Bíróságon folytatódik a patikabotrány

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakat tömörítő társaságtól nem sikerült „visszafoglalnia” négy gyógyszertárát a Megyei Patika Kft. vezetésének hétfő reggel Nyíregyházán.Mint beszámoltunk róla: a felerészben állami tulajdonú cég négy ingatlant bérelt két nyíregyházi, valamint egy-egy nagykállói és mátészalkai kórházban, ahol gyógyszertárakat működtetett. De a kórházvezetés tavaly fölmondta az együttműködést, s bejelentette: a 2013. december 31-én lejáró bérleti szerződéseket nem hosszabbítja meg. A Megyei Patika Kft. múlt év december 30-án polgári peres úton támadta meg a bérleti szerződés fölmondását, de a Mangol Csilla főigazgató által vezetett kórház dolgozói január 2-án, botrányos körülmények között, a rendőrség jelenlétében lecserélték a zárakat a patikák bejáratán, így a gyógyszertárak dolgozói azóta nem tudnak munkába állni.

A kft. vezetői hétfő reggel lakatosokkal jelentek meg a nyíregyházi kórházban lévő patikában, hogy lecseréljék a kórház által fölszerelt új zárakat, ám ez végül nem történt meg, inkább a megbeszélés mellett döntöttek a kórház képviselőivel. A kft. ügyvezetője, Herpayné Holik Zsuzsanna tudósítónknak azt mondta: az egyeztetésen a kórház jogásza tájékoztatta őket arról, hogy jogszerűnek tartják a zárak lecserélését, és szerintük a bíróság az intézményük javára dönt majd. Az ügyvezető hozzátette: jogászuk szerint azonban a peres eljárás halasztó hatályú, így a kórház önhatalmúlag cselekedett, s nincs joga ahhoz, hogy ne engedje be a cég dolgozóit a patikákba. Herpayné Holik Zsuzsanna közölte: cégüknek a bérleményekben joga volna addig működtetnie a gyógyszertárakat, míg a bírósági eljárás jogerősen be nem fejeződik.

A megyei kórház tegnapi közleménye szerint a Patika Kft. az elmúlt három évben nulla osztalékot termelt az intézménynek, a vezetés ezért döntött úgy, hogy nonprofit szervezetként a jövőben nyereséggel tudja üzemeltetni a tulajdonukban lévő patikákat. Az engedélyezés folyamatban van, a gyógyszertárak várhatóan január 15-én újra megnyitnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.