Most akkor jár a bölcsőde vagy nem?

Az Emmi szerint félreértés van a gyed extra csomagban, a szakemberek szerint ellentmondás.

Bár januártól már életbe lépett a gyed extra csomag, amelynek egyik elemeként az anyák a gyermek egyéves kora után a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett is dolgozhatnak, a hatályos jogszabályok alapján egyáltalán nem egyértelmű, hogy a bölcsődék és a családi napközik fölvehetik-e a gyedben részesülő anyák gyermekeit. A gyermekvédelmi törvény vonatkozó passzusát ugyanis egyszerűen elfelejtették módosítani. Ez pedig most úgy szól: „A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani, akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, illetve akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül”.

– Az egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvény a szülő szempontjából írja le, mely esetekben milyen ellátásokra jogosult: ez a jogszabály módosult január 1-jétől úgy, hogy a gyed mellett is lehet dolgozni a gyermek egyéves kora után. A gyermekvédelmi törvény viszont az intézmények szempontjából szabályozza, hogy ki jogosult a bölcsődei ellátásra: ebben pedig nem történt semmilyen változás, a gyedre vonatkozó előírást nem hozták szinkronba az egészségbiztosítási törvényben foglaltakkal – hívta fel a figyelmet a jogszabályi anomáliára Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kérdésünkre rámutatott: a bölcsődék vezetőinek most komoly fejtörést okoz, hogy fölvehetik-e a gyedben részesülő anyák gyermekeit, vagy sem. Megjegyezte: ha a jogszabály kidolgozásakor kikérte volna a szaktárca a véleményüket, jelezték volna a problémát, ám ez – miként a szférát érintő más módosítások esetében sem – nem történt meg.

A szülők még nem döntöttek, mikor mennek vissza dolgozni
A szülők még nem döntöttek, mikor mennek vissza dolgozni

Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke azt mondja: valóban nem koherens a két vonatkozó jogszabály, ám ez a gyakorlatban most még nem okoz valódi problémát. A bölcsődékben ugyan érzékelhető egy fokozott érdeklődés a szülők részéről, ám a konkrét jelentkezések száma egyelőre elenyésző. Az egyesület körbekérdezésére mindössze egyetlen budapesti bölcsődéből jeleztek tényleges felvételi igényt: a hat gyermek egyelőre várólistás.

Ennek oka Acsainé szerint nem a férőhelyhiány, hanem az, hogy a szülők még nem döntötték el, hogy pontosan mikor is szeretnének visszamenni dolgozni. Hozzátette: a bölcsődék várhatóan megszüntetik azt a korábbi pluszszolgáltatást, amellyel az üres férőhelyeken időszakos gyermekfelügyeletet biztosítottak, így ezekre a helyekre föl tudják majd venni az év közben jelentkező gyermekeket.

Az így felszabadított férőhelyek persze hosszú távon bizonyosan nem lennének elegendők, ha minden szülő szeretne élni a gyed extra lehetőségével, és valóban visszamenne gyermeke egyéves korában dolgozni. Az ugyanis mintegy 200 ezer, bölcsődei ellátást igénylő gyermeket jelentene, az országban azonban mindössze 37 ezer bölcsődei és hétezer családi napközis hely van. Egyelőre azonban az eddigi diadaljelentésekkel és a juttatást állítólag megvédeni szándékozó fideszes kijelentésekkel szemben csak kevesen igényelték a gyed extrát, hiszen az erről szóló törvényt is csak decemberben szavazták meg.

Ami a bölcsődei felvételit illeti: az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint félreértésről van szó. Érdeklődésünkre a tárca szociális ügyekért felelős államtitkársága azt írta: 2014-től már a gyeden lévő anyák is járathatják gyermeküket bölcsődébe vagy családi napközibe, ha ezalatt keresőtevékenységet folytatnak. Emiatt nem kell lemondaniuk az ellátásról, és az intézmények sem utasíthatják el a jelentkezést erre hivatkozva. A fő szabály a tárca szerint ugyanis a gyermekvédelmi törvény egy másik paragrafusában van, amely kimondja: a gyermekek bölcsődei, családi napközis ellátását azon gyermekek számára kell megszervezni, akiknek szülei dolgoznak, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban vagy képzésen vesznek részt. A lapunk által hivatkozott bekezdés pedig csak azt határozza meg, hogy különösen kiknek kell biztosítani az ellátást. Leszögezték: ha a szülő gyedben részesül és nem dolgozik, a továbbiakban sem vehet részt napközbeni ellátásban a gyermek. A gyed extra bevezetése mindezek alapján nem indokolta a gyermekvédelmi törvény módosítását, ezért arra – így a tárca –nincs is szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.