Gyurcsányék kizárják a helyi párttagokat

„Borítékolható döntést” fog hozni kedden a Demokratikus Koalíció etikai bizottsága az ásotthalmi ügyben – ezt Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár, a DK elnökségi tagja nyilatkozta parlamenti sajtótájékoztatóján; megerősítve, hogy a Toroczkai Lászlót támogató párttagjukat várhatóan kizárják a soraikból, miután szembement a párt alapelveivel.

Azt a Magyar Narancs írta meg korábban, hogy az időközi voksoláson meglepetésre a Demokratikus Koalíció helyi tagjai is Toroczkait támogatják. „Ez egy fideszes falu. Itt kilencven százalékban a kormánypártot támogatják, de én nem akarom őket támogatni, tőlem mindent elvettek” – fogalmazott a hetilap online kiadásának Márki József, a helyi DK tagja. Az egykori határőr és társai azzal indokolták a radikális férfi támogatását, hogy egyedül Toroczkai akar valamiféle változást, ezért szavaznak majd rá és nem a fideszes indulóra.

Vadai Ágnes ezzel kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta még: egyelőre egyedül Márki Józseffel szemben indult etikai eljárás, mivel ő volt az, aki nyilvánosan is vállalta Toroczkai támogatását, de vizsgálni fogják a többi DK-s politikus felelősségét is. Vadai hangsúlyozta, hogy a jövőben azért kell erőfeszítéseket tennie a demokratikus ellenzéknek, hogy közös jelöltek legyenek.

Az bizonyos, hogy a Demokratikus Koalíció nemrég még büszke volt az ásotthalmi pártszervezetre; Gréczy Zsolt pártszóvivő november elején még pozitívan nyilatkozott a Szegedma.hu hírportálnak arról, hogy a helyi szocialisták mind a DK-ba való átlépés mellett döntöttek. A szóvivő a mostani időközi választást követően már másképpen nyilatkozott.

A Hírhatár.hu oldalon publikált blogjában többek között azt írta: az ásotthalmi választás tanulsága, hogy a demokratikus ellenzéknek nem volt közös jelöltje. „Nem is lehetett, mert a településen az MSZP-nek nincs szervezete. Testületileg átléptek a DK-ba, az Együtt–PM-nek ott egyetlen tagja sincs” – tette hozzá Gréczy Zsolt. A DK-s politikus szerint „ha a Fidesz nem kínálja meg a Toroczkai-féléket semmisségi törvénnyel a 2006-os puccskísérlet után (Balsai István ezután alkotmánybíró lehetett), akkor ennek az embernek nem lett volna erkölcsi bizonyítványa, hogy egyáltalán jelöltethesse magát a polgármesteri posztra”.

„Az, hogy egy Toroczkaihoz hasonló szélsőséges politikusból polgármester lehet Magyarországon, pártállástól függetlenül rossz hír minden magyar demokratának, nem örülhet neki sem ellenzéki, sem kormánypárti szavazó” – reagált az eredményre az Együtt–PM. A Népszabadság megkeresésére a Bajnai Gordon vezette szövetség hozzátette, hogy az ellenzék számára azonban ezen túlmutató tanulsága is van az ásotthalmi időközinek: semelyik párt vagy ellenzéki politikus sem viselkedhet az ellenzék ellenzékeként, mert az végső soron a kormányváltó szavazatok elvesztéséhez vezet.

Az MSZP a DK „belügyének” tartja, hogy miképpen kezeli azt a helyzetet, hogy néhány tagja Toroczkai Lászlót támogatta a választáson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.