Az üzletemberek és szakértők megkérdezésével készült felmérés keretében a megkérdezettek nullától száz pontig értékelték az egyes országok „korruptságát”, minél magasabb pontszámot kapott egy ország, annál kisebbnek tartják az ottani korrupciót. A 177 vizsgált ország átlagpontszáma 43 volt. Magyarország 54 ponttal került a 47. helyre, miközben egy évvel korábban 55 ponttal a negyvenhatodik volt.

Történt ez annak ellenére, hogy az elmúlt években a kormány számos törvénymódosítással látványos intézkedéseket vezetett be a korrupció visszaszorítására. Úgy tűnik azonban, hogy a bevezetett intézkedések inkább csak kormányzati propagandacélokat szolgáltak, de a korrupció ellen nem bizonyultak hatékony eszköznek. Igaz, az intézkedések döntően büntetőjogi természetűek voltak, a kormánytöbbség elsősorban a leleplezett korrupciós esetek jogkövetkezményeit szigorította. Pedig, mint arra a Transparency is rámutatott jelentésében, azok az országok kapták a felmérés során a legmagasabb pontszámot, amelyekben a közhatalom átláthatóan és elszámoltathatóan működik, az állam pedig ténylegesen a közjóért dolgozik. A közérdekű információk, vagyis például az adókból fizetett szerződések és az állami szervek kiadásai könnyen hozzáférhetők a polgárok széles tömegei és a civil szervezetek számára. Azaz a korrupció elleni harc pusztán vagy döntően büntetőjogi eszközökkel nem vívható meg sikerrel.

Még úgy sem, hogy ma már egy korrupt kapcsolatban senki sem lehet biztos abban, hogy a másik fél nem rögzíti a törvénytelen megállapodást, és a felvétel – meglehet, csak hetek vagy hónapok múltán, de – nem kerül fel a világhálóra, ahol aztán bárki rátalálhat, így a hatóságok is. Egy ilyen, internetre feltett, titokban készült felvétel juttatta a vádlottak padjára Wieszt János XI. kerületi szocialista politikust és két társát, az ügyészség vezető beosztású személy által elkövetett vesztegetéssel vádolja őket. A felvételt egy vállalkozó készítette, miután elmondása szerint megpróbált megvásárolni egy önkormányzati helyiséget, és beadta a szükséges papírokat. Wieszt János a vállalkozó szerint először 15 millió forint plusz áfát kért vételárként, s ebből tíz százalékot, azaz másfél millió forintot „kellett neki fizetni”, majd később már 18,3 millió forintot kért az ingatlanért, és nem a nettó, hanem a bruttó összeg után kellett fizetni tíz százalékot, vagyis 2,2 millió forintot. (Az ügyben még nem született ítélet, Wieszt a bírósági tárgyaláson azt állította, hogy ő csak kölcsönkért a vállalkozótól, a felvételt pedig manipulálták.)

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerint a Weiszt-ügy volt az első látványos eset, amikor a vesztegetők titokban készült felvétellel egy korrupt döntéshozót lelepleztek. Az eset azonban már korántsem példa nélküli. Több ügyben is kerültek már elő olyan felvételek, amelyeket az egyik fél titokban készített – ahogy ők fogalmaztak: önvédelemből. Nehogy a lefizetett közhivatalnok elfelejtse teljesíteni, amiért lefizették. Volt, aki egy erdei tisztáson állapodott meg a kenőpénzért nyújtandó szolgáltatásokról, abban a reményben, hogy ott nincs térerő, tehát nem tudják a telefonján keresztül lehallgatni. Azon keresztül nem is tudták, ám a telefon helyben magnetofonként tökéletesen működött.

A Központi Nyomozó Főügyészségen 2011 áprilisában létrehozott önálló korrupcióellenes osztály a megalakulása óta több mint négyszáz ügyben járt el. Ezek többségét más hatóságokhoz tették át illetékességből, de 87 ügyben maguk nyomoztak, ami azt jelenti, hogy a feljelentésben leírt bűncselekmény feltételezett elkövetője városi vagy megyei önkormányzati tag, illetve városi, megyei, regionális vagy országos illetőségű közigazgatási szerv vezető munkatársa. Korrupció gyanújával a Központi Nyomozó Főügyészség ezen osztálya 230 gyanúsítottal szemben indított eljárást, közülük 107 ellen emeltek vádat 13 büntetőügyben.

A korrupciós esetek közül volumenében, valamint a vádlottak és gyanúsítottak számát illetően is kiemelkedik a bundaügy, amelyben a potenciális gyanúsítottak „pozíciója” nem indokolná, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség járjon el. Az első bundaügy nyomozása során viszont a szervezet már kellő tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy a továbbiakban is nyomozzon az újabb bundagyanúkban is, és az esetek összetettsége is indokolja ezt.

