galéria megtekintése

3700 forinttal fog nőni a minimálbér, de ez is kevés

5 komment


Lencsés Károly

Az ideihez hasonlóan öt százalékkal, azaz nettó 3700 forinttal emelkedhet jövőre a minimálbér – szakszervezeti források szerint ez olvasható ki a költségvetés tervezetéből.

Mindez a személyi jövedelemadóból befolyó költségvetési bevétel növekedésének mértékéből következik, amit egyébként az érdekképviseletek máris elfogadhatatlannak tartanak. Sérelmezik ugyanakkor azt is, hogy a napokban bemutatott büdzsé fő számait ismét egyeztetés nélkül állapították meg.

Útban a létminimum felé. Sok van még hátra
Útban a létminimum felé. Sok van még hátra
Lehoczky Péter / Népszabadság/archív

Mivel tavaly júniusban is az történt, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter előre bemondta az öt és fél százalékos minimálbér-emelést, ami csaknem pontosan így lett, szakszervezeti vezetők most attól tartanak, értelmét veszíti a szociális partnerek közötti érdekegyeztetési folyamat.

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
BFZ
Vélemény
Családi ügy
Vélemény
Magán is, nem is
Vélemény
Felcsút

Igaz, teszik hozzá, az elmúlt esztendőben rosszabb volt a helyzet, mert a bértárgyalások csak késő ősszel kezdődtek el. Most viszont a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) a következő napokban összeül, és a konzultáción minden bizonnyal a minimálbér is napirendre kerül. A kérdés persze most is az, hogy a kabinet hajlandó-e majd engedni a célszámokból, hiszen a minimálbér nagyobb mértékű emelése jelentős mértékben érintheti a költségvetési szféra kiadásait is.

Úgy tudjuk, a szakszervezetek nem adták fel tavalyi követelésüket: szeretnék elérni, hogy a minimálbér 2018-ra érje el a létminimumot. Ehhez viszont az öt százalék – ami nettóban jövőre nagyjából 3700 forintot jelentene – bizonyosan kevés. A KSH módszertana alapján, de a Policy Agenda által elvégzett számítások szerint 88 ezer forint kell a megélhetéshez, miközben a minimálbér csupán 73 ezer forint.

A különbség tehát 15 ezer forint, így jövőre és az utána következő esztendőben legalább kétszer hét és fél ezres emelésre lenne szükség. Ez évente tíz százalékot meghaladó növekmény, amire szakszervezeti körökben még látnak esélyt. Ha ugyanis 2018-ban valóban egy számjegyű lesz a személyi jövedelemadó kulcsa, az önmagában hat százalékot jelent, vagyis: a minimálbért csak kétszer hét százalékkal kellene növelni.

Forrásaink azért is optimisták, mert szinte bizonyosak benne, hogy jövőre választási költségvetés születik. Úgy vélik, ­emiatt időzítik a személyi jövedelemadó (szja) csökkentését is 2018-ra. Ha ez valóban bekövetkezik, máris hat százalékkal nőnek a nettó fizetések. Más kérdés, hogy ezt az érdekvédők igazságtalannak tartják, mert ezzel a lépéssel ismét a magas fizetéssel rendelkezők járnak jobban, mégsem lépnek fel határozottan ellene.

A tavalyi egyeztetések során kizárólag a Magyar Szakszervezeti Szövetség tartott ki a közösen támogatott bérfelzárkóztatási program mellett. Azért nem írták alá a minimálbér ötszázalékos emeléséről szóló egyezséget, mert nem láttak garanciát arra, hogy a legkisebb jövedelem 2018-ra elérheti a létminimum szintjét. Most ugyanez lehet a helyzet, ha a kormány ragaszkodik a büdzséből következő ötszázalékos béremeléshez. Május végéig eldől, ­lesz-e konszenzus.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.