Félházas karácsony Ócsán

Október vége óta mindössze hét házba költöztek új lakók, a devizahiteles lakópark nyolcvan házából jelenleg negyvenegyet laknak. Nincs tolongás, az Ócsa és Üllő közti területre épített állami lakópark magányosan árválkodik a pusztában.

Ennek az is oka, hogy a nyár végén vagy ősszel érkezetteknek kisebb gondjuk is nagyobb volt a faültetésnél.

Akik itt vannak, jól érzik magukat, noha van olyan új bérlő is, akit még a válás nyűge is terhelt. A három gyermekét egyedül nevelő, negyvenéves albertirsai asszonynak akkor ment szét a házassága, amikor kiderült, hogy nem tudják tovább fizetni a törlesztést. Elgondolkodtató, hogy 12 millió forintba került ingatlanukra hogyan adott a bank 11 milliós hitelt. Ami aztán időközben 18 milliósra duzzadt.

– A férjem otthagyott, én pedig itt tudtam meghúzni magam a gyerekeimmel. Ennyi pénzért (16 700 Ft) nem találtam volna albérletet. A gyerekek beilleszkedtek az óvodában és az iskolában, ha a nagyfiam nem lenne kórházban, még jobb lenne a helyzetünk. Megpróbálunk itt gyökeret verni, nem futok senkihez segítségért, talpra fogunk állni.

Hasonlóan optimista álláspontot képviselt a hatgyermekes Asztalos Mihályné is, aki öt kisgyerekkel költözött a lakópark 70 négyzetméteres házába (nagylánya már külön él tőlük). A család Ócsáról érkezett, azelőtt Pesten laktak, közel hetvenezer forintos törlesztőrészlettel kezdődött a kálváriájuk, ami végül havi száz fölé kúszott. – Nem tudtuk fizetni, a párom elvesztette a munkáját, választanunk kellett, hogy a gyerekek fázzanak és éhezzenek, vagy fizetjük a törlesztést. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a házunkat végül nem kellett elárverezni, megvette egy fiatal pár, megszabadultunk hát a tartozástól. Amikor felhívtak a máltaisok, és kérdezték, mi van velünk, mondtuk, nem tartozunk ugyan senkinek, de itt állunk egy rakás gyerekkel egy fillér nélkül. Benyújtottuk végül a pályázatot, s jöhettünk. Több hitelt akkor se veszek fel, ha éhen halok.

Asztalosék lakbére 21 100 forint, ezen kívül 10-10 ezer forintért vesznek nappali és éjszakai áramkódot, 8 ezret fizetnek a szintén feltöltőórás vízért. A férj Mosonmagyaróvárról jár át Bécsbe dolgozni, hétvégeken jön haza. A család egyetlen gondja – ez az egész telep legnagyobb nyavalyája – a ritka buszjárat. Tigyi Balázs, a telepen házat működtető Máltai Szeretetszolgálat munkatársa elmondta, Budapest és Ócsa között napi 15 busz jár a menetrend szerint, de Ócsa és a telep között a helyi önkormányzat – erejét meghaladóan – működtet járatokat. Próbálják a Volánnál elérni, hogy a pesti buszok ide is kikanyarodjanak. Az ideköltöző nagycsaládosok aranyba foglalnák érte a buszvállalat „kezét”.

Váratlan fejlemény – és ezzel a jelek szerint a tervezés során nem számoltak –, hogy sok a nagycsaládos a költözők között. Ami azt jelenti, hogy a teljes benépesülés idején bölcsődére és óvodára is szükség lesz a lakóparkban (az eredeti, nagy ívű tervekben még megvolt, de aztán elveszett). Az ócsai önkormányzat sokat segített az óvodai és a bölcsődei férőhelyek bővítésében, de a park lélekszáma gyorsan megugorhat.

– Az ország minden tájáról érkeztek az új lakók – mondta Tigyi Balázs. – Nincs tolongás, ami mögött ott látom a médiabélyeget: politikai céltábla lett a lakópark. A másik, hogy sok devizaadós kivár, mert a devizahitelek ügyében a választásokig még sok minden megtörténhet. Kell a kalandvágy is a családok részéről, hiszen mindent fel kell adniuk. Aki ideérkezik, nyomasztó anyagi csődben van, ez kemény krízishelyzet. Új helyen, új környezetben kell új életet kezdeni, s úgy kell munkahelyet szerezni, hogy a tömegközlekedéssel való bejárás a legnagyobb probléma.

A park mutatós házai messziről piroslanak. Sok ház kéménye nem füstöl (fatüzeléses, vízteres kandallókkal oldották meg a fűtést), nappal nincs otthon a lakó. Ez jót is jelenthet: valahol bizonyára dolgozik.

Nincs tolongás: az elmúlt másfél hónapban mindössze hét házba költöztek új lakók
Nincs tolongás: az elmúlt másfél hónapban mindössze hét házba költöztek új lakók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.