40 év utáni nyugdíj: Ki lehet dobni a százezer aláírást

A Férfi 40 címen meghirdetett népszavazási kezdeményezést több mint százezren támogatták, de az Alkotmánybíróság szerint nem lehet referendumot tartani arról, hogy a férfiak a nőkével azonos feltételek mellett vonulhassanak nyugdíjba. Az aláírásgyűjtő íveket így meg kell semmisíteni.
Több mint százezer aláírást gyűjtöttek össze a szakszervezetek annak érdekében, hogy népszavazást írjanak ki arról: negyven év munka után a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak. Az Alkotmánybíróság (AB) a hét elején kihirdetett döntésével azonban megsemmisítette a Kúriának az aláírásgyűjtő ívet hitelesítő határozatát, és ezzel a kezdeményezés jogalapja veszett el. A testület megállapította ugyanis, hogy a kérdés a költségvetést érinti, így tiltott tárgyba ütközik, ugyanakkor egy eredményes referendum kiüresítené az alaptörvény azon rendelkezését, amely szerint a nők kedvezőbb feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba.

A szakszervezetek így az aláírásokat teljesen feleslegesen gyűjtötték, és jogilag annak sincs jelentősége, hogy a támogatók száma máris meghaladja a százezret. A novemberi határidőig különben jó eséllyel összejött volna a referendum kitűzéséhez szükséges kétszázezer aláírás is, ha az AB nem szól közbe. De miután ezt megtette – bár ezzel a döntéssel egyes alkotmánybírák különvéleménye szerint is túllépett a hatáskörén –, a kezdeményezőknek már csak egyetlen feladata van: az összegyűlt íveket meg kell semmisíteni, és az erről készült jegyzőkönyvet be kell nyújtani a Nemzeti Választási Irodához.

Az alaptörvény szerint százezret meghaladó aláírás esetén az országgyűlés általában saját hatáskörében dönthet a népszavazás elrendeléséről. Ebben az esetben viszont ez a lehetőség fel sem merülhet, hiszen az AB határozata éppen azt mondta ki, hogy ilyen kérdést fel sem lehet tenni. A döntés pedig a parlamentre is kötelező, tehát ebben a tárgyban akkor sem kezdeményezhetne referendumot, ha ezt a képviselők több mint fele támogatná. Így a szakszervezetek legfeljebb politikai érvként használhatják majd a kormánnyal szemben, hogy a férfiakra vonatkozó nyugdíjszabályok változását jelentős társadalmi csoportok támogatják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.