Összefogás: 'Az emberközeli kampány a kormányváltás záloga'

Hivatalosan jövő hétfőn kezdődik meg az április hatodikára kiírt országgyűlési választás kampánya, és vele együtt az új választási törvény által előírt ajánló aláírások gyűjtése. Az összefogás kampánystratégiáját ötfős stáb koordinálja.

A demokratikus ellenzéki oldalon létrejött összefogás kampánystratégiáját és annak megvalósítását egy öttagú koordinációs csapat irányítja: Molnár Zsolt (MSZP), Szigetvári Viktor (Együtt), Molnár Csaba (DK), Karácsony Gergely (PM) és Boruzs András (Liberálisok). Az öttagú „szupercsapat” mellett rendszeresen egyeztetnek a kommunikációs vezetők is, így a sajtófőnökök és igazgatók. Az MSZP-nél a bajai videóbotrány tanulságai után átalakították a kommunikációs irányítást: új sajtófőnököt igazolt a párt, és bár eredetileg úgy volt, hogy lesz egy (a Fideszben épp Kocsis Máté által betöltött) kommunikációs igazgatói poszt is, ezt formálisan végül nem hozták létre. Ugyanakkor lett az MSZP kommunikációjának egy politikai irányítója, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes személyében.

A kampány- és kommunikációs stábok rendszeres találkozói mellett az összefogás listavezetői, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Szabó Tímea és Fodor Gábor is rendszeresen szoktak közös egyeztető fórumokat tartani. Stratégiai kérdésekben a végső döntést, ahogyan az más, hasonlói politikai összetételben is lenni szokott, mindig a közös miniszterelnök-jelölt, vagyis ez esetben Mesterházy Attila hozza meg.

Az összefogás kampánya három részből fog állni: egyfelől a miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attilára épül (az MSZP elnökét ábrázoló plakátok nemrég kerültek ki a közterületekre), másrészt célzottan segíti az egyéni jelölteket, és külön koncentrál a választás tétjének bemutatására; utóbbival a minél magasabb részvételre kívánnak majd buzdítani.

„Az április hatodikai választás népszavazás lesz, amely az ország hosszú távú sorsáról, két egymással szemben álló értékrendről szól majd; ezért fontos, hogy minél többen véleményt mondjanak” – fogalmazott lapunknak ezzel kapcsolatban Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke és az összefogás kampányának főkoordinátora. A politikus kérdésünkre megerősítette, hogy az „összefogás” kifejezés használatáról szóló vita valójában egy álvita, hiszen a közéletben használatos kifejezéseket – így például a „magyart”, a „demokratát” vagy épp a „fiatalt” – senki nem sajátíthatja ki.

Molnár hozzátette: az ezzel kapcsolatos tiltakozásnak akkor lenne alapja, ha Összefogás néven egy választási pártot jegyeztettek volna be, de erről nincsen szó, hiszen a szavazólapon mind az öt szövetséges szervezet neve és logója szerepelni fog. „Az pedig talán nem elfelejtendő körülmény – tette hozzá –, hogy a most igen hangos Szepessy úr alig fél éve, amikor Teket Melinda az Összefogás Bajáért névvel kampányolva tulajdonképpen »legyőzte« a Fidesz emberét Baján, nem tiltakozott, hanem a választás napján ételosztással zavarta meg a választás rendjét” – emlékeztetett a politikus.

A szövetségesek közötti feladatleosztásban nincsenek éles határvonalak, többféle mozgástér van, a szervezetek kiegészítik egymást – fogalmazott kérdésünkre Molnár Zsolt. A politikus elmondta, hogy a legmélyebb szervezeti beágyazottsága az MSZP-nek és a DK-nak van, az Együtt–PM kreatív akciókkal és egyes szakpolitikai területek kiemelkedő ismeretével segíti a közös munkát, míg a kevésbé kiépült Liberálisok például Fodor Gábor médiamegjelenéseivel és Facebook-aktivitásukkal tudják leginkább támogatni a közös cél elérését.

Azzal, hogy közös listát állítottak az összefogás pártjai, a külön listákért járó több százmillió forintnál jóval kevesebb állami kampánytámogatásból gazdálkodhatnak. Az összeg felhasználásának arányairól politikai megállapodást kötöttek, e szerint az egyéni körzetek arányában osztják majd fel a jelöltállítás után beérkező forrásokat, amelyeknek egy részét az összefogás közös kampányára költik. A források felhasználása mellett a kampány is regionálisan strukturált lesz, mivel például a munkahelyteremtés kérdéseit másképpen kell tárgyalni Sopronban és Ózdon. Ezért is lehet, illetve lesz kiemelt szerepe például az MSZP és szövetségesei által kidolgozott regionális programoknak.

Molnár Zsolt kérdésünkre azt mondta: a kampány budapesti lába is másként néz ki, hiszen itt más közpolitikai eszközök kellenek a fenntartható munkahelyteremtéshez, máshogy lehet kezelni a szociális gondokat, és eltérő hangsúllyal jelennek meg a jogállam helyreállításának kérdései is. A politikus hangsúlyozta, hogy bár az önkormányzati választás csak ősszel várható, már most határozottan meg fogják mutatni, hogy Budapest nem a kormány egyik államtitkárságaként kell hogy működjön, hanem jövőorientált, fejlődő, modern európai nagyvárosként, amely az ország egészére képes kihatni.

Az összefogás kibővítése mellett a Simon Gábor-ügy miatt is meg kellett változtatni az egyéni jelöltek személyét. Molnár Zsolt szerint ezeket még az utolsó percben sikerült módosítani, még mielőtt az aláírásgyűjtés és a személyre szóló kampányok érdemben elkezdődtek volna.

A Simon-üggyel kapcsolatban a politikus megjegyezte: sajnálatosnak tartják, ami történt, de „az élet megy tovább”. Molnár Zsolt megismételte, hogy a volt elnökhelyettes körzetében Kunhalmi Ágnes indul, aki nemcsak az MSZP, de a szövetségesek teljes támogatását is bírja. „A magam részéről biztos vagyok, hogy Ágnes fölényes győzelmet fog aratni a körzetében” – fogalmazott a kampányfőnök.

– Mivel a Fidesz tudatos módon beszűkítette a közterületi kampányolás jogi lehetőségeit, ezért felértékelődött mind a személyes jelenlét, mind a virtuális elérhetőség. A legfontosabb, hogy az emberekkel közvetlenül találkozzunk, és bemutassuk: nemcsak szlogenek szintjén, hanem valóban értjük mindazt, amivel napról napra szembenéznek az életükben. Így azt is meg fogjuk mutatni: van érdemi alternatívája a jelenlegi kormánynak, lehet jobb az élet Magyarországon, egy másik, érzékenyebb kormánnyal. Ez az emberközeli kampány a kormányváltás záloga” – fogalmazott lapunknak Molnár Zsolt.

Elkezdődött a köztéri plakátcsata: a frontvonalban Mesterházy Attila
Elkezdődött a köztéri plakátcsata: a frontvonalban Mesterházy Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.