Elektronikus jegyrendszer legfeljebb jövőre

Március elejéig tesztelik az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukat. A Corvin negyed metróállomáson tavaly nyáron megkezdett próbaüzem alatt elsősorban a berendezések bevételi hatékonyságáról, tartósságáról, biztonságáról gyűjt információkat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A tapasztalatokkal a főváros közlekedésszervező cége elégedett, s úgy véli: a kapukkal teljesíthetőek lesznek a hatósági elvárások, elegendő az áteresztőképesség és hatékony a menetdíjbehajtás.

Nem véletlen az óvatosság. Az elektronikus jegyrendszer bevezetésének legnagyobb beruházási tételét ugyanis a metró- és egyes kiemelt HÉV-állomásokon felállítandó automatikusan működő be- és kiléptetőkapuk jelentik. A projektet elindító BKK ezzel a próbaüzemmel kívánta megalapozni a döntést. A teszten négy – a BKK-felhívásra jelentkezett – gyártó kapuját hasonlítják össze. A gyártók a majdani megrendelés reményében díjmentesen bocsátották ezeket a BKK rendelkezésére. A cég arra számított, hogy a mindennapos működés során könnyebben megmutatkoznak majd a különböző kapuk közötti különbségek. A végleges tendert ezen tapasztalatok alapján írták volna ki.

A tesztidőszak azonban jóval tovább húzódik az eredetileg meghirdetett három hónapnál. Az elképzelés is változhatott közben. A BKK ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, hogy nem írnak ki külön tendert a metrókapukra. A kapuk, illetve a kapcsolódó informatikai rendszerek a „Budapesti Elektronikus Jegyrendszer tervezése, kivitelezése, üzemeltetése és karbantartása” tárgyú beszerzési eljárás részét képezik. A pályázaton a teljes műszaki megoldásra – központi rendszer, háttérrendszer, adattárház, egyéb kapcsolódó informatikai rendszerek stb.–, valamint az eszközökre – beleértve a metró- és egyes kiemelt HÉV-állomásokon elhelyezendő, automatikusan működő be- és kiléptetőkapukat, járművekre szerelhető érvényesítő készülékeket, ellenőri kézikészülékeket – együtt kérnek majd ajánlatot. A beszerzési eljárás már elindult, jelenleg az előminősítési szakasznál tartanak. A tender kiírásának időpontjáról egyelőre nincs információ.

A járműveken lévő több ezer jegykezelő cseréjét, illetve a metrókapuk telepítését a számos hatósági engedély beszerzése miatt eleve a második ütemre tervezték, 2015-re. Kérdés, hogy tartható-e ez. A megvalósítást eredetileg a közbeszerzési eljárások sikeres, 2013-ra tervezett lezárása után kezdték volna meg, míg a papírjegyek és bérletek cseréjéhez már idén hozzákezdtek volna.

A BKK kissé fordított a dolgon. Első ütemként 300 darab jegy- és bérletkiadó automatát telepítenek idén március és 2015 első negyedéve között. Az automaták egyelőre csak a jegyek és bérletek éjjel-nappali árusítását szolgálják, de a virtuális jegyek megjelenésekor átállítják az új rendszerre (díjtermékvásárlás, pénzegyenleg-feltöltés, egyenleglekérdezés stb.). S hogy mikor lesz ebből időalapú elektronikus jegy, amikor az utazó bankszámláról fizet? A BKK szerint a bevezetés további fázisokban 2015-ben folytatódik.

Úgy tűnik, ez is hosszú menet lesz. A Fővárosi Közgyűlés 2011-ben döntött az új elektronikus jegyrendszer bevezetéséről. Az új rendszert eredetileg 2014 és 2016 között vezették volna be. A költségeket előzetesen 67,7 millió euróra – vagyis 20,4 milliárd forintra – becsülték. A pénz nagy részét, 54,2 millió eurót – 16,3 milliárd forintot – az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) adja hitelként. A többit – négymilliárdot – a fővárosnak kell előteremtenie. A hitelszerződést tavaly nyáron írták alá. A kölcsön elsődleges fedezete a menetdíjbevételek évi ötmilliárd forintos növekedése! Az EBRD külön biztosítékot is kért: ha a bevételnövekedés mégsem elég az adósságszolgálathoz, akkor a BKK az önkormányzat által biztosított közlekedésszervezői forrás terhére törleszti majd a hitelt. A törlesztést az idén kellett volna megkezdeni. A szerződő felek azonban időközben a tőketörlesztés türelmi idejét a rendszer kiépítésének végére tolták ki.

 

Elhúzódó tesztidőszak
Elhúzódó tesztidőszak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.