85 százalékos újraválasztással köszönték meg a küldöttek Gyurcsány döntését

Gyurcsány Ferenc pártelnök maradhat, az eredmény: 599 szavazóból 508, vagyis mintegy 85 százalék. Ez nyilván nagyrészt annak köszönhető, hogy ígéretet tett a kormányfői poszt feladására. Hiller István a nap vesztese.

Az MSZP kongresszusa újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké szombaton Budapesten - olvasható a párt honlapján. Az MTI információi szerint a pártelnököt 85 százalékos támogatottsággal választották újra, 608-an szavaztak, ebből 599 érvényes és kilenc érvénytelen szavazat volt.

Gyurcsány Ferencre 508-an szavaztak igennel, 91-en nemmel. Az MSZP honlapján olvasható, hogy a két elnökhelyettes Szekeres Imre és Lamperth Mónika lett, míg alelnököknek Kiss Pétert, Mesterházy Attilát és Ujhelyi Istvánt választották. A választmány vezetője továbbra is Simon Gábor.

Az MTI úgy tudja, hogy Juhász Ferenc, aki eddig elnökhelyettes volt, visszalépett a jelöltségtől, csak az országos elnökségi tagságért indul. A párt honlapján szavazati arányokat nem közöltek, de az MTI úgy tudja: Szekeres Imre újraválasztott elnökhelyettes a 623 leadott szavazatból 524 igen szavazatot kapott, azaz támogatottsága 85 százalékos. A posztra újonnan választott Lamperth Mónika a 604 leadott szavazatból 404-et kapott, támogatottsága így 68 százalékos.

Az alelnöki poszton Mesterházy Attila kapta a legtöbb szavazatot: az 571-ből 428-at, 78 százalékos támogatottságot érve el ezzel. Kiss Péter az 576 leadott szavazatból 422-őt kapott, így 76 százalékos a támogatottsága. A harmadik alelnök Ujhelyi István lett, aki az 555 szavazatból 394-et szerzett meg, ez 71 százalékos támogatottságot jelent.

Hiller Istvánt nem választották újra alelnökké, ő az 562 szavazatból 344-et kapott, azaz támogatottsága 65 százalékos. 94 százalékos támogatottsággal választották újra Simon Gábort a választmány elnökévé: a 626 szavazatból 586-ot kapott.

Az MSZP honlapján az olvasható, hogy a szavazás folytatódik, hogy az elnökség összetételének, a párt egyéb testületeinek tagjainak, a pénztárnok személyének, valamint az MSZP európai parlamenti listájának meghatározására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.