'Clintonné nagyságos asszony' - jól megmondta a KDNP-s képviselő

Titokban, az ellenzék nélkül megszavazta a kormánytöbbség a házszabálytól való eltérést az egyházi törvény tárgyalásával és megszavazásával kapcsolatban. Így aztán ma megvolt a vita, pénteken pedig szavaznak a korábban visszavont törvényről.

„Még Clintonné nagyságos asszony is beleszól! Mi európai törvényt szeretnénk csinálni, nem amerikait, ahol az az elv, hogy virágozzék minden virág. Négy és fél órás vita folyt, minden elhangzott” – summázott a T. Ház rendkívüli ülésén, szerdán az elhangzott kritikákra reagálva a KDNP-s előterjesztő, Varga László az új egyházügyi törvényjavaslat részletes vitájának végén. (Az Egyesült Államok külügyminisztere, Hillary Clinton december 23-án küldött levelet Orbán Viktornak. Lapunk számolt be róla, hogy az amerikai diplomácia vezetőjének levele megerősíti az amerikai aggodalmakat az új egyházügyi törvénnyel kapcsolatban is – a Szerk.)

A részletes vitát mindamellett az MSZP-s Nyakó István házszabályellenesnek nevezte, arra való hivatkozással, hogy miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egyházügyi törvény első verzióját, a mostani javaslatot a kormányoldal helyszíni kiosztással terjesztette elő december 22-én, aznap este hét óráig lehetett hozzá módosító indítványokat benyújtani, és az irománynak nem volt még pontos címe sem, így nem is tudtak egyeztetni az egyházak képviselőivel. Éppen azért az MSZP nem is járul hozzá pénteken a házszabálytól való eltéréshez – nyilatkozta a szocialista politikus. Az LMP-s képviselők pedig – legalábbis Kaufer Virág Facebook-bejegyzése szerint – nem vesznek részt az ez évi utolsó parlamenti napon. A Jobbik is elutasította a házszabálytól való eltérést múlt pénteken a házbizottsági ülésen.

Viszont – parlamenti források szerint – már megvolt a négyötödös szavazás, mégpedig múlt péntek délután, amikor az MSZP-s és az LMP-s képviselők már nem voltak az ülésteremben, Kövér László házelnök indítványára a T. Ház szavazott arról, hogy december 30-án a házszabálytól való eltéréssel legyen zárószavazás is az új egyházügyi törvényről. Akkor ugyanis a jelenlévő Fidesz–KDNP-képviselők biztosítani tudták a négyötödöt.

A változás az Alkotmánybíróság által megsemmisített verzióhoz képest, hogy az egyházzá nyilvánítás feltételeként 100 éves nemzetközi működést ír elő. A jobbikos Zagyva György Gyula kérdésére viszont a parlamenti ülésteremben Szászfalvi László államtitkár megerősítette: támogatják azt a bizottsági módosító indítványt, mely feltételül szabja a 20 éves magyarországi működést is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.