galéria megtekintése

Heisler András: Elég volt az alattvalói áhítatból

Az írás a Népszabadság
2014. 02. 26. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Bármennyire is abnormálisnak tartja a helyzetet, a legnagyobb hazai zsidó szervezet, a Mazsihisz elnöke szerint majdnem biztos, hogy április közepén nélkülük kezdődnek a holokauszt-emlékév kormányzati programjai. Heisler András reméli, hogy a parlamenti választások után eljön a normális párbeszéd ideje.

A Mazsihisz elnökeként nem kap fizetést. Üzletemberként egyenruhákkal foglalkozó cége van, most is az irodájában beszélgetünk. A bevételek hány százalékát teszik ki az állami megrendelések?

Fontosnak tartottam mindig, hogy különválasszam a polgári, civil életemet és a közéleti tevékenységemet. A kettőt soha nem kevertem össze. A kérdésére válaszolva: az utóbbi években a formaruházati ellátásokra vonatkozó közbeszerzési eljárások gyakorlata a törvényes keretek betartása mellett is úgy alakult, hogy az rendkívül hátrányosan érintette a cégünket.

Jelen állás szerint tehát nincs zsarolható pozícióban.

Úgy gondolom, hogy nagyon nem vagyok abban…

Pár hete a Mazsihisz rendkívüli közgyűlése úgy döntött, hogy a szervezet távol marad a holokauszt-emlékév kormányzati programjaitól. Ön viszont többször kijelentette, hogy ez nem bojkott. Mi más lenne?

Definíciótól függ. Szerintem akkor beszélhetnénk igazi bojkottról, ha határidőket is megszabtunk volna. Felhívtuk a figyelmet több problémára, és jeleztük, amennyiben ezek nem oldódnak meg, akkor az emlékév során nem tudunk együttműködni a kormánnyal. Ennyi történt. Hosszú folyamat után jutottunk el idáig. A közgyűlés kétségkívül kemény döntést hozott, de a határozat a párbeszéd kikényszerítésének irányába tett lépésként is értékelhető.

Ha tényleg ez volt a szándék, akkor valamit nagyon elrontottak. A Sorsok Háza és a német megszállási emlékmű leállítását, Szakály Sándor menesztését követelték. Olyan feltételeket szabtak, amelyek nem hagytak lehetőséget kompromisszumra.

 

Szerintem elég nagy mozgásteret biztosítottunk a kormánynak. A felsorolt három ponton túl a közgyűlési határozat negyedik pontja ugyanis a kormányzat emlékezetpolitikai gyakorlatának megváltoztatását kérte. Ezzel tartottuk fenn a párbeszéd lehetőségét. Nem mondtuk ki, hogy mi lesz, ha ez vagy az a feltételünk nem teljesül. Nem méricskéltünk, nem alkudoztunk. Végül persze egyszerűvé vált a dolgunk, hiszen egyiket sem akceptálta a kormány.

Az emlékmű létrehozását csak elhalasztották, a másik két ügy szóba sem került. Nem érzi úgy, hogy a Mazsihisz taktikája kudarcot vallott?

Egyáltalán nem. Az ellenkezőjét érzem. Közösségünk pillanatnyilag sokkal erősebb, mint korábban. A Mazsihiszt évtizedek óta rengetegen kritizálták a zsidó közéletben, a legnagyobb zsidó szervezetként viszonylag elszigetelten működtünk. A jelenlegi konfliktus és ahogyan a Mazsihisz azt kezelte – következetes és karakán módon –, összehozta a magyarországi zsidóságot, amely ma annyira egységes, mint az elmúlt hetven évben soha. Kiemelkedő véleményformáló értelmiségiek támogattak bennünket, markánsan kiálltak a Mazsihisz törekvései mellett: Heller Ágnes, György Péter, Konrád György vagy Ungvári Tamás. Bár a nevüket nem hozom nyilvánosságra, a háttérben olyan tekintélyes személyiségek is a segítségünkre siettek, akik nem a baloldali-liberális irányzathoz tartoznak. Keresztény történelemtanárok, szociológusok, filozófusok. A zsidó civil szervezetek szinte mindegyike egyetértett a Mazsihisz álláspontjával. Számunkra ez komoly sikertörténet, még akkor is, ha a kormány egyetlen elvárásunknak sem tett eleget.

