3-as metró: Hitelezőt keresnek a felújításhoz

Nyílt pályázat helyett tárgyalásos eljárással keres hitelező bankot a fővárosi önkormányzat a 3-as metró járműveinek felújításához. Az erre vonatkozó előterjesztést szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés.

A járművek teljeskörű felújítása az előzetes becslések szerint legalább 65-70 milliárd forintba kerül. A kormány azonban legfeljebb 60 milliárd forintig vállalt állami garanciát. Az erről szóló határozat pedig csak tavaly novemberben született meg, így a hitelfelvétel előkészítéséhez ezt követően kezdhetett hozzá a városvezetés.

Tarlós István főpolgármester korábban a Népszabadságnak elárulta, hogy a főváros közbeszerzési pályázatot ír ki a megfelelő bank kiválasztására. A városvezető a késlekedés miatt sem aggódott. Úgy vélte, hogy mire a bírálóbizottság két lépcsőben elbírálja a novemberben meghirdetett járműpályázatra érkezett ajánlatokat, addigra a bankkeresés is lezárul. A banktender átfutási idejét két hónapra becsülte.

A tender kiírására vonatkozó javaslatot mindenesetre szerdán tűzi napirendjére a Fővárosi Közgyűlés. A Népszabadság információi szerint nyílt közbeszerzés helyett hirdetmény közzétételével induló két fordulós tárgyalásos eljárást hirdetnek. Ennek fő oka a majdani szerződés feltételrendszerének bizonytalansága. A főváros 15 évre venné fel a hitelt, de úgy, hogy először legfeljebb a következő választások évében törlesztene.

Az első részvételi szakaszban – akárcsak a novemberben kiírt járműtender esetében – a jelentkezők alkalmasságát vizsgálnák, míg a tényleges ajánlatokat a második körben tehetnék meg a bankok. Feltéve, hogy akad jelentkező. A kérdés jogosságát Tarlós István se vitatta, de tudomása szerint „van nagyon komoly banki érdeklődés, bár kétségtelenül nem széles körben".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.