'Az elmúlt másfél év nem maradhat büntetlenül'

A Jobbik szerint az elmúlt másfél évben törvénytelenül osztották szét a fejlesztési támogatásokat, ezért a párt jelentős vagyoni hátrányt okozó hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen

Szilágyi György országgyűlési képviselő szombaton a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a Fidesz offshore ügyeit vizsgáló munkacsoportjuk eredményeiről legutóbb hétfőn számoltak be. Ekkor jelentette be: a Jobbik közérdekű adatigénylési pert indít annak érdekében, hogy kiderüljön, kik a tulajdonosai azoknak a külföldön bejegyzett cégeknek, amelyek állami támogatást nyertek a magyarországi uniós pályázatokon.

Mint kiemelte: munkacsoportjuk továbbra is változatlan intenzitással dolgozza fel az átláthatatlan szervezetek részére juttatott milliárdos volumenű támogatásokat. A Jobbik mostanáig a pályázatokon elindult cégeknek még csak 10 százalékát nézte át, de az általuk feltárt visszaélések mértéke már így is mintegy húszszorosa az egykori 800 millió forintos Tocsik-ügynek, amelybe az akkori Horn-kormány belebukott - hangsúlyozta a képviselő.Szilágyi György hozzátette, az NFÜ az elmúlt héten közölte: mostantól minden cégtől kérni fogják, hogy mutassa be tulajdonosi szerkezetét. Ezzel - a képviselő szerint - az NFÜ elismerte, hogy másfél éven keresztül törvénytelenül osztotta ki a pénzeket.

A képviselő kiemelte, céljuk "nem a rombolás, hanem az építés". Munkájukkal azt szeretnék elérni, hogy a törvénysértő módon elherdált adófizetői forintokat követeljék vissza, illetve ez év október 31-ig osszák újra a magyarországi kis- és középvállalkozások között. "Az elmúlt másfél év nem maradhat büntetlenül" - mondta Szilágyi György, aki pénteken Volner János képviselőtársával feljelentést tett a nyomozó hatóságnál. Mint kiemelte: az elmúlt évek legsúlyosabb gazdasági visszaélései történtek, s ezért Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek és Petykó Zoltánnak, az NFÜ igazgatójának is le kellene mondania posztjáról.

Szilágyi György beszámolt továbbá arról, hogy vizsgálatuk során újabb cégek kerültek látókörükbe, amelyek között csaknem 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztottak szét. Ezek ügyében újabb írásbeli kérdést intéztek Németh Lászlónéhoz, és remélik, hogy a korábbiakkal ellentétben most kielégítő választ kapnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.