a Nagyhazugot, hogy a szerencsétlenek, majd fél év múlva mondogathassák, hogy Gyurcsány úr visszajön és akkor jobb lesz.
Most hogy indul a szocialisták újabb sikerpropagandája megint Gyurcsány hőzönghet, meg árulhatja a félelmet. Csak már spartacus-on kívül nincs olyan vak aki ezt a szinjátékot nem látná...
spartacus | 2009. november 7. | 15:34:10
freehckr0 | 2009. november 7. | 15:28:49
Bocsa, az alabbi
spartacus | 2009. november 7. | 15:31:08
neked ment, mielott barki magara venne.
heroica | 2009. november 7. | 15:32:26
freeh
Es ha nem ott lakna a Gyurcsany, akkor mehetne Bajnai??? Ezek csak kifogasok a jobbos nacik reszerol, mert felnek Gyurcsany Ferenctol. Vagy neked ilyen nagy az igazsagerzeted hogy ennyire faj a tulajdonos sorsa? Nem hiszem.
spartacus | 2009. november 7. | 15:31:08
Gondoltam, reagaalok a marhasagaidra, de vegig olvasva azokat, ra kellett jonnom, annyira szinvonaltalan, rosszindulatuan ostoba es elfogultan aljas vagy, hogy az osszes reagalasomat egyetlen mondatba suritettem:
mindenkinek jobb lett volna, ha hosszu evekkel ezelott lefolytal volna a mamad terden.
Ne erts felre, ez nem harag, csak tenymegallapitas.
szvori | 2009. november 7. | 15:29:17
De kíváncsi lennék a moderátor indokaira!?
szvori | 2009. november 7. | 15:24:44
freehckr0
Eltévesztette címet Uram. Ez itt nem a Magyar Hírlap, vagy a "Demokrata". Feltűnően sok időt tölt el itt, kérem, kíméljen meg bennünket az ostobaságaitól.
Az én Firefox böngészőm egyébként itt soha nem fagy le. Ennek eléréséhez jó hardver és némi intelligencia is szükségeltetik.
heroica | 2009. november 7. | 15:23:47
Jol esik a sok jobbosnak Bajnait szidni becsmerelni. Mi koze a fidesznek hova megy Bajnai, jellemzo.
tiItott_baker | 2009. november 7. | 15:11:14
irriga | 2009. november 7. | 14:24:16
A Lehmann Brothers valóban nem volt Gyurcsányé, az övé csak az a vélemény volt, mint amit 2008. október 6-án a parlamenti felszólalásában is mondott, hogy válság az nincs, csak a válságnak vannak hamis prófétái (fidesz). Ja, 3 nap múlva már nála is válság volt.
Én sem örülök neki, hogy ennek az embernek még bármilyen befolyása van a kormányfői tevékenységgel kapcsolatban, és engem is érdekelne, hogy miről csacsogtak a szemlői úti villában megrendezett szeánszon.
irriga | 2009. november 7. | 15:05:23
kocsobur | 2009. november 7. | 14:57:31
Mégis mit fognak csinálni?
Elégetik a törvényeket, melyek alapján el lehet majd őket ítélni?
Nem vezetnek majd jegyzőkönyvet a minisztertanács ülésén?
Ez egyszer már bevált ...
walsz | 2009. november 7. | 14:58:18
szerotomi | 2009. november 7. | 14:15:46
"eltakaritsa"
No comment!
Ennyit az értelemről.
kocsobur | 2009. november 7. | 14:57:31
Ami biztos.
Apróék barátai és üzletfelei ( emlékeztetőül:
http://belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/115273/1
ma is javában dolgoznak (lásd még andor lászló jelölését.)
És az sem vitás: semmitől, szó szerint semmitől nem fognak visszariadni a hátralevő öt hónapban, csakhogy megúszhassák.
Több fényt! | 2009. november 7. | 14:56:18
Nincs mit csodálkozni azon, hogy egy "Hali!"-zó, ja-ja-jázó, vazzegező, mónikasókon elbutított, infantilizált, teszkókba hajtott nép (pont nekik való "ovi") számára ez hír. Azon sincs mit csodálkozni, hogy a stílusát vesztett Népszabadság nyakig benne van az ügyben.
Na ki ér előbb az osankába? Hajrá magyarok!
irriga | 2009. november 7. | 14:26:18
latyó | 2009. november 7. | 13:56:29
Egyetértek.
Az szinte beteges, hogy a fidesz szavazatokat remél olyan jelenségektől, melyek kívánatosak lennének egy normális társadalomban.
irriga | 2009. november 7. | 14:24:16
szerotomi | 2009. november 7. | 14:15:46
Igen?
A Lehman Brothers az Gyurcsányé volt?
A gazdasági válság ezen az intezeten bukott ki.
Egy amrikai üzletemberrel beszéltem, aki azt mondta: az USA-ban a válság már 2007-ben jelentkezett és ennek a következménye lett a Lehman bukása.
joszi | 2009. november 7. | 14:22:30
Mondom ,hogy az elmebetegek veszélyesek, lásd ,ki csinálta a válságot?.
Remélem , tényleg ez az utolsó esélye a hülyeségnek és a populizmusnak nálunk, mert már ez is sok.
szerotomi | 2009. november 7. | 14:15:46
A gazdasági válságot, maga gyurcsányi okozta a bandájával. Jótól kér tanácsot a bajnai. De madarat tolláról....
Remélem, a Fidesz az elkövetkező évei alatt eltakarítsa ezt a bagázst Demokratikusan, vagy a nélkül. Ha nem, megérdemeljük, hogy megint visszajöjjenek. Ez az utolsó esélyünk. Nekünk is, meg a Fidesznek is.
tothjani | 2009. november 7. | 14:14:23
Az biztos hogy Viktor ilyet nem csinálna ő a talpnyalóit csak meghívja magához és megkérdezi hogy hűen fogja-e szolgálni, és ezt még a TV-ben is reklámozzák.
