'Fennáll a gyanúja, hogy az ügyészség a Fidesz érdekeit szolgálja'

Az MSZP független jogászokból, közbeszerzési szakértőkből álló bizottságot kér fel a dohányboltpályázatok ügyének feltárására, mivel a szocialisták szerint bebizonyosodott, hogy az ügyészség megpróbálja eltussolni a trafikügyet.

Erről Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes számolt be kedden sajtótájékoztatón. Elmondta: azt várják, hogy a testület megállapításai későbbi jogi eljárások alapját képezhetik. Azt egyelőre nem árulta el, kiket kérnek fel a bizottság tagjainak, de jelezte, hogy már megkezdődtek erről a tárgyalások.

Az MSZP-s politikus azzal indokolta a szakértői bizottság létrehozását, hogy az ügyészség megpróbálja eltussolni a trafikügyet, és hivatali visszaélés helyett csak személyes adattal való visszaélés miatt indított nyomozást. Lukács Zoltán szerint ezzel szemben az a Hvg.hu által közzétett hangfelvétel, amelyen szekszárdi fideszes politikusok értékelik a jelentkezőket, bizonyíték a hivatali visszaélés megtörténtére. Ha ez nem tűnt fel az ügyészeknek, akkor fennáll a gyanúja, hogy az ügyészség a Fidesz érdekeit szolgálja - jegyezte meg. Azt is mondta: Polt Péter legfőbb ügyész is úgy beszélt a parlamentben, mintha "a Fidesz vállalati jogásza" lenne.

Lukács Zoltán kitért arra is, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) több, a trafikpályázatokat érintő népszavazási kezdeményezést elutasított. Arra kérte az OVB tagjait, ne akadályozzák azoknak a népszavazásoknak a kiírását, amelyeket állampolgári felháborodásból indítványoztak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.