A Hung-Ister nagy szerencséje

A Szerencsejáték Zrt. egymilliárd forintos megrendelést adott kreatívra és műsorgyártásra a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó cégnek.

Öregbítette „régi” partneri viszonyát a Szerencsejáték Zrt. a részben Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Hung-Ister Filmprodukció Zrt.-vel. A céggel két szerződést is kötöttek: az egyiket kreatívok tervezésére és gyártására, amelynek értéke 551 millió forint, a másikat sorsolási műsorok gyártására, ennek keretösszege 456 millió forint. 

Így összesen 1,007 milliárd forint jött össze a Hung-Ister számára. Mindkét üzletet novemberben írták alá, s az idei év egészére szól. A Hung-Ister egyébként valóban nem ismeretlen vállalkozás a Szrt.-nél. Tavaly ugyancsak év elején számoltunk be róla, hogy „reklámok gyártására és azok közzétételére”’ akkor 1,64 milliárd forintos üzletet kötöttek a vállalkozással. Az elmúlt év elején az állami társaság részéről azt közölték, hogy a megállapodás a régi sorsolási műsorok gyártására szóló szerződés meghosszabbítása és módosítása.

E mostani ügyletről sem mondtak az előzőektől érdemben eltérőt. Arra, hogy miként választották ki a munkára a Hung-Istert, az Szrt. részéről azt közölték: a társaságot a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) döntése alapján lefolytatott zártkörű pályázati eljárás keretében választották ki. A Hung-Ister Zrt. végezte a 2013. évhez kapcsolódó kreatívok tervezését és az ehhez kapcsolódó gyártási feladatokat, emellett 2009 óta ők végzik a Szerencsejáték Zrt. televíziós műsorainak gyártását. Ugyanakkor a kreatívok tervezésére és gyártására vonatkozó szerződés nem kizárólagos.

– Az említett munkák elvégzésére szóló keretszerződés összegét az adott évi marketingkommunikációs kampányok és akciók alapján terveztük meg – fejtették ki arra a kérdésünkre, hogy miért ekkora az összeg. Tartalékokkal is számolnak, miután nem lehet tudni a tervezéskor, hogy például mikor és milyen időtartamban lesz év közben halmozódás valamelyik számsorsjátékukon. Ezt annyiban még kiegészítették, hogy a kreatív tervezés és -gyártás éves keretszerződés bruttó összege az utóbbi években változatlan, és nincs kötelezettség annak teljes felhasználására. Azt azért érdeklődésünkre elmondták, hogy a 2013. évi 1,64 milliárdos megállapodás 97 százalékát felhasználta a Szerencsejáték Zrt. Az állami cég egyébként a játékosok visszajelzései, a pénzügyi mutatók, a kampányok hatékonysága, valamint a szaksajtó véleménye alapján elégedett a Hung-Ister munkáival.

A Hung-Ister a Fidesz holdudvarához tartozó médiabirodalmak egyike, a Nemzet-csoport (Magyar Nemzet, Hír TV, Hung-Ister, B-Reklám Kft., Mahir Zrt.) fontos „eleme”. A vállalat az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a B-Reklám Kft. birtokában van, amely mögött a NEO-MET Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Kft.-n keresztül részben Simicska Lajos áll. A Hung-Ister vezetője 2005 és 2010 között az a Fazekas Csaba volt, aki 2004-ben néhány hónapig a Hír TV vezérigazgatói posztját is betöltötte. Szalai Annamária, a Médiatanács akkori elnöke 2010 őszén Fazekast nevezte ki a közmédia több tízmilliárdos költségvetésével és vagyonával gazdálkodó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatójának, de ő 2011 februárjában lemondott, és visszament korábbi pozíciójába a Hung-Isterhez. A közmédia műsorstruktúrájának 2011. őszi megújításakor az MTVA a Hung-Istert bízta meg a Magyarország, szeretlek! című show gyártásával. Az MTVA 2012. tavaszi tájékoztatása szerint a produkcióért adásonként áfával együtt 24,1 millió forintot (nettó 19 milliót) fizet a Hung-Isternek. A produkcióból éves szinten hozzávetőleg harmincöt-negyven adást készítenek. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a Magyarország, szeretlek! az egyik legsikeresebb, magas nézettséget produkáló új műsora a közmédiának, amelyet erre az évre is megrendeltek a Hung-Istertől.

A december közepén az M1-en indult „Bízunk benned!” című vetélkedőt is a Hung-Ister gyártja a Show and Game produkciós irodával közösen. A két cég koprodukciója volt a Legenda nevű zenés szórakoztató show-műsor is. Ezt tavaly májustól januárig sugározta a közmédia. A Hung-Isternek a cégbírósági adatok szerint 2012-ben is igen jó éve volt. A 2011. évi 2,7 milliárd forint után 4,01 milliárd forint árbevétel jött össze. A társaság mérleg szerinti eredménye mindkét évben nulla volt, ám tetemes osztalékot fizettek ki a tulajdonosoknak. Ennek mértéke 2011-ben 715 millió forint volt, ami egy évre rá 1,132 milliárd forintra emelkedett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.