A vesztegetés a legnehezebben felderíthető bűncselekmények egyike, mert mindkét fél törvénysértést követ el; az is, aki adja, és az is, aki elfogadja a kenőpénzt. Korábban megúszhatta a felelősségre vonást az, aki bejelentette a hatóságoknak, hogy valakit lefizetett, vagy hogy őt fizették le, feltéve, hogy mindezt előbb tette, mint ahogy a rendőrség vagy az ügyészség leleplezte volna. Előfordult, hogy egy szabálytalankodó autósnak a rendőr, miután ott és akkor éppen se „elegendő készpénz”, se bankkártya nem volt nála, azt ajánlotta, másnap a lakására megy a jussáért. Akkor viszont már döbbenten vette tudomásul, hogy az ügyészségi nyomozók várták. Az autós ugyanis csak színleg fogadta el a rendőr ajánlatát, s amint tudta, lebuktatta a korrupt rendőrt.

Uniós jogharmonizáció következtében 2012 óta azonban a vesztegetési ügyek azon szereplői, akik a hatósághoz fordulnak, és feljelentést tesznek, nem kaphatnak automatikusan büntetlenséget, viszont a bíró korlátlanul enyhítheti a büntetésüket, például megrovással büntetheti őket. Ez a szabály azonban csak azoknak okoz a mostaninál több kellemetlenséget, akik napokkal, hetekkel vagy hónapokkal a vesztegetés után teszik meg a feljelentésüket. Akik azonnal lépnek, azok esetében egyértelmű, hogy csak színleg fogadták el a hatósági ember korrupciós ajánlatát, tehát nem követtek el bűncselekményt.

Fazekas Géza – elsősorban a Központi Nyomozó Főügyészség ügyeire hivatkozva – azt mondta, miután ma már szinte mindenki kép- és hangrögzítésre alkalmas mobiltelefonnal jár-kel, finomodtak a pénzátadás módszerei is. Ma már egyre ritkábban fordul elő, hogy a vesztegető közvetlenül a megvesztegetettnek és készpénzben adja át a kenőpénzt. Fazekas egyetlen módszert sem kívánt népszerűsíteni, ezért nem beszélt azokról a konkrét technikákról, amelyekkel manapság célba jut a vesztegetésre szánt összeg. Szavaiból azonban annyi kiderült, hogy a nokiás dobozok kora már lejárt. A megvesztegetettek jó előre kidolgozzák a pénz biztonságos útját, ismerősök bevonásával, fiktív szerződésekkel leplezik a műveletet. Ma már a kenőpénz is mind gyakrabban a vesztegetésről mit sem sejtő futárszolgálatok közreműködésével vagy még inkább az interneten keresztül jut célba. Egy ügyben egy offshore cégen keresztül vezetett a kenőpénz útja. Az ügyészek megtalálták az offshore cég hazai képviselőjét, ám az egy tiszteletbeli konzulátuson működött. Mivel a bécsi egyezmény alapján a diplomáciai iratok más (például üzleti) dokumentumokkal nem keveredhetnek, elvileg nem volt jogi akadálya az iratok lefoglalásának. Csakhogy kiderült, a konzulátus számítógépe valójában csak egy terminál, az ügyészség számára fontos információkat őrző számítógép igazából egy svájci bank trezorjában működik, azaz szinte megközelíthetetlen számukra.

Az ilyen és hasonló trükkök igencsak megnehezítik a vesztegetés (a pénzátadás), de más gazdasági bűncselekmények nyomozását, bizonyítását is. Fazekas elmondása szerint azonban az ügyészség felvette a kesztyűt: revizorokat, informatikusokat, sőt nyelvész szakértőket is bevet a nyomozásai során. Több olyan eszközt is beszereztek, amelyekkel helyben letölthető egy számítógép vagy akár egy mobiltelefon memóriája is. Nyelvész szakértőjük pedig például az internetes machinációk során használt nickname-eket és a kódolt üzenetváltásokat „dekódolja”.

De buktatott már le a nyelvész szakértő erőszakoskodó börtönőröket is. Miután megtudták, hogy a bántalmazott rab feljelentette őket, írásban visszavonatták vele a feljelentését. Egészen pontosan megíratták vele „az igazságot”, amely szándékuk szerint tisztázta volna őket. A baj csak az, hogy az őrök által diktált „tisztázó szövegbe” számos olyan szó is belekerült, amelyeket a feljelentő nem is értett, épp ezért soha nem is használt.

Wieszt János, a XI. kerület vagyongazdálkodási bizottságának egykori elnöke a bíróság előtt