Pintér: Jelentem, Magyarországon rend van

Nem sikerült ebben a kormányzati ciklusban a pedagógusokéhoz hasonló, jelentős béremeléssel is járó életpályamodellt kialakítani a rendőrök számára – ismerte el a Belügyminisztérium elmúlt négyévi teljesítményét értékelő vezetői értekezletén Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve, addig is – mert a rendőrök számára a választások előtt a következő ciklusra tett ígéret olyan lehet, mint a kutya vacsorája – a kormány döntése értelmében valamennyi tiszthelyettes (mintegy 29 ezer rendőr) január elsejétől havi tízezer forint pluszt kap, amelyet valamilyen pótlék formájában fizetnek majd ki.

A kabinet ezzel kívánja jelezi, hogy fontosnak tartja a rendőrök munkáját, számít rájuk, és az ország teherbíró képességének függvényében meg is tesz mindent annak érdekében, hogy a pályán tartsa őket. A kormányfő azt követően beszélt erről, hogy elismerte: egy családos kisrendőr nem tud megélni abból a fizetésből, amit áldozatos munkájáért ma fizetnek neki.

A miniszterelnök beszédét megelőzően Pintér Sándor belügyminiszter értékelte tárcája elmúlt négy évét. Mindenekelőtt leszögezte: jelentem, Magyarországon rend van, a közbiztonság az ország egész területén szilárd. Ezt igazolják vissza – szögezte le Pintér – a közvélemény-kutatások, a települések polgármesterei, iskolaigazgatói, lakossága. Később a rendőrségről szólva emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 3500-zal kevesebb rendőr szolgált a szükségesnél, a létszámhiányt azóta sikerült megszüntetni. Átszervezték a rendőrséget, új őrsöket adtak át, s így elérték, hogy ma már az ország minden területén van rendőri jelenlét, még ha nem is folyamatos.

Erre reagálva Orbán Viktor kijelentette: a következő ciklusban minden településen meg kell teremteni az állandó rendőri jelenlét feltételeit, mert ő sem azt tapasztalja, hogy mindenütt lenne rendőr.

Pintér beszámolója szerint a 2010-es 428 ezerről 2013-ra 358 ezerre csökkent a bűncselekmények száma. A folyamatos rendőri jelenlétnek köszönhetően kevesebb bűncselekményt követnek el a közterületeken. Ezerrel kevesebb rablás történt (3300 helyett 2300), miközben a felderítések eredményessége 40 százalékról 60-ra nőtt. Pintér a sikerek között említette az önkormányzatok adósságának átvállalását, az önkormányzati rendszer átalakítását, az állami és önkormányzati feladatok radikális és egyértelmű szétválasztását, a büntetés-végrehajtásra vonatkozó törvényi szintű szabályozást, s hogy ma már a „munkaalapú társadalom” követelményei a rácsok mögött is érvényesülnek, azaz aki tud, annak dolgoznia kell. Ennek köszönhető, mondta, hogy a fegyintézetekben a korábbi tíz százalékról napjainkra 75-re nőtt a saját termelésű élelmiszerek felhasználása. A cél a teljes önállóság. Pintér sikerágazatnak nevezte a közmunkaprogramot és a katasztrófavédelem centralizálását.

Pintér szerint sikerágazat a közmunkaprogram is
Pintér szerint sikerágazat a közmunkaprogram is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.