Félszáznál is több induló a választáson

27 egyéni jelölttel már országos listát lehet állítani.

Lesz miből válogatni az idei parlamenti választáson: a Nemzeti Választási Bizottságnál már 55 párt jelezte, hogy indulni kíván, és eddig 44 jelölő szervezetet vettek nyilvántartásba. Elsőként a Seres Mária Szövetségesei elnevezést viselő formációról döntöttek, és a bizottságnak határoznia kell többek között arról, hogy például a Kalózpárt kérelme megfelel-e a törvényben támasztott követelményeknek. Könnyen elképzelhető, hogy még többen lesznek, mert a nyilvántartásba vételt a bejegyzett 150 politikai szervezet később is kezdeményezheti. Az ajánlóíveket a választási irodák legkorábban február 17-én adhatják át a jelölteknek, a pártok nem késtek le semmiről.

Négy éve 44, 2006-ban 48, 2002-ben pedig mindössze 39 pártot regisztráltak jelölő szervezetként, ám ebből nem következik, hogy most többen is lesznek a választáson, mint legutóbb, hiszen korábban sokan el sem indultak. Például amíg 2006-ban 25, addig 2010-ben csak 19 párt állított legalább egy egyéni jelöltet. Eddig csak azok jutottak a parlamentbe, amelyek a választókerületek nagy többségében jelen voltak.

A korábbi szabályok szerint országos listát az a párt állíthatott, amelynek volt legalább hét területi listája. Ennek a feltételnek 2002-ben nyolcan, 2006-ban tízen, míg legutóbb hatan voltak képesek eleget tenni, de a parlamenti küszöböt általában csak az a szervezet tudta átlépni, amely mind a 19 megyében és a fővárosban is állított listát.

Most annyiban más a helyzet, hogy az országos listára is szavazhatunk, és könnyebb listát állítani, mert ehhez csak 27 egyéni jelöltre van szükség. Változatlanul igaz azonban, hogy a parlamenti küszöb elérésére kizárólag annak a szervezetnek van esélye, amely a 106 egyéni körzet mindegyikében jelen lesz április 6-án. Ha egy párt kevesebb helyen indul, valószínűleg csak abban az esetben válhat parlamenti tényezővé, ha nyer legalább öt választókerületben, és akkor önálló frakciót alakíthat. Ez a kevésbé támogatott politikai szervezetek esetében kizárt, így azok csak a töredékszavazatokban és az országos listára leadott voksokban reménykedhetnek – feltéve, hogy minden körzetben lesz egyéni jelöltjük.

Tucatnyi párt máris jelezte: országos listát kíván állítani. A Fidesz–KDNP, a balliberális Összefogás öt tagja, a Jobbik és az LMP mellett több parlamenten kívüli szervezet is próbálkozik. E tekintetben ugyancsak a korábbinál nagyobb lehet a kínálat. Mindenütt egyéni jelöltet állítana a Független Kisgazdapárt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Szociáldemokratát Magyar Polgári Pártja, a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, a 4K!, a Magyar Munkáspárt, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és Seres Mária Szövetségesei is.

Ha ez így lesz, a 106 választókerületben akár többen is indulhatnak, mint a korábbi 176-ban. A legutóbbi választáson körülbelül nyolcszázan versengtek az egyéni mandátumokért (2002-ben még ezerkétszázan voltak), és ha most mindenki betartja az ígéretét, nagyjából kilencszáz-ezer jelöltre lehet számítani. Ezt azt jelenti, hogy a körzetenként átlagosan négy-öt induló helyett nyolc-kilenc név kerülhet a szavazólapokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.