"Attól, hogy nem látjuk, a nyomor még létezik"

Budapest vezetőit zavarja az éhes budapestiek látványa, amely nem illik bele a nemzeti együttműködés rendszerébe – nyilatkozta a Tarlós-doktrínáról Lendvai Ildikó.

Az MSZP szerint Budapest vezetősége nem nézi jó szemmel, ha valaki segíteni akar a szegényeken, mivel több ételosztás amiatt hiúsult meg, hogy a város nem adta ki az erre a célra kért közterület-használati engedélyt.

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy egységes koncepciót készít a főváros a közterületi ételosztások engedélyezéséről. Ennek elkészültéig viszont a közterületi ételosztási kérelmeket egyelőre nem bírálják el.

Erre reagálva Lendvai Anna, az MSZP fővárosi közgyűlési képviselője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a bizottság nem merte vállalni az elutasítás felelősségét, ezért a vezetői szint felé "tolták" az ügyet, a közleményből pedig az derül ki, hogy az éhes budapestiek a hibásak.

Hangsúlyozta: a város vezetőit zavarja az éhes budapestiek látványa, amely nem illik bele a nemzeti együttműködés rendszerébe. "Attól, hogy nem látjuk, a nyomor még létezik" - fogalmazott Lendvai Anna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.