'Az ingatlanokat, a vagyont, a fogyasztást kell megterhelni'

Kiszámolták: a tervezettnél 6 százalékkal növelné a jövő évi költségvetés hiányát a kormányszóvivő szerint, ha eleget tennének a Fidesz javaslatának és visszavonnák a válságkezelő intézkedéseket.

A kormányszóvivő szerint ha kormány minden a Fidesz által szorgalmazott válságkezelő intézkedést visszavonna, az a tervezetthez képest további 6 százalékkal növelné a 2010-es költségvetési hiányt. Budai Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz által javasolt lépések csak mélyítenék, nem kezelnék a válságot (korábban ugyanezt mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is - csak ő a kormányról).

Aláásnák

Budai Bernadett leszögezte: a Fidesz eddigi felelőtlen javaslatai, amelyekkel a válságkezelő lépéseket vonná vissza, mintegy 1561 milliárd forinttal rontanák 2010-ben és 1703 milliárd forinttal 2011-ben a költségvetési hiányt. A kormány szándéka az, hogy az ország iránti erősödő bizalmat megtartsa, a Fidesz által bejelentett "visszavonó intézkedések" azonban ezt aláásnák - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: ha gyengül az országgal szembeni bizalom, akkor gyengül a forint árfolyama is, és az veszélyeztetné a devizahitelből finanszírozott 750 ezer család otthonát, vagy egymillió autótulajdonos a gépkocsiját.

Terhek a vagyonon

Az ingatlanadóról szólva Budai Bernadett azt mondta: a kormány adórendszer átalakítását szorgalmazó lépéseinek a célja, hogy megőrizhetőek legyenek a munkahelyek, ezért csökkenjen az élőmunka terhe, de cserébe a másik oldalon az ingatlanokat, a vagyont, a fogyasztást kell megterhelni. "Ez méltányosan és arányosan történne" - fogalmazott. Hozzáfűzte: a nyugdíjasok vagy a nagycsaládosok nem kerülnének méltánytalan helyzetbe. Egy átlagos lakás értéke után fizetendő ingatlanadó-teher töredéke lenne annak az összegnek, amelyet jövőre az szja-változások során könnyebbségként jelentenek majd - közölte Budai Bernadett. Közölte azt is, hogy a jövő évi adócsomagról jövő szerdán dönt a kormány.

Kiszámolták

Az MTI úgy tudja, a kormányzat tételesen kiszámoltatta a Fidesz által az elmúlt hónapokban, a kabinet javaslatinak visszavonására tett lépéseket, és azokat is, amelyek helyett mást javasolt az ellenzéki párt. A kormány számításai szerint, ha nem lenne egységes ingatandó, az jövőre és 2011-benis 110 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést okozna. Ha nem emelték volna fel az áfát 25 százalékra, és a Fidesz által szorgalmazott bővebb termékkörre 5 százalékos kulcsot alkalmaznának, 2010-ben 486, 2011-ben pedig 507 milliárd forintos összeg esne ki a büdzséből. Ha a családi pótlék nem lenne része az adóalapnak, az jövőre, és azt követőn is 30-30 milliárd forintos mínuszt jelentene, ahogy 78-78 milliárdos kiesést, ha visszaállítanák a gyermekek utáni adókedvezményt. A lakáshitelek utáni szja-kedvezmények visszaállításával 2011-ben 20 milliárd forintos bevételtől esne el a költségvetés, és ugyanekkor 27 milliárd forinttól, ha megmaradnának az élet- és nyugdíjbiztosítási adókedvezmények. Ha a kormány terveihez képest további 5 százalékkal csökkenne a tb-járulék, az a következő két évben 400-400 milliárd forintos mínuszt jelentene a büdzsének, az árfolyam- és kamatadó mértékének csökkentése, majd megszüntetése pedig 2010-ben 91, 2011-ben 108 milliárd forintos kiesést jelenteni. Összességében, a Fidesz 'visszavonó javaslatai' 2010-ben a tervezett háromhoz képest 6 százalékkal növelnék  a költségvetés hiányát, 2011-ben pedig 6,2 százalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.