galéria megtekintése

4-es metró saját zsebből

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 28. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Egyelőre ingyen futtatja a 4-es metrót a BKV, az új vonal üzemeltetésére ugyanis eddig nem kaptak pénzt a Budapesti Közlekedési Központtól. Pedig sürgős lenne a pénz átutalása, mivel a BKV már a szállítói számlák terhére törleszti a hiteleinek esedékessé vált részleteit.

Várakozás
Várakozás
Móricz-Sabján Simon

Egyetlen fillért sem kapott még a 4-es metró üzemeltetésére a BKV, holott az új vonal közel négymilliárdot vitt el eddig a fővárosi közlekedési cég kasszájából. Ez az összeg várhatóan megduplázódik az év végére. Az új metróvonal üzemeltetését már két évvel ezelőtt is évi 6-7 milliárdra becsülte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), de a próbaüzem és a valós futási költségek ismeretében ez is kevésnek tűnik.

A BKV az idei üzleti tervében nem tudta számszerűsíteni az összeget, így ezt jelentős kockázati tényezőként értékelték. De bármennyiről szóltak is a becslések, a Népszabadság információi szerint a BKV egyelőre hiába számlázza a 4-es metró üzemeltetési költségét a fővárosi közlekedésszervező cégnek. Holott a közszolgáltatási szerződés értelmében a fővárosnak ki kellene fizetnie a megrendelt teljesítményt a BKV-nak.

 

Ugyanakkor a megrendelő BKK lapunknak elküldött tájékoztatása szerint a fővárosi költségvetésben rendelkezésre áll a BKK idei üzleti tervében szereplő közlekedésszervezői díj. A 4-es metró uniós támogatásának lehívása 2008 óta folyamatos.

A 4-es metró 2012-ben módosított finanszírozási szerződése szerint a fővárosnak a korábban meghatározott 40 milliárd helyett összesen 77 milliárd forintot kell adnia a beruházáshoz, ráadásul a fenntartás költségét is állnia kell. Az üzemeltetés árából egyébként nem sok faragható le, mivel igen magas benne az úgynevezett fix költségek aránya. A 4-es metró automata szerelvényei a meglévő vonalakon alkalmazottnál bonyolultabb irányítástechnikával és gépészettel futnak, de drága az állomások üvegliftjeinek és mozgólépcsőinek karbantartási díja is.

Miképpen bízhat abban a főváros, hogy akad majd bank, amely hitelt nyújt a 3-as metró kocsijainak 65 milliárdos felújításához?

A városvezetés az idei költségvetés tervezésekor még abban bízott, hogy a 4-es metró 2014–2015-re tervezett 6,4 milliárd forintos kiadása bekerül az államilag finanszírozott tételek közé. Később Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy a kormány magára vállalta a 4-es metró okozta többletköltségeket a második fél évre.

De a pénz csak nem jön.Hiába vár a BKV az idén lejáró 9,4 milliárdos hitelek kiváltását szolgáló új kölcsönszerződésekhez szükséges állami bankgaranciára is. Márpedig e nélkül nincs hitel. Az ajánlatot tevő bankok – a Budapest, a Gránit és a KDB együtt 5,5 milliárd forintot adna – ugyanis leszögezték: csak állami kezességvállalás mellett hiteleznek. Ezt pedig még mindig nem sikerült megszereznie a városvezetésnek, a kormányhatározatok között legalábbis még nem jelent meg.

A BKV a hiányzó 3,9 milliárd forintra egyébként újabb versenytárgyalást hirdetett, amelynek ajánlattételi határideje szeptember 8. Az eddig esedékes két részletet a cég saját éves keretének terhére, főként a szállítói számlák átütemezésével tudta csak kifizetni. Ám ezzel egyre többször csúsznak ki az eddig kínosan betartott 60 napos fizetési határidőből. Szeptember végén pedig újabb 2,4 milliárdos tétel visszafizetése válik esedékessé. (Jövőre további 52 milliárd.) Akár egyetlen türelmetlenné váló hitelező a csőd szélére lökheti a vállalatot.

A BKV egyébként a hitelfelvétel részbeni sikertelenségének okaként a bankok bizalomvesztését jelölte meg. Néhány pénzintézet ugyanis azért lépett vissza, mert a főváros továbbra sem biztosítja a cégnek a jogosan elvárható ésszerű nyereséget, de még az amortizációt sem, holott ez a 2012-es hitelrefinanszírozás egyik hangsúlyos feltétele volt. Elmaradását pedig kiemelt kockázatként értékelik, megkérdőjelezve egy új hitelnyújtás és az önkormányzati kezességvállalás megalapozottságát.

Ezek után még érthetetlenebb, hogy miképpen bízhat abban a főváros, hogy akad majd bank, amely hitelt nyújt a 3-as metró kocsijainak 65 milliárdos felújításához. S ha a kormány a BKV 5,5 milliárdos hitelkiváltására is vonakodik kezességet vállalni, akkor miért tenné a 65 milliárdra? Az erre vonatkozó kitétel egyébként nem is szerepel a kormányhatározatban. A Népszabadság által megkérdezett pénzügyi szakemberek szerint a kormányhatározat és a Fővárosi Közgyűlés hétfői döntése több törvényt – például az államháztartásit és az önkormányzatit – is sért, mert a testület fedezetlen kötelezettségvállalására adott felhatalmazást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.