„Az a tény, hogy jövőre egy a Holokauszt gyermekáldozataira emlékező, kifejezetten az iskolás korosztályokat megszólító új emlékhely és oktatási központ létesül Magyarországon, egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a közös jövőnket képviselő nemzedékek számára fogalmazzuk meg a XX. századi európai és magyar történelem egyik legfontosabb tanulságát. A »Sorsok Háza – Európai Oktatási Központ« megalkotásának munkafolyamata ezért igényli, hogy összegezzük azokat a gondolatokat, melyeket a szellemi közéletünk – múltunkhoz érzelmi és intellektuális viszonyt kialakított – meghatározó alakjai már artikuláltak, vagy éppen ennek kapcsán kívánnak megfogalmazni.”

Ez a két hosszú mondat abból a levélből való, amelyet Schmidt Mária főigazgató írt több magyar értelmiséginek, írónak, történésznek, filmesnek. Már korábban is voltak egyeztető megbeszélések, ahol a hazai zsidó közösségek vezetői nyilatkoztak az elképzelésről, a budapesti Józsefvárosi pályaudvar elhagyott épületében ötmilliárd forint költséggel megvalósítandó emlékhelyről. Schmidt Mária több alkalommal is elmondta, hogy szerinte a holokauszt borzalmait úgy lehet megértetni a gyerekekkel, ha konkrét sorsokat ismertetnek meg velük ezen az emlékhelyen. A pályaudvart azért is választották ki, mert innen is vittek haláltáborba zsidókat 1944 nyarán. Egy a jövendő létesítménynek szentelt blog a Kormány.hu-t idézve azt írja: „A tervek szerint a kiállítás három tematikus tömbben mutatja be a vészkorszak rettenetét. A »Gyermekek a Holokausztban« és az embermentő tevékenységet érintő »Emberek az embertelenségben« tartalmi fókuszpontokat konkrét »Sorstörténetek« bemutatása egészíti ki. A Holokausztban rejlő elemi gonoszság dimenzióját a gyermekek sorsa mutatja a legnagyobb erővel. A kiállítás a Shoa 5 millió európai, ezen belül 190 ezer magyar gyermekáldozatának tragédiáját mutatja be.”

A korábbi, e témában tartott tanácskozásokon sokan bírálták magát a koncepciót is. A Mazsihisz elnöke felvetette: miért nem „zsidó sorsok háza” készül? Ő és mások is erősen hiányolták a téma és a kor hazai kutatóinak jelenlétét a koncepcióalkotásban. Az Orbán-kormány hatalomra kerülése után kísérletet tett rá, hogy a Páva utcai Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény állandó kiállítását megváltoztassa. Kormánytisztviselők és kormány-közeli közírók nehezményezték, hogy a kiállítás bemutatta a magyarországi zsidóság nagy részének elpusztításához vezető utat, a kirekesztés politikáját a Horthy-rendszer évtizedeiben. Az idén Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azonban nyilvánosan kijelentette, tudatában vannak annak, hogy a magyar állam felelősséget visel a zsidóság szörnyű sorsáért. Ez fordulatként ismerendő el.

Korábban csupán hírt közöltek arról, hogy megtartották a Sorsok Háza nemzetközi tanácsadó testületének első ülését. Hogy ezen mi hangzott el, milyen tanácsokat kapott Schmidt Mária a jövendő dokumentációs központról, nem tudjuk. A levél viszont arra utal, hogy a Terror Háza főigazgatója most kapcsolatot keres ismert írókkal, filmesekkel, filozófusokkal is, akik zsidó származásukat, kötődésüket nyíltan vállalják. Többeket megkérdeztünk: elmennek-e a Terror Házába? Egyikük elmondta, a kérdés foglalkoztatja, de szerette volna előbb megtudni, milyen is a Terror Háza, amelynek vezetése őt meghívta. Megnézte az állandó kiállítást, s felzaklatta, amit ott tapasztalt, az, hogy a zsidóság elpusztításával, a nyilasok tetteivel aránytalanul kevesebbet foglalkoznak, mint a Rákosi- és Kádár-korszak tetteivel.

– Így súlyoznak – mondta. Egy másik magyar értelmiségi azt mondta: nem megy el, mert nem ért a kérdéshez. Elriasztotta az is, hogy a meghívottak listája úgy épült fel, hogy ott az Orbán-kormány apologétái kiegyenlítsék a bírálók üzenetét.

Egy másik ismert társadalomkutató azt mondta a Népszabadságnak: fontos a kezdeményezés, mert szerinte is gyerekkorban kell tudatosítani, mi is történt a zsidókkal. Más okból nem tud elmenni a megbeszélésre. Ám erősen hiányolja a kérdés hazai történész szakértőit. Elutasította a részvételt Konrád György író is.

Konrád György levele

Kedves Mária!

Nehéz volna megszabadulnom attól az érzéstől, hogy ez a sietős kiállításrendezés nem a százezernyi hetven évvel ezelőtt meggyilkolt zsidó gyerekről, hanem a mai magyar kormányról szól. Ha ez a kormány a gyerekek emlékének ápolásának ilyen nagy összeget szentel, akár a gyerekek szellemi örökségét elgondolva, azt javasolnám, hogy ezt az összeget fordítsa inkább a ma élő, rosszul táplált magyar gyerekek étkeztetésére.

Amennyiben személyes kontribuciómat igényelnéd a magyar iskolásgyerekek tájékoztatásához, kérlek, ajánld tanáraik figyelmébe Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényemet, amelyben hitelesen számot adok tizenegy éves koromban szerzett történelmi tapasztalataimról.

Ezt a könyvet a Magyar Rádió stúdiójában hangszalagra olvastam, többször sugározták, bolti forgalomban is kapható, ennélfogva magyar tanárok kényelmesen hozzáférhetnek.

Szívélyesen üdvözöl

Konrád György

A Józsefvárosi pályaudvar