Választási csalásra készülnek roma közmunkások adataival?

Begyűjtik a roma közmunkások személyes adatait, hogy tudtuk és beleegyezésük nélkül regisztrálják őket a nemzetiségi névjegyzékben – állítja Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke. Azok, akik a nemzetiségi névjegyzékben szerepelnek, elveszítik a jogukat arra, hogy pártlistára szavazzanak.

„Ne engedje magát zsarolással, ígérgetéssel vagy hazugsággal befolyásolni, megtéveszteni, és amennyiben akarata ellenére, személyes adataival visszaélve bárki regisztráltatta a választói névjegyzékben, tegyen büntetőfeljelentést!” – erre kérte korábban az RPT a cigány választókat.

Betonozó közmunkás
Betonozó közmunkás

Makai István lapunknak elmondta, hogy a felhívás hátterében megalapozott gyanú áll. Egyre több fővárosi kerületből és számos településről érkeznek olyan jelzések, hogy a képzésekre küldött roma közmunkásokat – ha másként nem megy, akkor fenyegetőzéssel – igyekeznek rávenni személyes adataik megadására. Makai értesülései szerint az adatgyűjtést egy roma szervezet megbízásából szintén közmunkások végzik. Arra hivatkoznak, hogy a későbbiekben értesíteni szeretnék az embereket, ha adódna esetleg valamilyen álláslehetőség. Csakhogy – hangsúlyozza az RPT elnöke – olyan adatokat is elkérnek, amelyekre egyébként semmi szükség ahhoz, hogy valakit értesítsenek.

December végén a Magyarországi Cigány Párt (MCP) állt elő azzal, hogy a Lungo Drom roma közmunkások adatait gyűjti, a cigány szavazók listázásával készül a választásokra. Horváth József, az MCP elnöke Homrogd esetét említette példaként. Juhász Imre, a borsodi település polgármestere a HírTV-ben valótlanságnak nevezte az állítást. Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom – és az Országos Roma Önkormányzat – elnöke nem nyilatkozott.

Makai István tudomása szerint az adatgyűjtés valójában azért folyik, hogy a roma közmunkásokat akár az aláírásukat is odahamisítva regisztráltassák a nemzetiségi névjegyzékben. Ez nyilvánvalóan súlyos törvénysértés, nagyon veszélyes vizekre evez, aki ilyesmivel próbálkozik – hívta fel a figyelmet az RPT elnöke.

Mindenkinek a fantáziájára bízza annak eldöntését, hogy a vélelmezett adatgyűjtés melyik cigány politikai erőnek állhat érdekében, de Makai – ellentétben az MCP-vel – nem kíván konkrét szervezetet megnevezni. Attól tart, hogy a retorziótól félő roma közmunkások nem mernék vállalni a nyilvánosságot. Így viszont nehéz lenne bizonyítani a vádat. Ráadásul az érintettek esetleg nem is tudják, hogy bekerültek a nemzetiségi névjegyzékbe.

Kérdésünkre, hogy mennyire elterjedt jelenségről lehet szó, Makai elmondta: a hozzá eljutott információk szerint akadnak helyek, ahol nyolc-tíz, máshol negyven-ötven roma közmunkás személyes adatait gyűjtötték be. Összességében legalább százas nagyságrendről beszélhetünk, és Makai szerint ez csak a jéghegy csúcsa.

Tóth Zoltán választási szakértő a konkrét ügy részleteit nem ismeri, de úgy gondolja, a felvetés „nem életszerűtlen”. Annyi biztos, hogy a törvény értelmében csak a Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat állíthat cigány nemzetiségi listát. Ami – jelentette ki Tóth Zoltán – olyan mértékű visszaélés a politikai jogokkal, hogy ezek után az ember mindent el tud képzelni.

Ketten meghaltak: Nyakó István nyílt levele Pintér Sándor belügyminiszterhez

Nyakó István MSZP-képviselő a Közmunkás Szakszervezet társelnökeként írt nyílt levelet Pintér Sándor belügyminiszternek.

„Tisztelt Miniszter Úr! Az Orbán-kormányon belüli munkamegosztás szerint az ön minisztériuma felel a közmunkaprogramokért s az azokban részt vevő munkavállalókért – kezdte levelét Nyakó. – Azok a közmunkások tehát, akik önkormányzatokban, különböző állami hivatalokban, a Magyar Állami Vasutaknál vagy éppen a vízügyi igazgatóságok területén végzik mindennapos feladatukat, végső soron az ön kollégái. Talán elkerülte az ön vagy titkársága figyelmét, hogy két közmunkás kollégája munkavégzés közben 2014. január 3-án, pénteken délelőtt 10 óra körül életét vesztette.”

(A levél annak kapcsán íródott, hogy három gyalogos közmunkást gázolt el egy autós Karcag közelében. A balesetben egy személygépkocsi eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ahol az út szélén tartózkodó három közmunkást elütötte. A sérültek közül ketten utóbb meghaltak.)

A képviselő arról is tájékoztatta a minisztert, hogy Kordás Lászlóval, a Közmunkás Szakszervezet főtitkárával a tragédiát szenvedett családokat a Békés megyei Bucsán személyesen meglátogatta. A hátramaradottak beszámolójából megdöbbenve értesültek arról, hogy a közmunkaprogramokat szervező BM és a közreműködő hatóság semmilyen emberi gesztussal, segítséggel nem kereste fel a családokat. „Pedig tudnia kell miniszter úrnak – írja Nyakó –, hogy ezek a családok nem dúskálnak a földi javakban, sőt nagyon szerény körülmények között élnek.”

A képviselő felkereste az ügyben a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjét is, aki gyorssegély kifizetésére tett ígéretet. Azt kérték tőle (ahogy Pintértől is), hogy a két munkavégzés közben elhunyt ember tiszteletére tűzzék ki a gyász fekete zászlaját az intézmény homlokzatára a magyar zászló mellé. „Tisztelt Pintér Sándor úr! – fejeződik be a levél –, a két munkavégzés közben elhunyt családanya véleményünk szerint ugyanazt az elbánást érdemli, mint bármelyik más, a minisztériuma alá tartozó szervezet munkavégzés közben elhunyt munkavállalója. A Közmunkás Szakszervezet elnökségének nevében ezért elvárjuk minisztériumától a tisztes részvétnyilvánítást és azt, hogy tárcája az ezzel járó kötelezettségekkel együtt saját halottjának tekintse a két közmunkás asszonyt, valamint gondoskodjon a családok tragédiájának enyhítéséről.” (R. L.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.