Az egyház hallgat a holokamuzó presbiteréről

A református egyházból senki nem hajlandó megszólalni a holokauszttal viccelődő debreceni jobbikos képviselőjelölt ügyében. Pedig lehetne mondanivalójuk.

– Mi a személyes véleménye Ágoston Tibor debreceni jobbikos képviselő „holokamuzó” beszédéről? – kérdeztük Szabó Lászlót, a Homokkerti Református Egyházközség lelkipásztorát, mire a lelkész azt válaszolta: – Semmi, nem nyilatkozom – és azonnal letette a telefont.

Azért lettünk volna kíváncsiak az egyházközség pásztorának véleményére, mert Ágoston Tibor a debreceni önkormányzat honlapján a képviselői bemutatkozó oldalán több társadalmi tisztsége közül fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Homokkerti Református Egyházközség presbitere, azaz egyik világi döntéshozója, vezetője.

Ágoston Tibor, a „holokamuzó” jobbikos képviselő
Ágoston Tibor, a „holokamuzó” jobbikos képviselő

Az önkormányzati képviselő a napokban nyilvánosan viccelődött a holokauszt szóval, amelyet először szándékosan „holokamunak”, majd „holokasztnak” nevezett. Kijelentése nyomán – amelyet videón rögzített a debreceni vagy.hu online újság – Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere elhatárolódott az önkormányzati képviselőtől, büntetőfeljelentést tett Ágoston ellen a Debreceni Zsidó Hitközség, az ellenzéki összefogás egyik debreceni képviselőjelöltje, Szegedi István, valamint a Demokratikus Koalíció több politikusa, így Oláh Lajos és Molnár Csaba. Varga Zoltán, a baloldali DISZ debreceni képviselője határozati javaslatot nyújtott be a közgyűléshez azzal a céllal, hogy a testület vesse ki magából a mások halálával viccelődő képviselőt.

Egyedül a református egyház hallgat a beszéd múlt szerdai nyilvánosságra kerülése óta. Megkeresésünkre a debreceni püspöki hivatalban azt mondták, hogy a homokkerti egyházközségnek az esperesi hivatal a felettese, úgyhogy Vad Zsigmond esperest kell megkérdeznünk az ügyről, és nem a püspöki hivatalt. Az esperes titkárságára eljuttattuk megkeresésünket, de Vad Zsigmond eddig nem reagált.

Beszéltünk azonban a már említett Szabó László lelkésszel, aki kérdésünkre, hogy miért nem adtak ki nyilatkozatot a presbiterük kijelentéséről, azt a választ adta: „erről a közösségnek kell döntenie”. Érdeklődésünkre, miszerint mi a személyes véleménye Ágoston beszédéről, a lelkipásztor először azt mondta, hogy nem hallott róla, majd amikor emlékeztettük Ágoston „holokamuzó” viccére, s újra megkérdeztük a véleményét, a válasz már ez volt: „semmi, nem nyilatkozom”.

Maga a Jobbik egyébként megvédte a „holokamuzó” képviselőt. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője közölte, hogy „a Jobbik minden emberirtást elítél, és minden ártatlan emberi áldozat előtt fejet hajt, ugyanakkor sajnáljuk, hogy a magyarországi zsidóság egy része nemcsak emlékezni akar a holokausztra, hanem azt a saját anyagi és politikai céljai érdekében is felhasználja”.

Ágoston Tibor az üggyel kapcsolatban a Jobbik honlapján azt tette közzé, hogy a szóvivő közleménye a párt hivatalos véleményét tükrözi, és az ő álláspontjával is egyezik. De elnézést sem ő, sem a pártja nem kért amiatt, mert magyarok százezreinek halálával viccelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.