Megindult a verseny az ajánlásokért

Hivatalosan szombaton kezdődött meg a kampány, de igazából mától kapcsolnak választási nagyüzemre a pártok.

Most indulhat a verseny az ajánlásokért, mert a választási irodák hétfőn adják ki az ajánlóíveket. Eddig nagyjából hetven párt jelezte, hogy jelölteket kíván állítani, és a Nemzeti Választási Bizottság mintegy 65-öt vett nyilvántartásba. Minden korábbinál nagyobb lesz tehát a kínálat, mert 2010-ben 44, 2006-ban 48, 2002-ben pedig 39 pártot regisztráltak jelölő szervezetként. Igaz, ezek körülbelül fele általában el sem indult, országos listát pedig legfeljebb hat-tíz szervezet tudott állítani.

Most viszont már tucatnyian jelezték: lesz országos listájuk. Ezzel a Fidesz–KDNP, a balliberális Összefogás öt tagja, a Jobbik és az LMP mellett több parlamenten kívüli szervezet is próbálkozik. Mindenütt egyéni jelöltet állítana a Független Kisgazdapárt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, a 4K!, a Magyar Munkáspárt, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Seres Mária Szövetségesei nevet viselő formáció is. Az országos listához a fővárosban és kilenc megyében indított 27 egyéni jelölt is elég lesz.

Hogy végül kinek lesz listája, még nem tudni, de az biztos: a szervezeteknek az idén egyszerűbb a dolguk. Egy-egy jelölt állításához a korábbiaknál csaknem kétszer nagyobb választókerületekben mindössze ötszáz ajánlót kell találniuk – az eddigi 750-nel szemben –, tehát minimálisan 13 500 aláírás országos listát érhet, 53 ezer támogatóval pedig mind a 106 egyéni körzetben lehet indulni. Vagyis: ha a Fidesznek tényleg van százezernél több aktivistája, elég, ha ők aláírják az íveket.

A gyűjtésre azonban most kevesebb idő, alig két hét áll rendelkezésre, hiszen az egyéni jelölteket március 3-ig, az országos listákat pedig 4-ig kell bejelenteni. A kisebb pártoknak kedvező változás, hogy senki sem rabolhatja le a „kopogtatócédula-piacot” – amire korábban főként a Fidesz törekedett, mert a jelöltállításhoz szükséges ajánlószelvények sokszorosát szedte össze –, mert az idén már ajánlóíveken gyűjthetik az aláírásokat, és a választók annyi pártot támogathatnak, amennyit csak akarnak. Egyetlen feltétel, hogy egy szervezetnek érvényesen mindenki csak egyszer írhat alá.

A hivatalos kampánykezdet azt is jelenti, hogy szombattól a pártok bejelentés nélkül tarthatnak választási gyűlést, és nem kell közterület-használati engedélyt kérniük, hogy egyes frekventáltabb területekre kitelepülhessenek. Elvileg ugyanez a helyzet a választási plakátok kihelyezésével is, de épületek falát vagy kerítéseket csak az ingatlan tulajdonosának hozzájárulásával használhatják. A közterületi politikai marketinget másként is korlátozzák: a pártok már nem helyezhetnek el plakátokat közvilágítási és villanyoszlopokon vagy telefonpóznákon. A választás kitűzéséről szóló határozat kihirdetése előtt egy nappal látott napvilágot az a kormányrendelet, amely ettől a lehetőségtől is megfosztotta a politikai szervezeteket.

Az már korábban eldőlt: kampányidőszakban politikai reklámot a közszolgálati média az országos listát állító pártok számára – egyenlő feltételek mellett, térítés nélkül – csak meghatározott időkeretben tesz közzé, s erre az MTV, a Magyar Rádió és a Duna TV összesen 470 percet biztosít. Ezt a lehetőséget a kereskedelmi tévék és rádiók számára is megteremtették, de a Nemzeti Választási Bizottságnál a február 15-i határidőig egy médium sem jelentkezett, hogy ingyen akarná közzétenni a pártok reklámjait.

Kampánytámogatás

Az idén változik a kampánytámogatás is: az egyéni jelöltek egymilliót, az országos listát állító pártok pedig körülbelül 150 és hatszázmillió közötti állami pénzt kapnak, attól függően, hogy hány egyéni körzetben indulnak. Az a szervezet, amely a 106 körzet mindegyikében állít jelöltet, nagyjából hétszázmilliós támogatáshoz jut, és csaknem egymilliárdot költhet a saját kampányára. Ez a keret a múlt szombattól a választás napjáig politikai markeringre fordított kiadásokra vonatkozik, de tételesen csak az egyéni jelöltek egymillióival kell elszámolni, amit akkor is külön kampányszámlán kezelnek, ha arról az indulók a pártjuk javára lemondanak. Ezeket a pénzeket viszont csak a jelöltek és listák hivatalos nyilvántartásba vétele után, tehát valamikor március első napjaiban folyósítják. 

Kezdődik
Kezdődik FOTÓ: FÖLDI IMRE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.