galéria megtekintése

„NAV-korrupció miatt zárva”

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 11. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

„NAV-korrupció miatt zárva” – ez olvasható a túrkevei Hodosi Pékség bejáratánál. A tulajdonosok évek óta hiába várnak több tízmillió forintnyi, szerintük jogosulatlanul visszatartott áfakiutalásra. Embereiket szélnek eresztették, a család tönkrement, jelenleg a 83 éves nagymama nyugdíjából élnek.

A történet nyolc évvel ezelőtt kezdődött. A Hodosi család akkoriban egy pékséget és egy nemzetközi fuvarozó céget működtetett, jelentős kamionparkkal, Túrkeve szélén egy ipartelepen. Egy kamionbeszerzési akciójuk után – máig tisztázatlan okból – kilenc hónapig nem kapták meg az adóhivataltól az áfa-visszatérítést. Mire megérkezett számlájukra a pénz, addigra a tartozásuk fejében az eladó lefoglalta és visszavette a kamionokat, így a szállítmányozási cég tönkrement.

Beindult az ördögszekér

Hodosi Lajos az esetről egy televíziós műsorban is nyilatkozott, s állítása szerinte ezt követően beindult az „ördögszekér”. Vállalkozásai jelentős adózói többlettel rendelkeznek, amely 2011 óta gyűlt össze a folyószámlájukon: ezt különböző okokra hivatkozva eddig nem kapták vissza. Hiába írtak emiatt több levelet Vida Ildikó NAV-elnöknek, rendre azt a választ kapták az eljáró tisztségviselőktől, hogy minden törvényesen történik.

 

– A pékségünk innovációs díjat kapott, jómagam az Év vállalkozója lettem, termékeink számtalan elismerésben részesültek. Alkalmazottaink zöme túrkevei volt, akiket két évvel ezelőtt kénytelenek voltunk elbocsátani, miután az adóhivatal tönkretette a működésünket – mondja Hodosi Lajos. A pékségnél is az „áfavisszatartás” tette be a kaput. Ennek nagy része abból adódott, hogy az alapanyagot 27, ám a készterméket csak 18 százalékos, a külföldre vitt árut nullaszázalékos áfa terheli: a különbözet visszajár. Vagyis visszajárna, mert Hodosiék évek óta nem kapják meg a kamatokkal együtt számításaik szerint immár 30 millió forintosra duzzadt összeget. Egy darabig családi segítséggel, innen-onnan kapott kölcsönökkel tudták finanszírozni a pékség működését, de a visszatartott áfa végül „begyűrűzött” a cégbe: be kellett zárniuk.

A legmodernebb eszközökkel felszerelt pékség üresen áll, Hodosi Lajos tehetetlen
A legmodernebb eszközökkel felszerelt pékség üresen áll, Hodosi Lajos tehetetlen

Több millió ügyvédekre

– Jelenleg százharminc adóhivatali eljárás van ellenünk, rendszeresen felszólítanak, hogy menjek be ellenőrzésre, s ha ezt elmulasztom, ötszázezer forintra megbírságolnak. Már nincs pénzem, amiből az adóhivatalba be tudnék utazni. Ügyvédekre és különféle szakértőkre az elmúlt négy évben több millió forintot fizettem ki: ez felemésztette az összes tartalékunkat. A házunkban két éve kikapcsolták az áramot, nincs fűtés, a 83 éves anyósom nyugdíjából élünk, mellesleg ellene is indítottak időközben vagyonosodási vizsgálatot. Az adóhivatal szerint 62 milliós jövedelmet titkoltam el, ezt állítólag „megsaccolták”. Minden jövedelmünket a pékségbe forgattuk, meg lehet nézni, milyen sütőink, keverőgépeink vannak: most itt állnak, és mennek tönkre – mondja.

Egy adóhivatali határozatban nemrég jogerősen megítélték nekik hétmillió forint és annak kamatai azonnali kifizetését, amit a szolnoki kirendeltség köztartozásra hivatkozva visszatartott. – Már mindenkihez fordultunk segítségért: az európai csalásellenes szervezethez, az OLAF-hoz, a miniszterelnökhöz, az országgyűlési képviselőinkhez, az adóhivatal elnökéhez, de nem történik semmi, csak újabb és újabb adóhivatali és vagyonosodási vizsgálatok indulnak. A húgom, aki a tulajdonostársam a cégben, rendszeresen orvoshoz jár, én cukros lettem az állandó stressztől – mondja keserűen.

Megkerestük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is, hogy megtudjuk, miért nem utalják ki a vállalkozásnak az eddig visszatartott áfát, illetve miért indítanak el újra és újra korábban már lezárt vizsgálatokat.

NAV: minden rendben

„Kérdéseinek témája az adótitok körébe tartozik, így nem hozhatunk nyilvánosságra semmilyen konkrétumot – válaszolták. – Általánosságban annyit mondhatunk a konkrét ügytől függetlenül, hogy az adóvégrehajtás minden esetben hatósági döntésen, bevalláson, megkeresésen alapul. A NAV kiutalási kötelezettségének, amennyiben annak jogszabályban rögzített feltételei fennállnak, határidőben eleget tesz.” Hodosi Lajos a korrupcióra utaló panaszaival megkereste a NAV biztonsági főosztályát is, itt azt a választ kapta, hogy a beadványában előadottakat kivizsgálták, de kormánytisztviselőt érintő, jogsértésre utaló körülmény, cselekmény gyanúja szerintük nem merült fel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.