'A tények azt bizonyítják, hogy a kormány gazdaságpolitikája jó irányba viszi Magyarországot'

Megalapozatlan és méltánytalan az Európai Bizottság mai döntése - reagált közös közleményben a miniszterelnök és a kormány szóvivője.

A Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett mai Európai Bizottság-i javaslat megalapozatlan és méltánytalan – írja a döntés után közös közleményben Szijjártó Péter és Giró-Szász András. Érthetetlen, hogy az Európai Bizottság miért hagyta figyelmen kívül a tényeket: Magyarország költségvetési hiánya – az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta először – 3 százalék alatt volt 2011-ben és 3 százalék alatt lesz idén is, amellyel a nyolcadik legalacsonyabb hiányt tudhatjuk magunkénak az Európai Unióban. Mivel az Európai Bizottság a 2013-as költségvetési hiányt 3,25 százalékra becsülte, a kormány újabb intézkedéseket hozott, melyek 0,4 százalékkal csökkentik a jövő évre várt deficitet, amely így szintén 3 százalék alatt marad. Ezen döntésekről a miniszterelnök tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét.

A kormány tehát minden, a vonatkozó uniós elvárások és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges döntést meghozott - írják közleményükben a szóvivők.

A Bizottság mai javaslata jogi szempontból is vitatható, ellentétes az alapszerződések szellemével, hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót.

A tények azt bizonyítják – szögezték le –, hogy a kormány gazdaságpolitikája jó irányba viszi Magyarországot, hiszen a tavalyi évi gazdasági növekedésünk meghaladta mind az egész Európai Unió, mind az euróövezet növekedési ütemét, miközben folyamatosan csökkentjük a múlt örökségeként itt maradt államadósságot.

A kormány természetesen továbbra is készen áll a folyamatos konzultációra az Európai Unió intézményeivel – zárják a közleményt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.