'Aki homoszexuális, közben érinti a Tórát, ne tegyen javaslatokat'

Homoszexuálisnak, és ezért kritika megfogalmazására méltatlannak nevezte az elnökség egyik tagját Feldmájer Máté, a Mazsihisz korábbi elnökének fia. A kritika tárgya a közelharcba fulladt csenyétei segélyakció volt.

"Nekem egy olyan ember, aki homoszexuális, ..., közben érinti a Tórát, olvas belőle, kántorkodik, és még a közgyűlés tagja is, ne tegyen javaslatokat." Az Index híre szerint ezt Feldmájer Máté, a Mazsihisz Ifjúsági Csoportjának egyik vezetője írta pénteken a Mazsihisz-közgyűlés belső levelezésén a közgyűlés egyik tagjának, S. Dávidnak. A nyáron leváltott Mazsihisz-elnök, Feldmájer Péter fia a hitközségi közgyűlés több mint száz tagjának küldte el a levelet.

Feldmájer Máté arra a kör e-mailre reagált, amelyben S. Dávid javaslatot tett egy, az ifjúsági szervezet csenyétei segélyosztási akcióját elítélő nyilatkozatra.

Az ország egyik legszegényebb, cigányok lakta településén, Csenyétén a héten a Magyar Iszlám Közösség és a Mazsihisz közösen osztott használt ruhát és tartós élelmiszert a rászorulóknak. A segélyosztás módját azonban nem a legkörültekintőbben választották meg, és a csenyéteiek között már-már tömegverekedésre került sor.

Az Index videója alapján a 444.hu így írt róla: "Tényleg csak az hiányzott az ország talán legszomorúbb sorsú embereinek, hogy nyilvánosság előtt megalázzák őket. Olyanokat, akik szinte elképzelhetetlen, indiai típusú nyomorban élnek. Akiknek az élete totálisan és menthetetlenül kilátástalan. És akkor jön a kis Feldmájer a Mazsihisztől, és még a korábbinál is magasabb szintre emeli a magyar neológ zsidóság ázsiójának közpénzből való rombolását, és bedob egy halom göncöt a szegények közé, majd mosolyogva figyeli, ahogy a félpár elkopott cipőért úgy ölik egymást, mint malacok a moslékért."

Ettől a balul sikerült akciótól határolódott volna el S. Dávid. Mint írta, "kellemetlen kötelesség", de muszáj elhatárolódniuk a segélyosztástól általános megítélésük, illetve céljaik és hitelveik megerősítése érdekében.

A szövegtervezetben azt írta: "Segítséget és támogatást kizárólag a megfelelő emberi méltóság fenntartásával nyújthatunk. Őseinktől azt a példát tanultuk, hogy a rászorulók segítése a legfinomabb módon kell, hogy történjen, különös igyekezettel arra vonatkozólag, hogy a támogatott ne érezze magát kellemetlen helyzetben. A csenyétei eseményekről szóló videóbeszámoló szerint sajnálatos módon ezen alapvető hitelvünket megsértve végezték adományozó tevékenységüket a Mazsihisz Ifjúsági Csoportjának egyes tagjai. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az adományozó szándék nemes voltát az adományozás módjában is teljes mértékben példaértékűen kellett volna megvalósítani."

A Feldmájer Mátét, aki szerint a nyilatkozat csak egy újabb "Feldmájer-ellenes akció", a pénteken küldött megdöbbentő válaszáért többen is elítélték, és felszólították, hogy mondjon le az ifjúsági szervezetben betöltött pozíciójáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.