Az biztos hogy normális emberek megkérdezik az elődjüket mit hogy csinált ha átveszik más munkáját, és megpróbálják a munkát a tapasztalatok és a saját megérzések szerint még jobban csinálni.
joszi | 2009. november 7. | 14:07:00
Az elmebetegek , bizony veszélyesek.Ezért kell félni, Orbántol és itt kommentelő hiveitöl.
latyó | 2009. november 7. | 13:56:29
Őszintén szólva kifejezetten utálom a politikusokat. Nem feltétlenül egy-egy személyt, hanem azt az emberfajtát, amelyik úgy gondolja, hogy ő arra született, engem vezessen, s megmondja, mi az, ami jó nekem. Ez a mostani cirkusz csak alátámasztja ezt az ellenszenvet. Hát micsoda ökör az, aki szerint nem természetes, hogy két ember érintkezik egymással, s ha netán ugyanazt a posztot töltötték be, akkor esetleg meg is beszélik a tapasztalatokat??? Függetlenül attól, hogy azonos vagy különböző párthoz tartoznak! Merthogy én a magam naivitásában azt gondolom, hogy az ország, az itt élők érdekében nem volna hülyeség egymást meghallgatni. Ha ez politikai szinten botrányos, akkor mi végre fizetünk többszáz naplopót ott a cifra bolondokházában?
Prepost | 2009. november 7. | 13:48:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kocsobur | 2009. november 7. | 13:13:35
Re#helyettem ("Vicces! Ahogyan rettegnek tőle.")
Valószinüleg mert tudják, hiszen köztudomású tény, hogy egy elmebeteg károkozási képességeit soha nem szabad alábecsülni.
(lásd még a tegnapelötti muszlim pszichiáter tömegmészárlását).
Márpedig ez az elmebeteg még most is úgy ordít mint fábaszorult féreg:
http://www.hirtv.net/filmek/gyurcsany_30_10_09.wmv
Nem kérdés hogy bármikor elövehet egy gépfegyvert.
damil | 2009. november 7. | 13:00:13
Tiszta hülye ez a Répa! Ha a Apró-villát emlegeti, nekem állandó jelleggel a Zalánt megszégyenítő futásuk jut az eszembe! Kijött Dobrev Klára a kislányával, majd a bamba banda futásnak eredt!
Borszívóügynök | 2009. november 7. | 12:51:12
Szánom bánom: beismerem, a héten én is "magamhoz kérettem" több barátomat, ismerősömet, sőt egyes hozzátartozóimat is, és bűnös módon a családjaink hogylétéről, és egyéb fontosabbnál fontosabb ügyekről tárgyaltunk és egyeztettünk!
Kérem a tisztelt törvényszéket: irgalmas ítéletet hozzon!
Szilikon Vali | 2009. november 7. | 12:43:32
Répássy visszatért! Érdekes, hogy sokáig kussban volt, Szíjjártó mondta a hülyeségeket. Úgy látszik, fárad a győri édes, újból a rosszarcúé a pálya. "Lebuktak", "Apró-villa bábja", stb., tényleg, a stílus maga az ember.
pentagram | 2009. november 7. | 12:38:27
Az mszp meg a - fele sem igaz - című showt folytatta nyolc évig!
helyettem | 2009. november 7. | 12:37:41
Vicces! Ahogyan rettegnek tőle.
Ezért aztán képesek követni minden percét, ha vidékre megy fát ültetni, ha a barátaival sörözik.
Azért én még biztos vagyok abban, hogy Gyurcsány visszatér.
Hadd fossanak.
kocsobur | 2009. november 7. | 12:34:41
Re#vydio.
Még mielött összeesküvés-hegyeket gyártanál:
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/titkos-talalkozon-bajnai-es-gyurcsany-2003815/
kocsobur | 2009. november 7. | 12:29:49
"miért és miről tárgyalnak titokban, a nyilvánosságot megkerülve, órákon át, és milyen gyakran rendeli magához Gyurcsány Ferenc "az Apró-villába bábját", hogy ellássa utasításokkal."
Nincs ebben semmi meglepő. Az egyforintos hobbi-miniszterelnök megkapja a heti eligazitásait az apró-klántól.
(Probálna csak meg nem elmenni,könnyen úgy járhatna mint "von" Kalmanovics Moszkvában.)
A kérdés csak az hogy most mit akartak ezzel a kiszivárogtatással üzenni?
És kinek ?
Merthogy nem a Blikk paparazzója áll lesben hónapokon át a villa elött, lesve és feljegyezve a látogatókat, az hótziher.
Fáni | 2009. november 7. | 12:27:17
Én meg azt szeretném tudni,hogy miről beszélgetnek a vezér nyaralójában a
sorban álló jelöltek!
kerax | 2009. november 7. | 12:19:17
Ez már az óvodai színvonalat sem üti meg amit a fityisz művel !!!! Nincs mivel foglalkozni?????? már ide züllöttek !!!!!! Jaaaa a múlt héten köszöntem a haragosomnak :-)))) ezt írják meg !!!!!!
vydio | 2009. november 7. | 12:18:40
Vajon ki van megbízva az igazhitűek kórusából hogy lesállásból tudósítson?Vajon ki az,aki órákig,sőt!napokig,esőben,hóban, sárban,dideregve az egészségét adja a hazáért?Vajon melyik az a polgári értékeket valló párt,amelyik besúgásból,lehallgatásból építkezik?Új irány?Új irány!Hajrá Magyerország!
hipp.hopp | 2009. november 7. | 12:16:09
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|