galéria megtekintése

420 ezerért hajlandó kitárulkozni a Szépművészeti a festmény-ügyben

3 komment

NOL

420 ezer forintot kér a közérdekű adatok kiadásáért az Átlátszótól a Szépművészeti Múzeum, miközben 2013-ban a miniszterelnöki tanácsadóhoz, Habony Árpádhoz köthető lakásba 10 darab antik festményt 3 hónapra 450 ezerért kölcsönzött ki az intézmény.

Az Átlátszó azt kérdezte a múzeumtól, hogy 2004 óta kiknek adtak még kölcsön műtárgyakat, kikkel szerződtek és kiknek adták bérbe a Szépművészeti termeit.

Az utóbbi kérdést azért tette fel a portál, mert nemrég kiderült, hogy az igazgató, Baán László engedélyezte, hogy Habony a múzeumban tartsa 2007-es esküvőjét, és ezért nem kért bérleti díjat, mert indoklása szerint Orbán tanácsadója „fontos ember", aki később sokat segített a Szépművészetinek.

Erre az intézmény először azt válaszolta, hogy az adatok előkeresése, a munkatársaik 60-80 munkaórája 450-600 ezer forintba fog kerülni, és a vonatkozó törvény szerint ezt az Átlátszónak kell állnia.

 

Csakhogy a portál visszajelzett, hogy ilyenkor pontos összeget kell megjelölni. Időközben a teljes magyar média beszámolt arról, hogy a múzeum több pénzt kér az adatok összegyűjtéséért, mint amennyiért három éve kikölcsönözték a 300 milliós értékű képeket. Ezt követően pontosított a Szépművészeti, és az összeget 420 ezer forintban jelölte meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.