50 milliót bukhatott Ákos a Telekommal

Ennyire kóstálta a zenész és a cég közötti szerződés értékét a Bors által megkérdezett szakmabeli.

A lap megkereste a Magyar Telekom Csoportot, hogy pontos számokat kérjenek, miből is állt Ákos támogatása, de a vállalat lapzártáig nem reagált. Ákos menedzsmentje mindössze arról adott ki egy rövid közleményt, hogy tudomásul vették a Telekom szerződésbontását.

"Pénzben kifejezve éves szinten ötvenmillió forintos nagyságrendről beszélhetünk" - mondta el a show-biznisz világában jártas, névtelenséget kérő bennfentes a Bors kérdésére. "Tudomásom szerint a Magyar Telekom Csoport nemcsak anyagilag, hanem technikai-technológiai támogatóként is hozzájárult Ákos koncertturnéjához. Ez a fajta támogatás is súlyos tízmilliókat jelent. Ha egy ilyen mamutvállalat meg merte tenni ezt a lépést, akkor fennáll annak az esélye, hogy a többi, kisebb szponzorcég is felbontja a szerződést Kovács Ákossal."

A szerdán és csütörtökön is koncertező zenész egy, az Echo TV-nek adott nyilatkozatával vívta ki az internet népének haragját. A Kövér László nők életcéljáról szóló kijelentéseivel összecsengő interjúban Ákos szintén a valakihez tartozást és a gyerekszülést jelölte meg a nők életcéljaként. 

A közvélemény számos mémmel hálálta meg a gondolatokat, többen megpróbáltak túladni a koncertre szóló jegyeiken vagy a Facebookon posztolták véleményüket. Egy csoport tüntetést is szervezett a szerdai rendezvény elé, az Arénához, ezen azonban gyér volt a részvétel.  

Támogatói is akadtak azonban a Bonanza Banzáj egykori frontemberének méghozzá magas körökből. Lázár János a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását látta abban, hogy a Telekom nem kívánja tovább támogatni Ákost, mivel „nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész Echo Tv-s interjújában elhangzottak szellemiségét a csoport hitvallásával és értékrendjével". 

Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója saját terepükön, a Facebookon intézett támadást a nők jogai miatt hőbörgők ellen: „Undorító, amit Kovács Ákossal művelnek. Meghazudtolják, lejáratják, megbélyegzik. Régi módszer ez azokkal szemben, akik nem azt mondják, amit a liberálfasiszták hallani akarnak. Azt is ők akarják megmondani, meddig tart a vélemény szabadsága és az kit illet meg. Szerintük Ákost nem. Pedig de. Az lehet a véleménye, amit csak akar, még akkor is, ha ez néhány tehetségtelen és teljesítmény nélküli bódult libbancsnak nem tetszik."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.