A holokauszt előszobája vagy idegenrendészeti eljárás?

Vihart kavart Szakály Sándor. A történész, akit a kormány nemrég nevezett ki az újonnan alakult Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójává, az MTI-nek nyilatkozott.

Egyebek mellett kitért arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkijba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról. Véleménye szerint azonban ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki.

Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra. Az úgynevezett „rendezetlen állampolgárságú” zsidókat a magyar hatóságok 1941 nyarán hurcolták el Kárpátaljára. A mintegy 18 ezer ember többsége soha nem tért vissza. A németek által megszállt területen nagy részüket Kamenyec-Podolszkijnál lemészárolták.

Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója nem kívánt reagálni Szakály Sándor szavaira, ezért egy korábbi előadásából idézünk. Szita egy megemlékezésen az Infovilág tudósítása szerint elmondta: a deportálandók összegyűjtése magyarországi táborokban, majd Kőrösmezőn, a határvárosban, végül kitoloncolásuk a Dnyeszter folyón túlra nem egyedi, véletlen gaztett volt, hanem előre eltervelt merénylet, amelyet, ha külső körülmények nem szólnak közbe, a magyar hatóságok folytatni kívántak. Gellért Ádám nemzetközi jogász ugyanezen a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy 1941 nyara a magyar holokauszt előszobája volt. Csapody Tamás, a történelmi kutatásokat is végző jogász-szociológus kérdésünkre közölte: lehet, hogy a formális jogi kereteknek megfelel az „idegenrendészeti eljárás” kifejezés, de tartalmát tekintve ez deportálás volt: szinte a biztos halálba küldtek több tízezer embert.

Majsai Tamás,a téma kutatója lapunknak elmondta, hogy tiltakozásának az egyik közösségi oldalon megjelent állásfoglalásában is hangot adott. Szerinte azt a tényeknek ellentmondó nézetet, hogy 1941-ben idegenrendészeti eljárás történt, azok képviselik, akik a holokauszt magyarországi drámáját alapvetően függetlennek szeretnék láttatni a Horthy-korszak masszív állami antiszemitizmusától, és mint elsősorban német kényszerre bekövetkezett fejleményt próbálják beállítani.

Az 1941-es deportálásra azonban minden külső befolyástól függetlenül, kizárólag a magyar államvezetés és vezető politikusai döntése nyomán került sor, és nemcsak az országban tartózkodó úgynevezett külhonosokat érintette, hanem nagyobbrészt olyanokat is, akik adott esetben generációk óta magyar földön laktak – hangsúlyozta. Az elképzelhetetlenül embertelen intézkedés tényei a ma gondolkodóit és humanistáit a körülmények megértő magyarázgatása helyett kizárólag csak a legmélyebb bűnbánatra kellene, hogy indítsák.

Majsai Tamás hozzátette: a visszatérni próbáló üldözötteket a magyar határrendészeti szervek minden lehető eszközzel akadályozták e szándékukban, sőt akiket ilyen úgynevezett illegális határátlépésen értek, lehetőség szerint vissza is toloncolták a halál földjére. Karsai László történész súlyos tévedésnek minősítette Szakály Sándor állítását. Majsai Tamáshoz hasonlóan Karsai is felhívta rá a figyelmet, hogy nem kizárólag „rendezetlen állampolgárságú” embereket toloncoltak ki: Kárpátalján egész járásokból elhurcolták a zsidókat.

Valóban nem a magyar hatóságokon múlt, hogy nem folytatódtak a deportálások – állapította meg a történész. A parlamentben Bárdossy László miniszterelnök és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter is arra hivatkozott, hogy a németek követelték a deportálások leállítását. Karsai László szerint akkoriban a nácik még nem akartak „terven felüli” mészárlásokkal foglalkozni. Abban az időben ugyanígy visszautasították a Romániából érkező transzportokat is.

Viharosra sikerült a főigazgató belépője
Viharosra sikerült a főigazgató belépője
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.