Amikor megérkezett Orbán Viktor várva várt, de konkrétumokat nélkülöző válasza – ami arról szólt, hogy a kampányra tekintettel húsvét (és a választások) után folytatják az egyeztetéseket –, azt hittem, ön minimum csalódott lesz. Ehhez képest biztatónak nevezte a miniszterelnöki levél „udvarias hangnemét”.

A levél olyan egyértelmű elutasítása volt kéréseinknek, hogy én valósággal megkönnyebbültem. Ha ennél szofisztikáltabb választ kapunk, amelyben bizonyos engedményeket tesz a kormány, akkor sokkal nehezebb lett volna a dolgunk. Újból rendkívüli közgyűlésen kellett volna eldönteni, hogy a Mazsihisz megváltoztatja-e korábbi álláspontját. A miniszterelnök válasza azonban tiszta helyzetet teremtett, semmiféle döntésre nem volt szükségünk. Orbán Viktor ugyanakkor konstruktívnak nevezte a Mazsihisz hozzáállását, amit pozitív visszaigazolásnak tekintünk.

Hosszú lenne felsorolni, mi minden történt az elmúlt egy-két hónapban. Mi az, ami a leginkább meglepte?

Váratlanul ért, hogy amikor a rendkívüli közgyűlés után a Mazsihisz vezetőiként levelet írtunk a miniszterelnöknek, a szöveg egy órán belül kint volt a kormányzati portálon. Erre nem számítottunk, mert nem vagyunk profi politikusok. Az is nagyon meglepett, hogy ugyanez a levél milyen rendkívüli indulatokat szabadított el a zsidó közösségen belül.

A szóban forgó levelet – saját bevallásuk szerint – kormányzati felkérésre írták. Kinek az ötlete volt, hogy ez legyen a megszólítás: „Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!”?

Annyit elárulhatok, hogy nem az enyém. Nincs jelentősége: közösen fogalmaztuk, közösen írtuk alá, ezzel a felelősségünk is közös. Egyébként úgy gondolom, ebben a levélben a megszólítás volt a legkevésbé lényeges elem.

Kitől jött a felkérés? Most már talán nem titok, hogy a kulisszák mögött Hegedűs Zsuzsával, a miniszterelnök főtanácsadójával és Prőhle Gergely külügyi helyettes államtitkárral, a Zsidó Közösségi Kerekasztal társelnökével tárgyalt.

Senki nem hatalmazott fel rá, hogy neveket mondjak. A kormánnyal, a miniszterelnöki hivatallal, a minisztériumokkal folyamatosan kapcsolatban vagyunk. A kormányfő közvetlen környezetéből kaptunk jelzést arra, hogy elősegítené a megállapodást, ha a közgyűlési döntés után egy levélben javaslatot tennénk a konszenzus irányába történő elmozdulásra. Lehetőleg gyorsan, még a miniszterelnök kínai útja előtt.

Ekkor álltak elő azzal, hogy a józsefvárosi Sorsok Háza helyett létesüljön Együttélés Háza a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.

