„Szabadságharcosok vagytok”

„Nem rablók, nem terroristák, hanem szabadságharcosok vagytok” – egyebek közt ezt írta a magát Őrsereg nevű ismeretlen szervezetnek szánt válaszában Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) elnöke a szervezet honlapján, miután korábban az Őrsereg egy neki címzett, betűkirakásos módszerrel írt levélben vállalta magára a január 13-án a CIB Banknak a XIII. kerületi Lehel úton lévő fiókja ellen végrehajtott robbantást. A támadó motorkerékpárral menekült el a helyszínről. A rendőrség tízmillió forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

A VÉSZ január 22-én kapta meg az Őrsereg levelét, amelyet átadott a rendőrségnek, majd napokkal később vázlatosan ismertette a tartalmát a honlapján – Éliás szerint csak a töredékét.

Kérdésünkre, hogy most miért válaszolt az Őrseregnek, amikor még – miként azt a honlapon írta – azt sem tudja biztosan, hogy létező szervezetről van-e szó, és hogy valóban ők állnak-e a robbantás mögött, Éliás kifejtette, hogy ő a társadalmi béke híve. Abban érdekelt, hogy most, amikor még van esély a devizahitelesek problémáinak rendezésére jogi úton is, semmi ne zavarja meg „a megoldáshoz vezető pozitív folyamatokat”.

– Ha a választásokig nem születik megoldás, a tavasz tömeges szerződésfelbontásokat és kilakoltatásokat hozhat, családok száz-, gyermekek tízezrei kerülhetnek kilátástalan helyzetbe – fogalmazott Éliás, aki ugyanakkor kérdésünkre leszögezte, hogy nem támogatja a robbantást, és általában az efféle módszereket. Ehhez képest a VÉSZ elnöke nyílt levelében elismerően szólt az Őrseregről: „Nem rablók, nem terroristák, hanem szabadságharcosok vagytok. A kiszolgáltatott, tönkretett emberek iránti szolidaritás vezet titeket, harcotokat nem befejeztétek, hanem elkezdtétek, fiatalok vagytok, tettre készek, elszántak vagytok, profik vagytok”.

Éliás levelében részletesen ismertette a devizahitelesek problémáját. A dolgozókon, a vállalkozásokon nyerészkedő „spekuláns rablók” rémtetteit, amelyekkel százakat, vagy ki tudja hány embert kergettek már eddig is a halálba, öngyilkosságba.

„Nincs tovább helye a szavaknak” – írja, de amikor lapunk rákérdezett, hogy akkor szavak helyett mivel harcolnak majd tovább, ismét leszögezte: nem támogatja a robbantásokat. És ennek szerinte nem mond ellent, hogy a robbantóktól azt kérte, március 14-ig „fogják vissza magukat”. „Ha bekövetkezik a szociális katasztrófa, ez március 14-ig eldől, nincs több javaslatom sem a harc kezdetére, sem a végére” – írta, majd arra figyelmeztette az Őrsereget, hogy tanulmányozzák a hatvanas évek politikai terrorizmusának történetét. „Annak a szereplői sem terroristákként indultak. És végül mi tette őket terroristákká, gonosztevőkké? A rengeteg ártatlan áldozat.”

Éliás azt mondta, a fentiekkel nem példát akart mutatni az Őrseregnek, kiváltképp nem a hatvanas évek politikai terrorizmusának példáját, épp ellenkezőleg, arra próbálta figyelmeztetni őket, hogy ha emberek sérülnek meg, vagy még súlyosabb események történnek, annak következményei az amúgy érthető indulatoktól fűtött mozgalmukra mennyire végzetes lehet.

A levelet olvasó szakértők Éliás kettős beszédére hívták fel a figyelmet. Benne van, amit ő maga állít, az óvatosságra intő elhatárolódás, de az uszítás és a felbujtás is. Többek szerint azonban ez a levél sem több, mint az Őrsereg levele, egy kis hírverés a VÉSZ körül. (Vannak, akik úgy vélik, az Őrsereg nevében valójában a VÉSZ-esek írtak levelet önmaguknak, de ezt a feltételezést Éliás határozottan visszautasítja.)

A rendőrség nem kívánt reagálni a levélre.

Robbantás után
Robbantás után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.