A Wehrmacht vezérőrnagya a szovjet ostromgyűrűbe zárt német erők 13. páncéloshadosztályának parancsnoka volt. Miközben zajlott az elkeseredett budapesti csata, tombolt a nyilasterror. A felfegyverzett pártszolgálatos csőcselék nap nap után követett el tömeggyilkosságokat. A nyilasok által a VII. kerületben létrehozott és 1944. december 10-én (!) körülkerített gettóban, alig egyharmad négyzetkilométernyi területen, négy és fél ezer lakásban vagy 70 ezer embert zsúfoltak össze. 1945 elején már Pest belső kerületeiben folyt a csata, amikor olyan hírek kaptak lábra, hogy egy több száz főnyi SS-nyilas pogromkülönítmény – még a szovjet csapatok bevonulása előtt – lecsap a gettóra: a Royal szállóban gyülekeznek a gettóba szorított zsidók megsemmisítésére.

Itt kerül a képbe egy szinte elfelejtett hős, Szalai Pál, aki beosztása szerint akkor a Nyilaskeresztes Párt rendőrségi összekötője volt. Szalai a harmincas években még lelkesen csatlakozott a hungarista mozgalomhoz, ám fokozatosan kiábrándult belőle. Az ostrom idején ott mentette az üldözötteket, ahol csak tudta. Amikor ő is tudomást szerzett a gettólakók elpusztításának tervéről, kétségbeesett lépésként irodaszomszédjához, a környék német katonai parancsnokához, Schmidhuberhez fordult. Szalai túlélte a háborút (mellékesen a Rákosi-korszak alatt koholt vádak alapján perbe fogták), és visszaemlékezése szerint azzal győzködte a tábornokot, hogy ha nem akadályozza meg a gonosztettet, nem katonaként, hanem gyilkosként vonják majd felelősségre. Tény és való, a tábornok intézkedett: magához rendelte és őrizetbe vetette a halálosztag német vezetőjét (egy SS-őrmestert), és saját katonáit vezényelte a gettó kapujához. A Vörös Hadsereg alakulatai január 16–17-én szabadították fel a nagygettót, 70 ezer ember agyongyötörten, de megmenekült.

Schmidhuber tette már közvetlenül a háború után ismertté lett, de aztán évtizedekre feledésbe merült. Alighanem Ungváry Krisztián történészé az érdem, hogy felelevenítette a cselekedetet a Budapest ostroma című tanulmánykötetében. Sőt néhány éve arról is nyilatkozott az MTI-nek, hogy felhívására több tanú igazolta Schmidhuber emberséges magatartását. Azt is mondta, hogy az ostrom alatt a német tábornok többször kérte a magyar hatóságokat, szállítsák biztonságos helyre a gödöllői kastély felbecsülhetetlen értékű kincseit, de azok fülük botját sem mozdították, s ezután ő lépett helyettük.

„Mindez legendagyártás” – riposztozik Sipos Péter történész. Az akadémikus azzal érvel, hogy a német haderő szigorúan hierarchikus harci szervezet volt, még az ostrom végóráiban is fegyelmezetten betartották a függelmi viszonyokat. Vagyis Schmidhuber jelentett felettesének, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek. A magyar fővárosban bekerített német csapatok parancsnokaként ő viszont tájékoztatta a zsidóügyekben legfőbb illetékes Heinrich Himmlert, az SS birodalmi vezetőjét, aki a Harmadik Birodalom összeomlásának küszöbén, a túlélésre játszva már leállíttatta a zsidók lemészárlását. Vagyis Schmidhuber nem egyedül döntött a pesti gettó sorsáról, az övén kívül akár Pfeffer-Wildenbruch és Himmler neve is szerepelhetne a képzeletbeli emléktáblán – jegyezte meg szarkasztikusan Sipos Péter. Hasonló véleményre jutott Szekeres József a Pesti gettók 1945. januári megmentése című monográfiájában is. Mint írja, „a körülzárt SS- és Wehrmacht-alakulatok parancsnokai jövendő sorsuk alakulása miatt már nem akartak a nyilas tömegmészárlások részeseivé válni. E szándékukban hasonló szempontok szerint cselekedtek, mint a saját személyét a háború utáni időszakra átmenteni kívánó Himmler.”

Bárhogyan is hozták meg a gettómentő döntést, Schmidhuber karaktere megihlette Dési Péter filmproducert, aki alkotótársával, Forgács Ivánnal forgatókönyvet írt róla, Budapest Erőd címmel. A tervezett játékfilm részint valós életén alapszik, többek között kiderül, hogy 1894-ben Drezdában született, 1914-ben avatták tartalékos tisztnek, harcolt az I. világháborúban, 1920-ban leszerelt, majd 14 évvel később Wehrmacht-uniformisba bújt. A Franciaország és a Szovjetunió ellen indított hitleri hadjáratban zászlóalj-, majd ezredparancsnokként harcol, többször is kitüntették. Gerhard Schmidhuberről azt is tudni lehet, hogy farkasvakságban szenvedett, sötétben nem látott. 1945 februárjában, amikor a Várba beszorított csapataival ő is megpróbált kitörni, éjszaka, az orosz pergőtűzben, valahol a Széna téren halálos lövés érte. 51 éves volt. Holttestét az Ostrom utcában találták meg.