Frekvenciát vált a Klubrádió

Jövő pénteken nulla órakor frekvenciát vált a Klubrádió, a jelenlegi 95,3 helyett a 92,9 MHz-en lesz elérhető. Ezzel lezárul a csaknem négy évig tartó jogi huzavona, a Klubrádió ugyanis még a 2010-es választások előtt nyerte el ezt a közösségi, tehát ingyenes frekvenciát.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és jogelődje, az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) három és fél évig szabotálta a Klubrádió pályázaton elnyert ingyenes frekvenciaengedélyének kiadását. Több bírósági ítélet született. Az elsőfokú bíróság – még tavalyelőtt – a Klubrádiónak adott igazat, s létrehozta a műsorszolgáltatási szerződést. A Fővárosi Ítélőtábla azonban másodfokon visszaküldte első fokra a keresetet, mert az ítélet előtti napokban az Országgyűlés visszamenőleges hatállyal módosította a médiatörvényt.

Búcsúznak a 95,3-tól
Búcsúznak a 95,3-tól

A Fővárosi Törvényszék a megismételt eljárásban ismét létrehozta a műsorszolgáltatási szerződést, ez ellen a médiahatóság ugyan fellebbezett, de a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is elutasította kifogásait. A másodfokú bíróság április végén osztotta az első fokon született ítéletet, miszerint a hatóságnak meg kellett volna kötnie a szerződést a Klubrádióval, ennek hiányában pedig a bíróság hozta létre a szerződést. A Médiatanács azonban fél évig nem hajtotta végre a jogerős ítéletet, a Kúriához fordult felülvizsgálatért, de a tárgyalás megkezdése előtt néhány nappal visszavonta a keresetet, elindította a szerződéskötést.

Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója lapunknak azt mondta, a jelenlegi állapot szerint 90 százalékban tudja valószínűsíteni a jövő pénteki átállást, utalva arra, hogy korábban hosszú vitáik voltak a médiahatósággal. Azt mondta, a hatóság részéről most nem érzékeli, hogy akadályoznák a problémamentes frekvenciaváltást. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor megjegyezte, az átállással egyszerre nyernek és veszítenek a rádió hallgatói és munkatársai.

Nyereség, hogy a 92,9-es frekvencián ingyen sugározhatnak, szemben a jelenlegi 95,3-essel, amiért éves szinten 55 millió forint plusz áfa frekvenciadíjat kell fizetniük a médiahatóságnak. Előny lesz az is, hogy a rádió hallgatóinak igényéhez tudják alakítani a műsorstruktúrát, a 95,3-es kereskedelmi frekvencián ugyanis az adásidő maximum 60 százaléka lehetett beszéd, a többiben zenét kellett sugározni. A 95,3-es frekvenciát ugyanis legutóbb „kevesebb kötöttség, több zene” mottóval hirdettek meg, ezért át is kellett alakítani a Klubrádió korábbi klasszikus hírrádiós formátumát egy beszélgetős-zenei struktúrára. Ez azonban nem találkozott a hallgatók igényeivel.

A frekvenciaváltás azonban minden bizonnyal veszteségekkel is jár, hangsúlyozta Arató. A legfontosabb ezek közül az, hogy a 92,9-es frekvenciának jóval kisebb a vételkörzete, mint a jelenlegi 95,3-nek. Amíg a mostanival hivatalosan kétmillió hallgatót érhetnek el, addig a 92,9-es frekvencia vételkörzetében az engedélyezett sugárzási területen másfél millió ember él. Ráadásul az eredeti tervtől eltérően a Gellért-hegy helyett a Sas-hegyről sugározzák majd az adást, ennek reményeik szerint nem lesznek további számottevő hátrányos hatásai.

A Klubrádiót jelenleg naponta átlag 200-300 ezres tábor hallgatja. Arató András nagyon sajnálja, hogy az új frekvenciájuk a jelenleginél kisebb vételkörzettel rendelkezik, de a mai, abnormális reklámpiaci körülmények között nem valódi alternatíva számukra a drága frekvencia megtartása.

A Klubrádió jövő csütörtök éjfélig sugároz a 95,3 MHz-es frekvencián, pénteken nulla órától pedig a hallgatók már a 92,9-en találják meg, valamint az interneten.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.