70 helyett 700 fát pusztítanak el a Római-parton

Hosszabb távon a teljes ártéri életközösséget és az összes fát veszélyezteti, hogy a területet fel kívánják tölteni.

A korábban bejelentett 20–70 fa helyett immáron 700 fát akar ­kivágni a főváros a Római-parton ­tervezett mobil gát miatt. Ezt onnan tudni, hogy Tarlós István főpolgármester ugyanakkor egy tévéműsorban azt is mondta: „a galériaerdőben lévő, öt centiméternél kisebb törzsátmérőjű fákat kell kivágni”. E nyilatkozat szakmai­lag nem helytálló: egyrészt galériaerdőnek a folyókat kísérő ártéri erdőket nevezik, csakhogy a főváros vitatja, hogy az érintett területen ártéri erdő lenne. Valójában spontán „benövényesült” ártéri területről van szó, amelyen különböző átmérőjű fák állnak, de az öt centiméteres törzsátmérő mindenképpen irreális, hiszen az még facsemetének vagy előnevelt fának számít, itt viszont közel 20 éves fákat érintene a vágás.

Somfai Ágnes, a Párbeszéd Magyarországért fővárosi képviselője lapunknak elmondta: a gátépítés első szakaszában 315 fa kivágására készülnek (a területen összesen 1350 fa áll). Hosszabb távon a teljes ártéri életközösséget és az összes fát veszélyezteti, hogy a területet fel kívánják tölteni. Ennek Somfai szerint műszaki oka nincs, ugyanakkor a feltöltött részen egy „sokoldalúan hasznosítható” fővárosi tulajdonú telek jön létre.

Lapunk úgy tudja: a környezetvédők több hibát is találtak a fakivágási engedély megalapozásához készült dokumentációban, és az is feltűnt nekik, hogy az óbudai szabályozás nincs összhangban a közterületi fakivágás szabályairól szóló kormányrendelettel – ezek alapján jogi eszközökkel is próbálják késleltetni vagy megakadályozni a fairtást. A papírokból az is kiderül, hogy a terveket sajátos szempontok szerint fogadták el: fontos volt, hogy magánterületet ne kelljen kisajátítani, a megvédett területek tulajdonosaitól pedig semmilyen formában ne kérjenek anyagi támogatást. Úgy tudjuk, a fentiek miatt egy civil csoport hivatali visszaélés gyanúja okán feljelentést fontolgat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.