Igen, a megszállási emlékmű ügyében pedig párbeszédet kezdeményeztünk. Szakály Sándorról azért nem tettünk említést a levélben, mert erről a kérdésről nem kívántunk vitába bocsátkozni. Az Együttélés Házáról már évekkel ezelőtt beszélt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, hasonló névvel most Gyöngyösön hoznak létre egy remek intézményt a volt zsinagógában, az ötletet a Köves Slomó vezette EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) is felkarolta. Az elképzelés tehát nem is új, nem is a miénk. Bizonyítja viszont, hogy a Mazsihisz mindent elkövetett a megegyezés érdekében. Nem akartunk konfrontációt. Próbáltunk tárgyalni és levelezni, annak ellenére, hogy a legritkább esetben kaptunk érdemi választ. Elmentünk a határig, egészen addig, amíg csak lehet. Az elmúlt években azonban sok olyan mozzanat történt, amely a magyarországi zsidóság számára elfogadhatatlan. Ilyenek például a Horthy-korszak újraértékelésére tett kísérletek vagy Nyirő József, Tormay Cécile és Wass Albert beemelése az oktatásba. A közelmúltban minden összesűrűsödött. Schmidt Máriával, a Sorsok Háza vezetőjével végképp megrekedtek az egyeztetések, villámcsapásként ért bennünket Szakály Sándor kijelentése az „idegenrendészeti eljárásról” és a német megszállási emlékmű terve. Az ügyek egymásra rakódtak, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyedi hibákról van szó, hanem olyan folyamatról, amelynek elemei összekapcsolódnak. A Mazsihisz közgyűlése ezért vette át a kezdeményezést: elég volt a vállalhatatlan kompromisszumokból és abból is, hogy alattvalói áhítattal várjuk a hatalom döntését.

Mivel számos zsidó szervezet visszautasította az elnyert támogatásokat, a Mazsihisz nemzetközi adománygyűjtő akciót indít a kieső bevételek pótlására. Amiből két következtetés adódik. A Mazsihisz nem számít arra, hogy sikerül megállapodnia a kormánnyal, de nem számít arra sem, hogy a választások után másik kormány lesz hatalmon.

Nem kalkulálunk azzal, hogy a választásokon lesz kormányváltás vagy sem. A Mazsihisznek a pártpolitikai szférától függetlenül kell működnie. Az a párt lesz kormányon, amelyik a legtöbb szavazatot fogja kapni. Mi megyünk a saját utunkon. Jeleztük, hogy ilyen körülmények között nem tudunk részt venni a kormányzati megemlékezéseken. De méltó módon fogunk megemlékezni önállóan is, és megpróbáljuk előteremteni ennek az anyagi feltételeit. A kormány által szervezett programoktól távol maradunk, ám ez nem érvényes például az önkormányzati rendezvényekre. Szeretettel hívjuk és várjuk megemlékezéseinkre nem zsidó honfitársainkat. Nem a társadalomtól akarunk elkülönülni.

Mi értelme lesz a kormányzati emlékévnek a legjelentősebb zsidó vallási szervezet nélkül?

Abnormálisnak tartanám, ha a hetvenedik évfordulón zsidók nélkül emlékezne a kormány a holokauszt áldozataira. Ez tarthatatlan állapot. Mindenkinek feladata a megoldás keresése, a Mazsihisznek is, de elveink feladása nélkül. Abban reménykedem, hogy a választások után tényleg eljöhet a normális párbeszéd ideje. Ha a Fidesz–KDNP marad kormányon, akkor vele.

Csakhogy a választás április 6-án lesz, a holokauszt-emlékév pedig mindössze tíz nappal később, április 16-án indul.

Higgye el, pontosan tudom. Majdnem biztos, hogy a kormányzati emlékév nélkülünk fog elkezdődni.

Lázár üzenete a Mazsihisznek

A Mazsihisz magyar kormánynak küldött ultimátuma nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben hosszú évek óta élünk itt Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal – jelentette ki Lázár János az Almásy-kastélyban létesítendő múzeum ünnepélyes alapkőletétele előtt. A Miniszterelnökség államtitkára a Gyula TV kérdésére azt mondta: úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget az 1944-es holokauszt-emlékév megünneplése a Mazsihisz ultimátuma miatt, amely jelentős mértékben megosztja a magyar társadalmat. (MTI)

„Elég volt a vállalhatatlan kompromisszumokból”
„Elég volt a vállalhatatlan kompromisszumokból”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.