– Ép ésszel nem lehet felfogni, miért akarja megkaparintani a földjeinket az állam, így azt kell feltételeznünk, hogy megint „csókosok” szemelték ki a területeinket. Megvenni nem tudják őket – nem adjuk el a legeltetésre használt legelőinket –, így jogszabályokra hivatkozva, a hatóságok közreműködésével akarják elvenni tőlünk. Ez a legsötétebb kolhozidőket idézi – mondták a gazdák közül többen is.

Legtöbben azt kérték, ne írjuk le a nevüket. Gazdálkodásból élnek, tartanak a retorzióktól. Kovács Zoltán azonban nem fél, azt mondja, neki már nincs veszítenivalója. Nyolcvanéves, megélte a hajdani téeszesítéseket, majd a rendszerváltás utáni kárpótlási ügyeket, de azt mondja, a mostani kisajátítás minden eddigit felülmúl. – Alattomos módszerekkel, ravaszkodva, jogszabályok mögé bújva veszik el az emberektől azt a földet, amitől egyszer már megfosztották őket, majd a kilencvenes évek közepén igazságtételként újból a birtokukba került – mondja.

 – Arra hivatkozik az állam, hogy természetvédelmi okokból sajátítja ki a földjeinket. Ez nevetséges. A gazdák évek óta legeltetnek úgy, hogy közben szigorúan betartják a nemzeti park előírásait, csak akkor kaszálnak, amikor engedélyt kapnak rá. Rendszeresen ellenőrzik őket, a legkisebb hiányosságról is jegyzőkönyvet vesznek fel. Jól bevált együttműködés alakult ki, erre most jönnek, elszedik a földeket, és odaadják majd egy másik embernek. Miért, az majd jobban legeltet? Nem szól ez másról, mint a földalapú támogatás megszerzéséről – mondja.

– Ez a vidék lassan elnéptelenedik. Nemcsak a falvak, de az utóbbi két évtizedben olyan környékbeli városok, mint Tokaj, Szerencs, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Gönc, Abaúj-szántó is elvesztette lakóinak közel negyedét. Halljuk a lózungokat, hogy a kisembereket támogatja a kormány, de közben a saját bőrünkön érezzük, hogy ez mennyire nem így van! – fakadnak ki a gazdák. Számításaik szerint első körben nagyjából 250 hektárnyi magántulajdonú földet vesz el tőlük az állam. Ha ezt néhány „haveri bérlő” kaparintja majd meg, akkor a tetemes földalapú támogatás az ő kezükben összpontosul.

Az ügyben megkerestük az Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt. Válaszuk szerint a kisajátítást kérő Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig öt település, Háromhuta, Kishuta, Martonyi, Mogyoróska és Telkibánya vonatkozásában, összesen 134 ingatlanra – köztük erdőterületekre is – kérte az ingatlanok egészének kisajátítását, a 2007. évi CXXIII. törvény pontjában megjelölt „természetvédelem” közérdekű célra. A hatályos törvény előírásai értelmében eddig az ügyfeleknek az eljárás megindításáról szóló értesítéseket küldték el, s a földhivatalt keresték meg, hogy az elidegenítési tilalom miatt jegyezzék be a kisajátítási eljárást az érintett ingatlanokra.

– A tulajdonosok felvetésével összefüggésben utalni szükséges arra, hogy a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló törvény alapján már magántulajdonba került, védett természeti terület kategóriájába tartozó földterületeket – meghatározott kivétellel – 2015. december 31-ig az állam javára ki kell sajátítani, és az érintett nemzeti park igazgatóságának vagyonkezelésébe kell adni – fogalmaztak. Arra a kérdésre, terveznek-e további kisajátítást ezen a területen, s ha igen, érint-e ez újabb erdőterületeket is, azt közölték: a kormányhivatal nem rendelkezik információval arról, hogy az érintett nemzeti park tervezi-e újabb kisajátítási kérelmek benyújtását. A kisajátítási eljárás előzménye, hogy tavaly a gazdák vételi ajánlatot kaptak az Aggteleki Nemzeti Park által megbízott miskolci ügyvédi irodától a földjükre.

– Kacagtató összegeket ígértek: egy hektár legelőt például nagyjából hetvenezer forintért akartak megvenni. Csak hogy lássuk az arányokat: a szomszéd faluban egy útépítés miatt egy jóval értéktelenebb terület egy hektárjáért több mint egymillió forintot adtak. Erdőért hektáronként 110 ezer forintot kínáltak, miközben az ott lévő faállomány értéke nem egy esetben megközelíti a hárommilliót. Érthető, hogy a „vételi ajánlatra” egyik gazda se reagált – mondták. A kisajátítási eljárásban valamelyest emelkedtek az ajánlatok, de a gazdák szerint még ezek is a „komolytalan” kategóriában maradnak. Egy hektár gyepért most kilencvenezer forintot kínálnak, alig valamivel többet, mint az évi területalapú támogatás összege.

Hozzátették: a piaci árért cserébe sem válnának meg a földjeikről, hisz az számukra nem pusztán vagyontárgy: a megélhetésüket jelenti. – Attól félünk, ez a kisajátítási eljárás csak a folyamat kezdete – mondták a gazdák. – Előbb elveszik a rétet, legelőt, aztán következik majd az erdő, végül nem marad semmink. Az itteni emberek földművelésből, állattartásból élnek. Itt nincsenek gyárak, nem dübörög a turizmus, ez az ország egyik legszegényebb vidéke, ahol gyötrelmesen, vérrel, verejtékkel kell megszerezni a napi betevőt. De ez is elvész, ha bármire rámutathatnak, és azt mondhatják: coki, ez nekem kell!

Jó parcellák