Balhé a miskolci kocsonya körül

Miskolc egyik legnépszerűbb programja a kocsonyafesztivál, amelyet rendszerint február utolsó előtti hétvégéjén rendeznek a borsodi városban. Szakemberek szerint ez az ország harmadik legismertebb fesztiválja.

Most úgy tűnik, az idén már nem is egy, hanem mindjárt két kocsonyaünnepet tartanak: a fideszes vezetésű város saját önkormányzati cége ugyanis „rárepült” az ötletre, s Kocsonyafarsang néven szerveznek ebben az időpontban rendezvényt. Hiába kért a tizenhárom éve kocsonyafesztiválként működő program szervezője már tavaly év elején területhasználati engedélyt a megszokott helyszínre idén februárra, nem kapott. A város cége fogja ugyanott, ugyanabban az időben megrendezni a „Becherovka Miskolci Kocsonyafarsangot”, a civil, s magánszemélyként tulajdonos ötletgazda kénytelen lesz március elején egy másik helyszínre, Miskolctapolcára áttelepülni, hogy megtarthassa az amúgy védett márkanévvel rendelkező tradicionális rendezvényét.

Rózsa Edit, aki 1998-ig szegedi, szabad demokrata országgyűlési képviselő volt, tizennégy évvel ezelőtt, a Vendégségben Miskolcon program keretében Fedor Vilmossal közösen hívta életre először a kocsonyafesztivált.

– Akkoriban minden felmérés azt igazolta, hogy Miskolc megítélése sokkal rosszabb, mint amilyen adottságainál fogva lehetne, s világossá vált, a jó hírnevet már nem az ipar, hanem a kultúra segítheti visszaszerezni – mondta. Keresni kellett olyan kulturális helyi tőkét, amire fel lehetett fűzni eseményeket: az egyik ilyen volt a kocsonyában pislogó miskolci béka legendája.

A kocsonyafesztivál mára monstre ünneppé nőtte ki magát, minősített árusok kínálják a kézműves termékeket, s statisztikák szerint tavaly februárban a mohácsi busójárás után a második legnagyobb megjelenési arányt kapta az online médiában. Ezért döbbentette meg a szervezőket a hír: az önkormányzat idén nem adja oda a területet, mi több, saját, hasonló nevű és jellegű rendezvényét tartja meg ott.

– Tavaly februárban, a fesztivál nyitónapján, a városháza dísztermében rendezett fogadáson személyesen adtam át Kriza Ákos polgármesternek a 2014-re szóló jelképes területfoglalási kérelmünket, amelyet három nappal később hivatalosan is benyújtottam – mondta Rózsa Edit. – Azt a választ kaptam, hogy ugyan az esemény előtt hat hónappal kell benyújtani az ilyen engedélyt, de nyilvántartásba vették a kérelmet. Tehát majdnem egy éve tudja a hivatal, hogy melyik időpontra terveztük a fesztivált. November 19-én az építés-bontásra, decemberben az eseményhez kötődő kocsonyatőzsde helyszínére is kértem területhasználati engedélyt. Idén január 14-én felszólítottak, hogy egynapos határidővel adjak választ, melyik kérelmet tartom fent. Majd arról értesítettek, hogy a város cége, a Cine-Mis kapta meg az engedélyt a területhasználatra, mert az ő kérvényük hamarabb beérkezett. Csakhogy ez nem igaz: egyrészt már tavaly februártól bent volt a mi igényünk a hivatalban, másrészt még november 19-én is beadtunk egy ráerősítő kérelmet, miközben a papírokból az derül ki, hogy az önkormányzat cége csak tavaly november 21-én nyújtotta be az első ilyen kérelmet – mondta Rózsa Edit. Hozzátette: saját Miskolci Kocsonyafesztiváljukat – amely felett az idén a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztálya is védnökséget vállalt – március 7–9. között megtartják. Nem a szokásos helyszínen, Miskolc belvárosában, hanem Miskolctapolcán. A Kocsonyafesztivál parknak elnevezett öthektáros terület a „Karolai” Környezet-, Természetvédő és Ismeretterjesztő Közalapítvány kizárólagos használatában van, velük írtak alá együttműködési szerződést. Az idén Szikszón rendezik meg a március elsejei Kocsonyabált, s a békaúszóversenynek is ez a város ad majd otthont.

Megkérdeztük a miskolci városvezetést, nem tartják-e különösnek, hogy egy jól működő, ismert rendezvényre települ rá a város cége, elfoglalva mind a közönség által megszokott februári hétvégét, mind a fesztivál színhelyét.

– Miskolcon különösen nagy hagyománya van a kocsonyának, a helyieken kívül is egyre többen kíváncsiak az évente megrendezendő kocsonyafesztiválra. Többek között ezért vette kezébe Miskolc önkormányzata a kocsonyaünnep megszervezését, hiszen már 2013-ban is veszélybe került a rendezvény – kaptuk a választ Koczák Szilviától, a városháza szóvivőjétől. – Az önkormányzat akkor segítségére sietett a szervezőknek, hogy megmentsék a fesztivált a miskolciak számára – azzal a feltétellel, hogy a jövőben egy közös céget hoznak létre a fesztivál biztosítására. A szervezők a közös cég létrehozására irányuló szerződést végül nem írták alá, becsapva ezzel az önkormányzatot. Emiatt, a miskolciak pénzével felelősen gazdálkodó önkormányzat idén már nem volt hajlandó együttműködni a 2010 óta tartozásokkal, kintlevőségekkel terhelt, felszámolásokkal fenyegetett, gyanús gazdasági hátterű társaságokkal – tette hozzá a szóvivő. Szavai szerint már 2012-ben több írás foglalkozott a kocsonyafesztivál körüli gondokkal, s azzal, hogy milliókkal tartoznak az Agrár Marketing Centrumnak. – Úgy gondoljuk, ezen tények birtokában nem szorul magyarázatra, hogy a város miért önállóan szervezi a kocsonyalegendával kapcsolatos rendezvényt – mondta.

Közölte: a Cine-Mis Kft. 2013. november 21-én kulturális rendezvénysorozat megtartása céljából, Miskolc teljes belvárosát érintően közterülethasználati engedélyért kérelmet nyújtott be a 2014. január 2.–március 31. között terjedő időszakra. – Mivel egy adott közterületre azonos időpontra több kérelmet nyújtottak be, a miskolci közgyűlés a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet alapján eljárva az Eurocom Kft. (az eredeti kocsonyafesztivált szervező cég – a szerk.) kérelmét elutasította – tette hozzá a szóvivő.

Azt Rózsa Edit is elismerte, sőt, erről maga adott tájékoztatást a város vezetőjének és a nyilvánosságnak, hogy nem tudták kifizetni néhány alvállalkozójukat. Ennek szerinte épp az az oka, hogy az Agrár Marketing Centrumtól nem kapták meg az elnyert ötmillió forintos támogatást, az NKA-tól pedig hétmillió forintot várnak hiába. Közölte: mivel a kocsonyafesztivál 2010 novembere óta védett márkanév, annak elbitorlása, s az így keletkezett anyagi kár miatt beperelték az önkormányzatot és a szervező cégeket. Január 17-én pedig benyújtották keresetüket a Becherovka Kocsonyafarsang elnevezésű rendezvény betiltására is.

Rárepült a jól ismert, sikeres rendezvényre az önkormányzat
Rárepült a jól ismert, sikeres rendezvényre az önkormányzat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.