'A Szolidaritás nem klubdélutánra, hanem tüntetésre készül'

Nem klubdélutánra, hanem tömegtüntetésre készül szombaton a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás), jelentette ki hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Kónya Péter, a szervezet egyik társelnöke. Kónya arra kérte a miniszterelnököt, hogy ne kritizálja az ellenzéki tüntetéseket és azokat, akik másként gondolkodnak, mint a hatalom.

Mint elmondta, nincs olyan társadalmi csoport Magyarországon, amelybe a hatalom ne törölte volna bele a lábát. Kónya Péter szerint nem reális a kormányfő országértékelése, ezért azt várja, hogy az emberek maguk is értékelnek majd azzal, hogy részt vesznek a szombati budapesti demonstráción.

Kónya Péter arra kérte a miniszterelnököt, hogy ne kritizálja az ellenzéki tüntetéseket és azokat, akik másként gondolkodnak, mint a hatalom. A Szolidaritás társelnöke kiemelte a korkedvezményes, korengedményes, valamint rokkantnyugdíjasok, a hátrányos helyzetű területeken élők és a felsőoktatásba készülő diákok és szüleik nehéz helyzetét.

A hétfői sajtótájékoztatón a Nyugdíjasok Országos Képviselete részéről Simon Dezső szólalt fel, és a szervezet támogatásáról biztosította a demonstráció szervezőit. Mint elmondta, folyamatosan keresték a kapcsolatot a kormánnyal, szerettek volna tárgyalni nyugdíjasokat érintő kérdésekről, de meddig nem jártak eredménnyel, sőt sok esetben választ sem kaptak leveleikre. Az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetésével teljesen magukra maradtak a nyugdíjasok - mondta Simon Dezső.

Kőnig Mónika, az Ápolót a hazának, hazát az ápolónak elnevezésű civil csoport aktivistája szerint eljött az ideje annak, hogy az ápolónők az utcán is kifejezzék véleményüket, ezért minden egészségügyi dolgozóra számít a szombati demonstráción.

A mozgáskorlátozott Ungvári Mihály álláspontja szerint senki sem meri nyilvánosan, az utcán is képviselni érdekeiket. Mint elmondta, a december végén módosított rokkantsági törvény számos juttatást megszüntetett, ezzel "tragikus sors felé sodorta őket" a kormányzat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.