Londonban toronyház, Münchenben sátor várja a magyar választót

A brit politikában ikonikusnak számító helyre, a London központjában lévő Millbank Towerbe helyezi ki a Nemzeti Választási Iroda a szigetországban élő, ma már százezerre becsült magyar állampolgár számára kialakítandó szavazókörzetet.

Riskó Nagy László londoni főkonzul lapunknak azt mondta: a nagykövetség mindent megtesz a technikai feltételek megteremtéséért, hogy a szavazásra jelentkezők biztonságosan és kényelmesen adhassák le voksukat.

A Millbank Tower második emeletén található tágas, 650 négyzetméteres River Room és Paint Gallery kibérlésével a remények szerint elkerülhető lesz a négy évvel ezelőtti áldatlan helyzet, amikor a nagykövetség Eaton Place-i épülete körül hosszú sor kígyózott. Egyelőre azonban képtelenség felmérni, hányan kívánnak élni szavazati jogukkal, hiszen még nem telt le a március 29-i regisztrálási határidő. De egészen biztosan más nagyságrendről lesz szó, mint 2010-ben: akkor 2600-an kérték felvételüket a londoni névjegyzékbe, majd 2100-an járultak ténylegesen az urnákhoz.

A magyarországi lakcímmel rendelkező magyar választók ügyét nem segíti, hogy a választási törvény értelmében kizárólag itt voksolhatnak – április 6-án reggel 6 és este 6 óra között –, még ha Észak-Skóciában élnek is, miután a vidéki tiszteletbeli konzulátusok nem számítanak kormányzati képviseleteknek. A Millbank Tower legalább könnyen megközelíthető, számos metró- és vasútállomástól néhány perces gyaloglásra található.

A 118 méter magas „felhőkarcolót” 1963-ban építették. Ma már műemlék státusszal bír, ami éppúgy garantálja állagának megóvását, mint annak teljesülését, hogy nem kerülhet ingatlan-újrafejlesztők karmaiba.

A legvagyonosabb britek sorába tartozó David és Simon Reuben érdekeltségéhez tartozó, huszonhét emeletes toronyház hagyományosan elválaszthatatlan a politikától. Először 1995-ben került a figyelem központjába, a Munkáspárt itt rendezte be főhadiszállását, ide invitálták sajtótájékoztatókra a médiát, és innen, a Temze partjáról indult a Tony Blair vezette Labour az 1997-es földcsuszamlásszerű választási győzelem felé.

A bérleti díjak megugrása – a világhálón fellelhető információk szerint 2002-re elérte az évi egymillió fontot –, egyben az adományok visszaesése miatt a Munkáspárt kiköltözött az igénybe vett emeletekről. Más befolyásos szervezetek továbbra is ragaszkodnak a rangos munkahelyhez, még ha a Konzervatív Párt választási csapata nemrég kiköltözött is innen. Itt található a többi között a Világbank és a Soros György alapította Open Society Foundations londoni irodája is. A Millbank Tower fénypontja a legfelső szint, ahol az Altitude elnevezésű vállalkozás panorámakilátást kínál – termékbemutatóktól kezdve konferenciákon és esküvőkön át Valentin napi romantikus rendezvényekig a legkülönbözőbb csillogó-villogó eseményekhez – csinos összegért.

Münchenben sátorban szavaznak

London az egyetlen helyszín, ahol a magyar állam külön épületet bérel a szavazásra – tudta meg lapunk Kaleta Gábortól, a Külügyminisztérium sajtófőnökétől. London után a második legnagyobb rohamra Münchenben számítanak, ahol szintén ezres nagyságrendben járulhatnak az urnákhoz magyar állampolgárok. Fogadásukra a főkonzulátus épületének udvarán fűthető sátrat állítanak fel. Az angliai magyarok abból a szempontból valóban pechesek, hogy csak Londonban szavazhatnak: a nagykövetség és a főkonzulátus is itt van. De az Egyesült Államokban például a washingtoni nagykövetség mellett lehet voksolni a New York-i és a Los Angeles-i főkonzulátuson is. Nincs viszont mód a szavazásra a nem kétoldalú kapcsolatokra szakosodott magyar képviseleteken, például a genfi ENSZ-misszión.

Kaleta Gábor hozzátette: elvileg van rá lehetőség, hogy más országokban is külön épületet béreljenek a szavazásra, ám erre nem mutatkozott igény. Ami a külföldi szavazás költségeit illeti, arra nem sikerült választ kapnunk sem a külügytől, sem a Nemzeti Választási Irodától, hogy a londoni épületbérlés mennyibe kerül. Az NVI annyit közölt, hogy a szavazás összköltsége 100-200 millió forint között lehet. Ennek legnagyobb részét a választási urnák szállítási költsége teszi ki. 2010-ben 126 millió forintot költöttek a külföldön élők szavazására.

A Millbank toronyház a Temze-partján áll, itt szavazhatnak a Londonban élő magyarok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.