Történész, kezében szivaccsal

Randolph L. Braham történészt, a holokauszt kutatásának elismert szakértőjét arról kérdeztük, mi a véleménye Szakály Sándor kijelentéséről?

– Teljesen egyetértek a Mazsihisz vezetőinek álláspontjával, és üdvözlöm azt, hogy a holokauszt 70. évfordulójára emlékező év korai szakaszában, kritikus helyzetben hozták nyilvánosságra álláspontjukat – válaszolta. – Osztom a zsidó vezetők aggodalmait abban, hogy a legutóbbi magyarországi fejlemények olyan irányba mutatnak – beleértve a tervezett józsefvárosi múzeum, valamint a Szabadság térre álmodott emlékmű kérdését –, hogy a közelmúltban egyfajta újraértelmezése kezdődött a magyar zsidóság Horthy-korszakbeli megsemmisítésének. Az eddigi események egy jól hangszerelt, történelemtisztító folyamatként írhatók le, amelyek célja a Horthy-korszak rehabilitációja.

Randolph L. Braham
FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

A történelem meghamisítása gyakorlatilag az 1989-es rendszerváltás óta zajló folyamat, de jelentős lendületre az elmúlt két-három évben tett szert. A „hazafi” történelemhamisítók mindenáron ki akarják törölni a magyar és a világtörténelemből azt a tényt, hogy a kormányzó által alkotmányosan kinevezett Sztójay-kormány volt az, amely elrendelte és – Eichmannt túllicitálva – gyors és barbár módon végrehajtotta a zsidó állampolgárok kirekesztését, kifosztását, gettósítását és deportálását 1944-ben – mondta Randolph L. Braham.

Hozzátette: – Tudom, hogy a magyar hatóságok rendezvénysorozatot terveztek a magyarországi holokauszt 70. évfordulója emlékére. Ellentmondásos érzéseim alakultak ki ezzel kapcsolatban. Olyan mértékben üdvözlöm ezt a kezdeményezést, amennyire ezek az események bemutatják a történelmi igazságot, és elvezetnek a nemzeti felelősség elfogadásához, jelesül ahhoz, hogy a magyar állam részvételével történt közel 600 ezer zsidó polgár megsemmisítése.

És olyan mértékben kérdőjelezem meg azokat, amennyire ezeket az eseményeket csak azért tervezték, hogy eltereljék a figyelmet a magyar részvételről, és a felelősséget kizárólag a németek és a „néhány félrevezetett nyilas” nyakába varrják. Braham véleménye szerint – idézzük – „napjainkban azon dolgoznak, hogy rehabilitálják Horthy Miklós kormányzót, holott az ő hivatali ideje alatt valósulhatott meg a holokauszt Magyarországon, miközben terjed az antiszemitizmus és a holokauszttagadás, és a hangsúly a viszonylag kevés, igaz keresztény mentési tevékenységére helyeződik”.

Álláspontja szerint ez a kampány kapott radikálisabb hangot Szakály Sándor – a jól finanszírozott Veritas vezetőjének – történelemhamisító kijelentéseivel. – Ez a „történész” nem vesztegette arra az időt, hogy „nemzeti-hazafias” módon újraértelmezze a magyar zsidóság Horthy-korszakbeli tragédiáját, azt, ahogy többek között lemészároltak több száz, betegség sújtotta munkaszolgálatost Dorosicsban (1943. április 30.), és deportáltak több mint 18 ezer úgynevezett „idegen” zsidót, akik többségét meggyilkolták Kamenyec-Podolszkij közelében. A történelemértelmezésnek ezen irányvonalán csak találgatni lehet, hogy Szakály és kollégái – vagyis a „hazafias történészek” – hogyan fogják újraértelmezni a magyarországi holokauszt többi fázisát és rémtettét. Eszembe jut a mondás: „Mindegyik kardot viselő zsarnok mögött ott áll egy történész, szivaccsal a kezében” – nyilatkozta lapunknak Randolph L. Braham.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.